Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Megkövülő társadalmi állapotok

Népszava|2011. júl 23. 08:23
[A+ A-]
A Napvilág Kiadó 20 év után című 15 kötetből álló sorozatában jelent meg Ferge Zsuzsa a Társadalmi áramlatok és egyéni szerepek című esszéje . Erről a kötetről beszélgetünk a szerzővel.
- Mit tekinthetünk az elmúlt 20 év legfőbb társadalmi folyamatának?

- 20 év alatt teljesen átalakult - a "kettős struktúrán" belül - mind a rendszerstruktúra (az állam, a gazdaság/piac, illetve a civil társadalom jellege, szerepe, egymáshoz való viszonya), mind a társadalmi viszonyok struktúrája. Utóbbi téren a tulajdonosi tőke és a hatalmi tőke jelentős szerepcseréje vagy legalábbis új egyensúlya jött létre: a korábban abszolúte domináns politikai hatalom helyett vagy mellett a gazdasági tőke vált a folyamatok fő meghatározójává. A tudás és információ mint strukturáló erő számos formájában leértékelődött. Ilyen feltételek mellett ment végbe a társadalmi egyenlőtlenségek rohamos növekedése. 2009-ben a TÁRKI adatai szerint a legkisebb jövedelmű egymillió embernek összesen 273 milliárd forint, a leggazdagabb tizednek 2000 milliárd forint jutott. A leggazdagabb magyar vagyona 2010-ben 200 milliárd fölött volt - nagyjából annyi, mint a legszegényebb egymillió egész évi jövedelme. A jövedelmi-vagyoni egyenlőtlenségek mögött egyfelől önös-elkapkodott privatizációs politika, gátlástalan spekuláció és korrupció húzódik meg minden ágazatban, így a mezőgazdaságban is, másfelől pedig az a folytatólagos közfelelőtlenség, amely nem látta át, milyen tartós katasztrófához vezet több mint egymillió munkahely elvesztése.

A társadalom legalább fele a változások vesztese és a mind súlyosabb helyzetbe kerülők egyre nagyobb része roma. Nem látszik a vesztesek számát csökkentő folyamat. Viszont a cigányokkal szemben politikailag nyíltan nem vállalt, de cinikusan megvalósuló erősödő elutasítás számos intézménynél - iskolától kezdve egészségügyön át a jogszolgáltatásig és a büntetőpolitikáig - tetten érhető. Ez a hatalmi üzenet mintha tápot és önbizalmat adna a közvélemény növekvő rasszizmusának.

- Várható-e bármilyen változás a nyertesek és vesztesek vonatkozásában az elmúlt bő egy év ismeretében?

- Az utolsó kormányváltás óta a fenti folyamatok sajátos színezetet kaptak. A rendszerstruktúra új elemei közül a piac állami befolyásolása erősödni látszik; az 1990-től alakuló demokratikus politikai berendezkedés rohamosan halad egy önkényuralmi, pártállamra hasonlító rendszer felé; a lassan erősödő civil társadalom mozgásterét pedig a hatalom szűkíteni igyekszik. A társadalmi viszonystruktúra is változóban van. A hatalom mind gátlástalanabbul tör arra, hogy minden más viszonyt és folyamatot meghatározzon, a magánélet szféráját is ideértve. Az elvben politikafüggetlen tőke jelentős támogatást nyújt a hatalomnak, amely viszonzásként - néhány tőkeellenes gesztust leszámítva - sok esetben elfogadja a tőkés érdekek dominanciáját a széles értelemben vett közérdek kárára (pl. egykulcsos adó, érdekegyeztetési fórumok gyengítése, a tőkét jobban kiszolgáló, 15-16 évre leszorított iskolai korhatár.) A "tudók" tábora, ha tetszik, az értelmiség, erősen differenciálódott, nem csak az új politikai törésvonalak, hanem ezekkel csak részben összefüggő politikai-gazdasági-tudományos kedvezmények és elutasítások mentén. A jobboldali dominancia nyomán felerősödött a szegény-ellenességből lassan cigányellenességgé kristályosodó közhangulat, valamint a múltba révedő, a revizionizmussal kacérkodó populista "nemzeti" érzület. E folyamatok mára megkövülni látszó társadalmi állapotot hoztak létre.

- Az európai összehasonlításban legalacsonyabb foglalkoztatási mutatót szinte mindenki átkozza. Mennyire sajátos a magyar helyzet?

