Ossza meg!
facebook
iwiw
Krk-sziget, Omisalj - nyaralás
8 nap / 7 éjszaka
109 900 Ft/fő-től
Erotikus tigrisszám, összetört szív
A 9. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, ami már vetekszik a világ legnagyobb ilyen rendezvényeivel, csütörtökön kezdődött a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol tizenhét ország harminc produkcióját láthatja a publikum.
2012. február 04., 06:31
Dugig a Fővárosi Nagycirkusz, hiszen a publikum már tudja, hogy ilyenkor nem csupán hirdetik, hogy a világ legjobb artistái közül láthatnak fellépőket, hanem ennek bizony igazságtartalma van. Miután a kétévente megrendezett fesztiválnak tényleg jókora rangja van, sok fontos szakember, producer is megjelenik, ezért kiváló artistáknak, olyanoknak, akiket a "hétköznapi" műsorban nálunk nem lehetne megfizetni, is érdemes eljönniük, és ingyen fellépniük, hiszen ez újabb, fontos szerződéseket eredményezhet.
A Baross Imre Artistaképző színes revüképe után rögtön az első versenyszám megadja az alaphangulatot. Havannából érkeztek a rúddobó akrobaták, akik olyan virgonc örömmel dobálják egymást, mintha rosszcsont gyerekek hancúroznának a díványon. És ez a sugárzó életkedv fontosabb annál, minthogy éppen megugorják-e előre vagy hátra a három és fél csavart szaltót, hiszen éppen attól művészet, és nem csupán sportteljesítmény a cirkusz, hogy az előadásmódja is lényeges. Tehát akár egy vadállatszámnak is lehet igen sokféle hangulata. A mostani, Oroszországból érkezett, parádés párduc és tigris szám például meglepő módon kimondottan erotikus.
Csinos nő és izmosan jóképű férfi, Andrey&Nataly Shirokaloff vadállatias pillantásokat vetnek egymásra, mintha mindjárt felfalnák a másikat, miközben ott flangálnak, vagy éppen ölelik át egymást, a nagy cicák között, akik mutatós építményrendszeren szinte festői alakzatokba rendeződnek, vagy éppen rúdon lengedeznek. De nincs felpörgetett tempó, harsányan, dobtremolóval is fokozott veszélyérzet, ez egy szép, lassú, esztétikus szám, ami nem arra bazíroz, mint gyerekkorom híres és jó oroszlánszáma, Komlós Sándoré, aki rettenthetetlen hősnek mutatkozott a manézsban.
Perinyo pedig kimondottan komikus oroszlánattrakciót csinált, a két évvel ezelőtti fesztivál győztese Vladislav Goncharov viszont sétapálcásan úgy csetlett-botlott nagymacskái között, mintha egy kedvesen szelíd kétbalkezes fickó tévedt volna fenevadak közé.
Az állatszámok különben ritkaságszámba mennek már a fesztiválokon, most is csak még egy van belőlük, Németországból érkezett Leonid Beljakov bánatosan ábrándos képű boxerjával. Eljátsszák, hogy perlekednek egymással, hogy a kutya nem fogad szót, hogy nagyon is megkontrázza, amit a gazdi akar, és igazi markáns, önálló egyéniség. Miközben éppen hogy állat-és ember ritkaságszámba menően harmonikus, olykor egyenesen megható viszonyáról hitvallás ez a produkció. A Finnországból jött Winterék pedig egy nagy-nagy szerelmet mutatnak be.
Nő és férfi gyönyörű egymáshoz simulása, a másikon csüngése, szétválaszthatatlansága, akrobatikus elemekkel. A modern cirkuszban mind fontosabb a számok koreográfiája. Remek példa erre a hollandiai Emily&Menno van Dyke, akik a tangót és a zsonglőr mutatványokat fantáziadús eleganciával vegyítik.
Az Amerikából érkezett Kirk Marsh bohóc kimondottan gyenge, ritmustalan produkciója, melyben behív egy nézőt, és banánt esznek különböző módon, nem sok fantáziáról tanúskodik. Nem erős az olasz Sterza Family zenebohóc attrakciója se, nincs magja, felépítettsége, olyan nevettető ugyanakkor fájdalmas közlendője, mint amilyen a mi Eötvös Gáborunknak volt. Sajnos a csütörtöki, az A program magyar versenyszáma sem megfelelően kidolgozott, ha kimondottan ellenszenves az a macsó, aki a produkció középpontjában áll, akkor azt nagyon ki kell találni, hogy miért is van ez így.
De szerencsére kiváló attrakciók tömkelegét láthattuk. A belgiumi Sebastien Nicaise olyan pontosan, ötletdúsan és belefelejtkező játékossággal diabolózik, hogy az lenyűgöző. Az orosz Rokashkov's nyújtóakrobaták többször nem érkeznek megfelelően a talajra, ki-kibillennek az egyensúlyokból, de lendületesen energikusak. Az örmény Elisa Khachatryan mutatósan balettozik a magasdróton. A kanadai Becky Hoops túlbuzgó, kissé csúnyácska, de roppant helyes nőre véve a figurát, virtuózan hullahopp karikázik, és sokkal ügyesebben, humorosabban bánik az általa a porondra behívott nézővel, mint a bohóc.
A műsort fantasztikusan jól vezeti Farkas Gábor, művésznevén Gábriel, előkelően fanyar, távolságtartóan elegáns, meglehetősen szórakoztató, miközben fontos, gyors információkkal szolgál, vagy éppen énekléssel kitölti a produkciók között az időt. A vadállatszám ketrecének felépítése, lebontása kevésbé ment flottul, mint szokott, túl hosszúra nyúlt, tán ez mutatja, hogy most nem a szokott páros, Kristóf István igazgató Monte Carlóban második helyezést elért artista, és fia Krisztián, aki világot járt zsonglőr, a produkciók válogatója, rendezték a műsort.
Krisztián, művészeti vezető volt, de januártól már nem az, meg sem jelent, édesapja, aki 24 év méltó igazgatás után, a rangos fesztiválok megteremtőjeként, távozik az intézmény éléről, rövid időre bejött a műsor előtt, de a programot, melyet zsűriznie is kellett volna, már nem nézte meg, rosszul érezte magát. Tudható, hogy szívbeteg, tudható, hogy egy ideje nem érzi jól magát attól, ami a cirkusz háza táján a friss vezetés égisze alatt történik. Neki énekelte Gábriel Chaplin egy dalát, ami arról szól, hogy "mosolyogj, bár a szíved nagyon fáj, mosolyogj, bár a szíved összetört."
Ettől kicsit nekem is összetört a szívem, miközben örülök, hogy egy ennyire erőteljesen élvezetes programot sikerült a saját szakmai tekintélyüknek köszönhetően összehoznia a két Kristófnak.
Bóta Gábor / Népszava
Címkék: cirkusz, Winter, előadás
Együttműködő partnerünk
