Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Nem a szécsényiek az elsők

Népszava|2011. aug 06. 08:28
[A+ A-]
A "ballib" kormány által finanszírozott Biztos Kezdet program heroikus vállalkozásnak indult. Huszonöt évre tervezték, s célul tűzte ki, hogy minden kisgyerek egyenlő eséllyel induljon az életbe. A szécsényi kistérségben zajló modell-kísérletet külföldön szakmai bravúrnak tartják. Kiötlői az év elején tudták meg, hogy nincs pénz a folytatásra.
- 2005-ben készült el az a dokumentum, amely a Magyar Tudományos Akadémia kutatásai alapján irányelveket fogalmazott meg a gyermekszegénység felszámolására - kezdi Szomor Éva gyógypedagógus, a program szakértője. - A kutatás elsősorban arra irányult, vajon törvényszerű-e, hogy a mélyszegénységben élő családok újratermelik a mélyszegénységet, illetve hogyan lehet kilépni ebből a mókuskerékből? Nyugat-Európában vannak erre irányuló programok, de ott a gyermekszegénység inkább a nagy- és középvárosokban lelhető fel. Mi azért váltottunk ki nagy érdeklődést nemzetközi konferenciákon, mert programunkkal a falvakat céloztuk meg.

Olyan falvakat, ahol 20-60 százalékos a munkanélküliség, és bölcsőde híján semmiféle szolgáltatás nincs a kicsi gyerekek számára. A közfelfogás szerint óvodás korig a gyereknek az anyja mellett a helye, holott ez sok esetben nem igaz. Minden gyereknek kell egyfajta fizikális és szellemi tér, amelyben fejlődni tud, és ingerszegény környezetben ez nem adatik meg. A Biztos Kezdet program a hátrányos helyzetű családokban nevelkedő kicsik fejlesztésére irányult, úgynevezett gyerekházak segítségével.

Feltételeztük, hogy aki a gyerekházban másfélévesen elkezdi a szocializációs fejlődést, az időben kerül majd iskolába, s nem kell felzárkóztató osztályba járatni. Együtt tud haladni a többiekkel, lesznek sikerélményei, és nem veri majd agyba-főbe a mellette ülőt pusztán azért, mert nem képes teljesíteni, mert eleve kudarcra van ítélve. A programot az Országgyűlés 2007-ben ellenszavazat nélkül elfogadta, mint huszonöt évre szóló nemzeti stratégiát. Ezek után joggal hihettük, hogy hosszú távon tudunk majd dolgozni.

- Három éve írtam a szécsényi kistérségben zajló modell-kísérletről. Addigra négy gyerekház működött ott, és már látszottak a fejlődés első csírái.

- A gyerekházak megnyitását rengeteg munka előzte meg. Ebben a programban az a lényeg, hogy az emberek érezzék: nem utasítást hajtanak végre, minden a helyi igényekre, ötletekre, a helyiek aktivitására épül. Kiválasztottunk és kiképeztünk 42 diplomás vagy középfokú végzettségű munkatársat, akik korábban állástalanok voltak vagy nem a képességeiknek megfelelő helyen dolgoztak. Rettenetesen nehéz volt áttörni az előítéletek falát, meggyőzni a munkatársainkat, a hivatalos szerveket, mindenkit, akit a program érintett. Mert ezek az emberek abban nevelkedtek, hogy minden úgy van jól, ahogy van...

Az Akadémiától és az államtól is kaptunk pénzt, így megnyílhatott hét falusi gyerekház, és egy nyolcadik Szécsény városában. Igazából akkor tört meg a jég, amikor az első gyerekházas apróságok óvodába kerültek. Az addig elzárkózó, s a roma gyerekeket elutasító óvónők ugyanis mondogatni kezdték, hogy ezek a gyerekek mások: tiszták, gondozottak, szépen beszélnek, gazdag a szókincsük, tudnak játszani, énekelni, rajzolni, önállóan fogat mosni, cipőt húzni. Arra is felfigyeltek, hogy a gyerekházas szülők mernek kérdezni, javaslatokat tenni. Ennek nyomán elindult egyfajta szemléletváltás, kezdték őket bevonni, kikérték a véleményüket, ami korábban nem volt jellemző.

- A program azonban - ha jól tudom - nem csupán a gyerekházakról szólt...

- Persze, hiszen nem elég valakit csak elindítani az életbe. Iskolai koordinátoraink kijártak a családokhoz, s a szülőkkel együttműködve, a gyerek vágyait tiszteletben tartva próbálták egyengetni a gyerek útját. És láss csodát: jelentősen csökkent a hiányzások száma és a lemorzsolódás. Akadt olyan iskola, ahol négy éve még huszonöt bukás volt, idén pedig három. Működött három tanodánk is, ezekbe az iskolát elhagyó vagy épp efelé tartó gyerekek jártak, illetve napköziként is üzemeltek, mert ebben a térségben azelőtt nem volt napközi.

Néhány munkatársunk a térség valamennyi falujába elvitte az internetet és megtanította a számítógép használatát gyerekeknek, szülőknek egyaránt. Endrefalván az óvoda tizenkét gyereket nem tudott fölvenni helyhiány miatt, ezért a gyerekház segítségét kérték. Fogalmam sincs, mi lesz szeptembertől? Az óvodai férőhelyek számát nem fogják bővíteni, a gyerekházra viszont nincs pénz.

