EU-elnökség: nem állunk jól a felkészüléssel
A kormány július 28-án - Győri Enikő EU-ügyekért felelős kijelölt államtitkár és Robák Ferenc kormánybiztos előterjesztésében - áttekintette a felkészülést a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökségre.
2010. Július 29., 17:11
A magyar elnökség alatt tizenöt nem hivatalos miniszteri konferenciát, egy keleti partnerségi csúcstalálkozót és egy ASEAN külügyminiszteri értekezletet tartanak. Győri Anikó elmondta, hogy a kormány "erősen takarékos" elnökséget tervez. A pontos menetrendről és a helyszínekről augusztusban döntenek majd. A felkészülésre idén eddig 5,5 milliárdot költöttek el, a kormány szeptemberben dönt az idei és a jövő évi elnökségi költségvetésről.
Az előző kormány nem dolgozott ki elnökségi kommunikációs stratégiát, így az új kormányra vár az "elnökségi üzenetek" kidolgozása, amelynek középpontjában egyébként az "Európa nem önmagáért, hanem polgáraiért van" gondolat áll. "Magyarországnak nem hozott annyit az EU-tagság, mint hozhatott volna, az országnak bátrabban kell vállalnia identitását" - fogalmazott Győri Enikő.
A külügy új vezetői a tervezett 95 helyett csupán 26 emberrel töltik fel a külképviseleteket, az esetleges létszámhiányt inkább átcsoportosításokkal akarják megoldani. Személyi változás várható a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), valamint az ENSZ genfi és New York-i magyar képviseletén, ahonnan vissza is hívnak diplomatákat - hangzott el a csütörtöki háttérbeszélgetésen.
Győri Anikó elmondta, hogy - a takarékosság jegyében - nem fognak önálló magyar elnökségi honlapot kidolgozni, mivel a jelenlegi belga elnökség honlapját fel lehet használni erre a célra.
Robák Ferenc, a magyar EU-elnökség operatív feladatai előkészítésének és lebonyolításának összehangolásával megbízott kormánybiztos elmondta: az a cél, hogy a rendezvények a lehető legkevésbé zavarják meg a főváros életét, és bár a delegációkat Budapesten helyezik el, nem lesznek útlezárások, igyekeznek "felfordulás nélkül" lebonyolítani a találkozókat.
Győri Enikő beszámolt a brüsszeli felkészülésről is. A magyar elnökségnek két szóvivője lesz, de róluk csak annyit árult el, hogy mindkettő fiatal férfi, aki az EU brüsszeli intézményeiben dolgozik. A hazai szóvivő pedig nő lesz - tette hozzá.
Kitűzött célok: központban a "talpra állás"
A kormány meghatározta a magyar EU-elnökség lehetséges politikai célkitűzéseit szerdai ülésén; a gazdasági prioritások egybeesnek az unió céljaival - mondta Győri Enikő, EU-ügyekért felelős kijelölt államtitkár csütörtökön. Győri Enikő hat témakört sorolt fel, közülük az egyik legfontosabbnak mondta "az EU gazdaságának talpra állítását". A növekedést és a versenyképességet ösztönző EU 2020 stratégia végrehajtását is kiemelt feladatnak nevezte a politikus. Hozzáfűzte: ennek keretében ősszel a kormány benyújtja az Európai Bizottságnak a stratégia végrehajtásáról szóló nemzeti reformprogramot.
További jelentős célkitűzés lehet az egyes ágazati politikák megtárgyalása, úgy mint a közlekedéspolitika, a kohéziós politika, az agrárpolitika vagy az energiapolitika; ez utóbbihoz kapcsolódik egy, az energiabiztonság megteremtéséről szóló csúcstalálkozó is február 4-én - mondta.
Szintén fontos feladatkör a bővítés, valamint a külkapcsolatok kérdése. Ezek közül elsőként Horvátország uniós csatlakozását emelte ki az államtitkár.
Győri Enikő a vízpolitikát, a Duna-stratégia kidolgozását is központi feladatnak nevezte; a stratégia elfogadására júniusban kerülhet sor.
Az államtitkár elmondta: a belügyi és igazságügyi együttműködés fejlesztése, a kulturális sokszínűség előtérbe helyezése szintén központi feladat, akárcsak az igazságügyi kérdésekkel, a menedékjoggal és a bevándorlással foglalkozó stockholmi program végrehajtása. Ezen prioritásokon túl a magyar elnökség a romakérdésekkel és a gyermekszegénység elleni küzdelemmel is foglalkozni akar.
Magyarország Spanyolországgal és Belgiummal közösen látja el az EU elnöki teendőit: a trió mandátuma 2010-2011-re szól. Magyarország 2011. január elsejétől tölti be a posztot. A trió-elnökség rendszerének előnye, hogy gondoskodik a folyamatosságról a hat hónaponként cserélődő soros elnökségek között, így hosszabb, 18 hónapra szóló programot lehet kidolgozni.
MTI
Címkék: soros elnök, EU, menetrend, kommunikáció























