Min: 3 °C
Max: 12 °C
Min: -10 °C
Max: -1 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Esterházy aljasságnak tartja Dörner György kinevezését
Az Új Színházban most, ezekben a percekben tartják az utolsó nagyszínpadi premiert Márta István igazgatása alatt, és Thomas Mann: A varázshegy című művének színpadi változatának a bemutatójára elment Esterházy Péter író is.


2012. január 27., 19:20

Esterházy a Népszava tudósítójának a következőket mondta: "Disznóságnak, szemétségnek, és aljasságnak tartom, hogy Dörner György lett az igazgató. Ezen kívül azért is vagyok itt, mert Szikora János, aki a barátom, rendezte az előadást, és egy másik barátom, Nádas Péter fordította."

Ámon Betti, a Duna Televízió volt kulturális főszerkesztője (az Új Színház előtti tüntetésnek ő volt a műsorvezetője - a szerk.) a premier előtti percekben a következőket mondta: "Amikor a tüntetést vezettem, hittem benne, hogy a hazai és a nemzetközi tiltakozások hatására a főváros változtat döntésén. Még mindig hiszek benne, hogy a hátralévő négy napban valami történik."

Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára pedig arról beszélt, " Kár, hogy egy működő színházi műhely munkájába avatkozik bele ilyen brutális és lehetetlen módon a politika. Nem véletlen, hogy a Magyar Színházi Társaság volt az első szervezet, amely ez ellen tiltakozott."


Népszava /







Címkék: Új Színház, Esterházy Péter, Ámon Betti, Vajda Márta
Az új felsőoktatási törvény igencsak komoly kereteket szab a diákok számára országszerte. Egy ország... >>>

Egy hozzászólás közlése, és értelmezése. >>>

2012. február 22, szerda 20:00
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) február 26-án, vasárnapi közgyűlésén fogadja el új alapszabályát, amelynek értelmében minden sportági szövetség a szervezet alá rendeli magát, és különböző tagozatokon keresztül képviseli érdekeit. A jelek szerint a kivételt a Magyar Labdarúgó Szövetség jelenti, ame... >>>

roma | cigány | IMF | EU | Malév | forint | Görögország | árfolyam | Magyarország | labdarúgás | Szlovákia | kormány | Miskolc | Orbán Viktor | közlekedés | csőd | gazdaság | Fidesz | Berlinale | film | havazás | Országgyűlés | éhségmenet | fagy | felsőoktatás | tüntetés | hideg | BKV | MSZP | Főváros
 Újra termet foglaltak a diákok- Képgaléria!
 BKV tüntetés - Petíciót vett át a vezérigazga...
 Így értékelt évet Gyurcsány Ferenc- Képgaléri...
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.