Munkatársaink június vége óta fizetség nélkül dolgoznak, de ez hosszú távon nem tartható állapot. Mindig arra törekedtünk, hogy ha mi nem vagyunk jelen, akkor is tovább éljen, növekedjen az általunk elhintett mag. Ehhez képest azt látom, hogy a magyarországi fordulat leképződik és működésbe lép a kicsi településeken. Rendre tapasztalom, hogyan helyeződnek át a hangsúlyok, miként változnak meg a helyi hatalmasságok.

- Hálás lennék, ha ezt árnyaltabban is kifejtené...

- Mi igyekeztünk megfékezni a szegregációs törekvéseket. Bizonyos polgármesterek most, hogy támogatottságot éreznek a hátuk mögött, nyíltan kimondják: nem nagy tragédia, ha külön tanítják a cigány és nem cigány gyerekeket. Az óvodában sem kell őket összekeverni, s fölösleges ennyit foglalkozni a halmozottan hátrányos környezetben nevelkedő gyerekekkel. És persze föl kell számolni a lakhatásra alkalmatlan roma házakat, de nem úgy, hogy beköltöztetjük ezeket a családokat a faluba... A legfelsőbb döntéshozóknak nem számít, hogy ebben a térségben már derengett valamiféle halvány remény.

Működött a program, érezték a hatását, tehát nem olyan könnyű megrántani a vállukat és elfelejteni. Most pedig nem csak visszatért, hanem felerősödött bennük a régi meggyőződés, hogy ígérhetnek fűt-fát a városi nagyokosok, semmi sem változik. Bár nem tudom, mit vártam? Nem a szécsényiek az elsők, nem is utolsók, akiket a jelenlegi hatalom szégyenletes módon rászedett. Eközben ott a másik oldal: tavaly az Európai Bizottság népes delegációja eltöltött néhány napot a szécsényi kistérségben, s utána olyan méltató jelentést terjesztettek be, hogy szemem-szám elállt tőle. Erről itthon senki nem beszélt. De Európában jegyzik, sőt izgatottan figyelik a modellkísérletet, mert azt mondják: nagyon más, mint az eddigi felzárkóztató programok.

- Hogyan tudta meg, hogy becsukhatják a kaput?

- Ezt nyíltan nem mondták. Az Akadémia elvileg támogat minket, de nem biztosít pénzt a további működésre. Ugyanez hangzott el a Minisztérium részéről. Vagyis pillanatnyilag ott tartunk, hogy a programra szükség van, és majd egyszer megtalálják hozzá a forrást. Csakhogy embernevelésben nincs szünet! A csecsemő nem vár. Aki ma kétéves, hamarosan három lesz, és ha közben nem úgy fejlődik, ahogyan kellene, elmulasztódnak olyan dolgok, amelyek később pótolhatatlanok.

Tőlünk statisztikákat követeltek: hány gyerek jár és vajon megéri-e? A hölgyek-urak arra nem gondoltak az íróasztal mögött, hogy mínusz tízben, combig érő hóban nagyon nehéz ám oda-vissza hurcolni egy törpét. Senkit nem érdekelt, hogy néhány szülő a gyerekház támogatásával fejezte be az általános iskolát, mint ahogy az sem, hogy jogosítványt szereztek apukák, s ezáltal lehetőségük nyílt rá, hogy munkához jussanak. Akadt gyerekház, ahol háztartásvezetési tanfolyamot szerveztek - és a családok elkezdték beosztani a kicsi pénzüket.

Másutt megtanították az anyukákat befőzni, savanyúságot eltenni. Persze, nem tömegekről van szó, a kis szám pedig snassz egy statisztikában... A mostani helyzetnek nem csupán az a kára, hogy volt egy működő rendszer, ami egyszer csak nem működik. Sokkal nagyobb a veszteség: hiteltelenek lettünk, embereket csaptunk be, nehezen vagy soha nem gyógyuló sebeket ejtettünk.

- Észrevette, hogy következetesen múltidőt használ?

- Rossz reflex... Egy megnyert EU pályázat révén öt hátrányos helyzetű térségben megvalósíthatjuk a szécsényi modellt. Bátonyterenye, Kistelek, Sásd, Heves és Baktalórántháza környékén tehát megindulhat a komplex fejlesztés, az EU három évig biztosítja az ehhez szükséges összeget. De tömérdek harc lesz még, mert bizalmatlanok, és a helyükben én is az lennék. Ott lebeg a szemük előtt a példa, hogyan hagyta magára az újdonsült hatalom Szécsényt. Egyébként mi Szécsényt sem adjuk fel. Dolgozunk, és pályázunk ahová csak lehet.

Most nyertünk el egy nemzetközi pályázati megbízást: a partnerség kézikönyvét fogjuk megírni hét ország részvételével. Tizenegyezer eurót kaptunk, ebből valamennyi gyerekházat fenn tudunk tartani valamilyen szinten. És összeállítjuk a kézikönyvet, amelyben helyet kap a Biztos kezdet program. Szóval nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy vége. Túl fogjuk élni, megtaláljuk a módját annak, hogy folytassuk. De az biztos, hogy soha többé, semmi nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt volt.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!