Min: 20 °C
Max: 25 °C
Min: 8 °C
Max: 15 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Előre fizetős villanyórák a nehéz helyzetű családoknak
Előre fizetős villanyórák felszerelésével megelőzhető, illetve megállítható a nehéz helyzetben lévő családok eladósodása, valamint a rendszer bevezetése véget vethet a veszélyes illegális vételezéseknek; a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az EDF Démász együttműködésében a Pest megyei monori cigánytelep összes háztartásában előre fizetős villanyórát szerelnek fel - közölte Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.


2012. március 22., 14:39

Ott, ahol a villany és a víz hiányzik elképzelhetetlen a felzárkóztatás. Ott, ahol volt, de kikapcsolják, nagyon gyorsan elkezdődik a zuhanás - fogalmazott Vecsei Miklós a probléma súlyát érzékeltetve. Mint mondta, a szeretetszolgálat szerint torz útra viszi a családi gazdálkodást az a Magyarországon működő rendszer, amely szerint el kell adósodnia egy családnak ahhoz, hogy támogatást kaphasson.
"Egyetlen célt tűztünk ki magunk elé, hogy ne lehessen ma Magyarországon háztartás villany nélkül" - jelentette ki Vecsei Miklós.

Elmondta, monori cigánytelepen ötvenöt háztartásban mintegy négyszázan élnek, korábban sokan közülük több százezer forint adósságot is felhalmoztak. Az előre fizetős órák felszerelésével amellett, hogy villanyhoz jutnak a háztartások, az adósság növelése megállt és megkezdődött a tartozások rendezése is.

Vecsei Miklós közölte, nem gondolják azt, hogy minden háztartásba előre fizetős villanyóra kell, de ott, ahol más megoldás nincs, ilyet kellene felszerelni.
Elmondta, a villanyórákat novemberben kezdték el felszerelni, és néhány napon belül mind az ötvenöt a helyére kerül.

Thierry Le Boucher, az EDF Démász Zrt. elnök-vezérigazgatója fontosnak nevezte a szeretetszolgálattal való együttműködést a nehéz élethelyzetben lévők felzárkóztatásában. Közölte, az előre fizetős villanyórák kimondottan egyfajta speciális fogyasztási helyzetre találták ki, az ilyen órák felszerelése költséges megoldás.

Michel Cochet, EDF Démász Hálózati Elosztó Kft. ügyvezetője a felzárkóztatás mellett fontosnak nevezte azt is, a program hozzájárul a szabályos és biztonságos áramvételezéshez.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke a korábban - ugyancsak az EDF Démász együttműködésével - meghirdetett százmilliós adósságkezelő program kapcsán elmondta, hogy február óta 4.800 pályázat érkezett be hozzájuk.


MTI







Címkék: eladósodás, áramszolgáltató
 "Nemzeti Maffia Zrt." - Trafiktüntetés képekb...
 Kiszínezett ízek - Fotógaléria
 Nem ölt P. Tamás - a büntetőper képekben
... kifordul medriből. (Néhány kritikus megjegyzés Arady harcostársnak.) >>>

A szó jelentése: értelmetlen, ésszerűtlen.Orbán Viktor szerint a mai világban nem elegendő racionáli... >>>

2013. május 19, vasárnap 15:25
Három év, harminchat hónap. Ennyit hagytunk magunk mögött a Fidesz-kormány megalakulása óta, s ami történt ezen idő alatt az minden várakozásunkat felülmúlta. Pontosabban: alulmúlta. >>>

előrejelzés | forint | MSZP | EU | Bajnokok Ligája | trafik | GDP | Fidesz | Országgyűlés | árfolyam | rendőrség | időjárás | Portik | trafikmutyi | MNB | Budapest | Szeged | labdarúgás | antiszemitizmus | Zsidó Világkongresszus | Orbán Viktor | Magyarország | választás | baleset | Szíria | Bajnai | gyilkosság | Mesterházy | per | kormány
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.