- Az alacsony iskolázottságúak, elavult szakképzettségűek elhelyezkedése mindenütt nehéz. Ami nálunk sajátos: az ő különösen nagy arányuk, a leszakadt térségekbe, gettókba beragadásuk, ami mindkét nemet sújtja, de a nőket különösen. Sajátos a velük kapcsolatos tervek korábbi ötletszerűsége és értelmetlensége is, kiváltképp az Európa-idegen új "közfoglalkoztatás", ami a régi hibákat felerősíti, és újakkal tetézi. Végletesen szűkmarkú, megfosztja a munkanélkülieket a legcsekélyebb választási szabadságtól is, a rendőri kísérettel működő munkatáborokkal pedig megalázza és óhatatlanul kriminalizálja őket.

- Egyre több felől hallani, hogy nagyon sokba kerülnek az "ingyenélők", a segélyeken "a mi pénzünkből" "eltartottak". Az állami transzferek mekkora része érinti a társadalom szegénységben élő hányadát?

- A vád nevetséges, kisszerű, előítéletes tudatlanság szülte. Az Eurostat 2009-es adatai szerint Magyarország a GDP 0,98 százalékát fordította munkaerő-piaci programokra, a 27 Európai Uniós tagállam átlagban 2,18 százalékot. Az arányok hosszú évek óta hasonlóak, holott a helyzet ott nem ennyire rossz. A 2011-es "koncepció" az összes kiadást, és ezen belül a minimális megélhetésre, a képzésre, a közmunkára fordítható összegeket egyaránt tovább csökkenti. (Lehet, hogy a közfoglalkoztatást kísérő szállításnak, szükséglakásoknak és felügyeletnek a költségei is innen fedeződnek? Nem tudjuk.) Az összes segélynél a lemaradásunk hasonló. A következményeknek - tömegek, ezen belül gyerekek szenvedése, életkilátásaik romlása, a mélyszegénység újratermelése, bűnözés, éleződő konfliktusok - nagy lesz a társadalmi ára.

- Ha a társadalomban olyan erős az egyenlőtlenségek most jellemző mértékének elutasítottsága, miért lehet népszerű az egyenlőtlenségeket fokozó politika?

- A gazdagok további gazdagodása sehol nem népszerű, nálunk különösen nem. A szegényellenesség azonban sikeresen terjed anélkül, hogy ezt a közfelfogás összefüggésbe hozná az egyenlőtlenségekkel. Minthogy az emberek mind jelentősebb része csak végtelen erőfeszítéssel tartja magát víz felett, és fél maradék biztonsága elvesztésétől, könnyű vele meggyűlöltetni azokat, akiket "munkától menekülőnek", "segéllyel visszaélőnek", közveszélyesnek, "cigánybűnözőnek" tüntetnek föl, továbbá a hajléktalanokat, akik "megszállják a város fontos részeit", a kukázót, aki csúf látványt nyújtva "megkeseríti a kerületi lakosok életét".

- A ma létező egyenlőtlenségek fényében beszélhetünk-e még magyar társadalomról? Másképp fogalmazva: mindenki beletartozik még, aki itt él?

- Sokáig nem fogadtam el, hogy egyesek - például Gazsó Ferenc és Stumpf István - roncstársadalomként, pejoratív jelzővel írják le a nyomorultakat. Az önmegvalósító prófécia miatt féltem Szelényiék underclass kifejezésétől is, amely mintegy a "társadalom" alatti csoportként ír a gettóvilágról. Elég soká éltem és dolgoztam azzal az illúzióval, hogy - ha mind lassabban és nehezebben is - a kirekesztés folyamatai megfordíthatók. Ezt az illúziót mostanában veszítem el. Ami az utóbbi egy évben történik, az már az ember-mivolttól való megfosztás, a tökéletes elutasítás, a társadalom, mint közösség végzetes gyengülése felé mutat. Az európai roma integrációs stratégia újabb kísérlet a helyzet változtatására. Néhány kisebb településen még sikeres is lehet. De ténylegesen, társadalmi méretekben csak akkor valósulhatna meg, ha lenne kellő politikai akarat és társadalmi támogatás a szinte felmérhetetlen anyagi, emberi és szellemi erőforrások biztosításához. Ezek a feltételek ma nem látszanak.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!