Min: 17 °C
Max: 25 °C
Min: 10 °C
Max: 12 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Dárdai Pál: természetes, hogy felhívtuk Koemant
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint teljesen természetes dolog, hogy a nemzeti együttes játékosai felhívták és telefonon elköszöntek a múlt pénteken menesztett Erwin Koeman szövetségi kapitánytól. A Bundesliga II-be kiesett Hertha BSC légiósával válogatottról, másodosztályról, múltról s jövőről beszélgettünk.


2010. Július 29., 06:45

- A kapitány nagyon jó viszonyban volt a játékosokkal, mindig korrekt volt velünk, semmi kivetnivalót nem találok abban, hogy elköszöntünk tőle - mondta lapunknak Dárdai. - Úgy gondolom, kihozta a válogatottból a maximumot, szomorú, hogy sokan csak az utolsó két hazai selejtezőnk, a svédek és portugálok elleni meccsek alapján ítélik meg a munkáját. Ebben nagy szerepe volt a médiának is, amely belerúgott a félholt magyar futballba.

- Hollandiában arról írtak, hogy a szakember leváltása megzavarta a játékosokat, akik értetlenül fogadták a döntést.

- Nem hiszem, hogy ez bármelyikünk fejében zavart okozott volna. A játékosnak az a dolga, hogy futballozzon, az edzőket időnként menesztik, újakat neveznek ki helyettük, nekünk nem ezzel kell foglalkoznunk. A mi reszortunk, hogy minden edzésen és mérkőzésen kihozzuk magunkból a maximumot.

- Mégsem hallunk arról túl gyakran, hogy a menesztett szövetségi kapitányt felhívják a játékosok.

- Szerintem ebben nincs semmi különös. Korábban Gellei Imrét is felhívtam, amikor elküldték a válogatottól, és minden edzőtől elköszönök, akivel korrekt, jó volt a viszonyom. Azt gondolom, sokan vannak ezzel ugyanígy. És amikor Koeman munkáját megítéljük, ne felejtsük el, hogy a válogatott mellé állította a szurkolókat, Albánia ellen is telt ház előtt játszottunk a Puskás Ferenc Stadionban, amit nem lesz könnyű megismételni. Az Eb-selejtezőkön tizenhat pontot kell gyűjtenünk ahhoz, hogy megfelelő teljesítményről beszélhessünk, ami szintén nagyon nehéz lesz.

- Mi a véleménye Egervári Sándor kinevezéséről?

- Mindenki ismeri, elismeri, azt gondolom, nagyon jó kezekbe került a csapat. Számomra még örömtelibb azonban, hogy Nyilasi Tibor végre komoly feladatot vállalt a magyar labdarúgásban. Ezt már sokkal korábban meg kellett volna tennie. Ő akkora legendája a futballunknak, hogy már évek óta a mostanihoz hasonló felelősségteljes pozícióban kellene dolgoznia.

- Hogy van a lába, rendeződött-e Markus Babbel, a Hertha BSC vezetőedzőjének viszonya a csapattal az ominózus kirohanása után, melyben a játékosok fizikai állapotát bírálta?

- Volt egy kisebb húzódásom, emiatt napokig nem edzhettem, de már minden rendben van. Babbel kritikája óta több mint három hét eltelt, a szabadság után a keret tagjainak nagyon rosszul sikerült a laktáttesztje, amit szóvá tett, és a mutatók javítása érdekében egy ideig reggel 7-kor futással kezdtük a napot. Nekem is közepes volt az eredményem, igaz én előtte sérülés miatt sokat kihagytam, és egyéni edzésterv alapján készültem a szünetben. A laktáttesztről csak annyit, hogy Nico Kovacnak mindig nagyon rossz volt ez az eredménye, semmilyen módszerrel sem tudtak javítani rajta, mégis elég jól játszott, amíg nálunk szerepelt, és a horvát válogatottban sem ment neki rosszul, ebből nem kell nagy ügyet csinálni.

- Berlinben nyilván azt várják Önöktől, hogy a Bundesliga másodosztályából azonnal kerüljenek ismét vissza az élvonalba.

- A keret 80 százaléka együtt maradt, Babbel nagyon jó kiállású edző, a játékosok odafigyelnek minden szavára. Úgy tűnik, elég jól sikerültek az igazolásaink is, de a Bundesliga II-ben is nagyon keményen meg kell küzdeni minden pontért, a jó nevek önmagukban még nem jelentenek garanciát a sikerre.


Bernau Péter / Népszava




Címkék: Dárdai, Koeman, Hertha BSC

Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Szeptember 07, Kedd 19:11
Csak azok az autókereskedések szerződhetnek október 1-jétől több pénzintézettel, amelyek hitelközvetítőként is működnek, vagyis független többes ügynöknek regisztráltatják magukat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF). Aki ezt nem teszi meg, csak egy bank, illetve lízingcég termékeit ... >>>
A film produkciós cége sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarta a hírt. >>>
A leves legelterjedtebb elnevezése eredetileg a szanszkrit nyelvből származik. >>>
A legjobb filmvígjátéknak járó Hyppolit-díjat a Rózsaszín sajt című alkotásnak ítélte oda a zsűri. >>>
IMF | Izrael | roma | Jobbik | választás | LMP | futball | Szlovákia | Irán | árfolyam | Afganisztán | önkormányzati választás | ajánlószelvény | árvíz | EU | Fidesz | Németország | USA | baleset | MSZP | Franciaország | vízilabda | Orbán Viktor | tőzsde | Irak | sport | forint | Oroszország | gazdaság | kormány
 Az LMP hirtelen nagyon sok cédulát kap + hang...
 Zavarodottság az LMP-nél
 Fejtő Ferencre emlékeztünk