Még egy csörte a Márai-programról
Kinek a hibája miatt nem indult el a Márai-program? - leginkább ezt a kérdést járták körbe hol higgadtabban, hol indulatosabban a kortárs magyar irodalom helyzetét értékelő beszélgetés résztvevői szerda kora este a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).
2010. Július 30., 06:35
A beszélgetésen részt vett Harsányi László a Nemzeti Kulturális Alap leköszönő elnöke, Csaplár Vilmos a Szépírók Társaságának elnöke, valamint Vasy Géza, az Magyar Írószövetség elnöke is. Utóbbi azt nehezményezte, hogy az írószövetségek ki voltak hagyva a program kialakításának szakaszában, míg Csaplár azt hangsúlyozta: nem az írók tehetnek arról, hogy nem indult el a program.
Más hangot ütött meg Kocsis András Sándor: a Kossuth Kiadó vezetője, aki szerint mindenki felelős érte, hogy nem indult el a program, a kiadók, írószövetségek, a könyvtárak, illetve a politikai vezetés egyaránt. "Ha kicsit összetartóbbak vagyunk, és nem húzódnak el eddig az egyeztetések, akkor a program elindulhatott volna " - tette hozzá. (Megjegyzendő: egy elindított programot aligha, de legalábbis kisebb eséllyel állítottak volna le kormányváltás után.) Kocsis szerint a program elindulásának jelenleg annyi esélye van "mint Szálasinak a népbíróság előtt", ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatás alapvetően könyvtámogatási program, amelynek csak egy része a szépirodalom. (A korábban kritikát megfogalmazók közül többen azért emelték fel a hangjukat, hogy a kortárs irodalmi élet szereplőinek érdekeit nem képviseli elég hatékonyan a Márai-program, hiszen végső soron a könyvtárak döntenek a megrendelési lista összeállításáról. Ezzel kapcsolatban Vasy Géza egy interjúban úgy nyilatkozott: a listát irodalmároknak kellene összeállítaniuk.) Az írószövetségek izgalma egyebek mellett érthető: a program 100 millió forintot bocsátott volna rendelkezésükre, amelyet többek közt ösztöndíjak alapítására, illetve rendezvények szervezésére használhattak volna fel.
Szőcs Géza, kulturális államtitkár az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának június 14-ei ülésére egyeztetésre hívta a Márai-programban érintett szervezeteket, ahol azt kérte tőlük: dolgozzák ki az korábbi változat kapcsán felmerült aggályaikat, és javaslataikat küldjék el a július elsejéig. Ezen felvetések figyelembe vételével az illetékesek augusztus 1-jéig új szövegváltozatot állítanak össze. Ezzel kapcsolatban Harsányi László a PIM-ben rendezett beszélgetésen megjegyezte: az NKA vezetését - amely koordinálta a programot - még csak meg sem kérdezték ennek kapcsán.
N.G.M. / Népszava
Címkék: Márai-program, halasztás























