Min: 20 °C
Max: 32 °C
Min: 14 °C
Max: 17 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Biciklis tüntetés Budapesten az élhetőbb városért
Nyolc civil szervezet összefogásával tartottak biciklis felvonulást vasárnap Budapesten a levegőszennyezés ellen; a szervezők petíciót adtak át Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek. Mezei Csaba, a Greenpeace Magyarország elnöke elmondta, hogy a fővárosiak a levegő szennyezettsége miatt az országos átlagnál három évvel élnek kevesebbet, ráadásul évről évre nő a légúti betegségekben szenvedők száma is.


2008. Február 17., 16:17

Az Astóriától a Deák Ferenc tér érintésével a Városháza térig tartó biciklis felvonulással arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a károsanyag-határértékek már elavultak, tehát ezek változtatásra szorulnak. Szükséges továbbá a dugódíj bevezetése, a teherforgalom korlátozása és a szmogrendelet szigorítása - tette hozzá az elnök.

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, aki maga is résztvett a felvonuláson elmondta, hogy a tavaly elfogadott Budapesti Környezeti Programba foglaltak szerint korlátozzák a teherautó forgalmat, hiszen Budapest levegőszennyezettségének 34 százalékát a teherautók okozzák.

A Fővárosi Közgyűlés a március 1-jétől érvényes tranzitutakról is döntött: a Budapesten áthaladó tehergépjárművek akkortól térítésmentesen - a budapesti célforgalom kivételével - csak meghatározott útvonalakon közlekedhetnek. Az M0-ás körgyűrű keleti szektorának megépítése után ezeket a tranzitútvonalakat a főváros megszünteti és csak a célforgalom jöhet majd be a városba - tette hozzá.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az egészségügyi tárca bevonásával még ebben az évben elkészíti azt a jogszabály-módosítást, amely bevezeti a szálló porra vonatkozó (PM10) küszöbértéket - mondta Hagyó Miklós, aki ezzel a környezetvédők azon észrevételére reflektált, amely szerint a városi légszennyezettség egyik nagy problémája, hogy nincs meghatározva a finom por (mikropor) határértéke.

A főváros úgynevezett zöld zóna létrehozását is kezdeményezi, melynek részeként az eddigi teherforgalmi korlátozások mellett egy matricás rendszer segítségével különböztetnék meg az autókat. Ez azt jelenti, hogy a történelmi belső városrészekbe a legszennyezőbb gépjárművek egyáltalán nem hajthatnának be. Első lépésként a KRESZ módosítása szükséges, hogy a behajtást valóban meg lehessen tiltani - tette hozzá a főpolgármester-helyettes. Hagyó Miklós véleménye szerint a dugódíjat 2010-2011-ben lehet bevezetni, míg az M0-ás körgyűrű építése 2015-2016-ra fejeződhet be.

A főpolgármester-helyettesnek átadott petícióban foglaltak szerint a civil szervezetek hiteles tájékoztatást, előnyt a tömegközlekedésnek, dugódíj bevezetését, a teherautó-forgalom csökkentését a városban, kerékpár- és gyalogosbarát várost, valamint több zöldfelületet kérnek a Fővárosi Önkormányzattól. A dokumentumot a Critical Mass, a Greenpeace Magyarország, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Kerékpárosklub, a Zöld Fiatalok, a Védegylet, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Tavasz egyesület írta alá. A felvonuláson mintegy ezer ember vett részt.


MTI






Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Július 29, Csütörtök 19:38
A devizában eladósodottaknak nem csak a törlesztőrészletek emelkedése miatt főhet a fejük, hanem azért is, mert hiába kötöttek hitelfedezeti életbiztosítást, esetleges örököseik helyett nem fizet ki mindent a biztosító. Ugyanis a biztosítás forintban köttetett, ezért összege nem változik az árfolyam... >>>
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára teljes rendszer átalakítást szorgalmaz. >>>
Steve Buscemi egy örök vesztes mulatságos figurájában még a legviccesebb. >>>
A jelenetet, amiben szerepet kapott, egy apró belvárosi zöldséges boltban vették fel. >>>
bankadó | futball | Országgyűlés | euró | árvíz | Fidesz | világbajnokság | árfolyam | média | Koszovó | USA | Orbán | választás | tárgyalás | kormány | MSZP | Izrael | parlament | forint | EU | Szlovákia | sport | rendőr | tőzsde | Budapest | hitel | Orbán Viktor | IMF | baleset | Jobbik
 Dózerol az Új Széchenyi Terv
 Kocsis Korinna lett a 185. Anna-bál szépe
 Káosz a körúton