Min: 20 °C
Max: 25 °C
Min: 8 °C
Max: 15 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
A teljes francia sajtó üdvözölte Hollande győzelmét
Még a jobboldali sajtó is üdvözölte hétfőn a szocialista Francois Hollande elnökválasztási győzelmét.


2012. május 07., 07:23

A Le Figaro, amely a kampányban nyíltan támogatta a jobboldali Nicolas Sarkozyt, címlapján a megválasztott államfő fotójával, rajta "Francois Hollande az elnök" felirattal jelent meg. A konzervatív lapnak Változás című szerkesztőségi írása szerint a "franciák választottak, Francois Hollande az V. köztársaság második szocialista elnöke. Mostantól tehát minden francia elnöke. Így kívánja meg a demokrácia. A többség akaratának kifejezéseként üdvözöljük ezt a választást. Üdvözöljük tehát, Elnök úr!" - írta a Le Figaro. A lap ugyanakkor üdvözölte a leköszönő elnök által elindított "fontos reformokat" is, és úgy vélte, hogy Sarkozy "büszkén megtartotta Franciaország nemzetközi szinten betöltött helyét és döntő szerepet játszott az euró és Európa megmentésében".
A szintén jobbra sorolt Atlantico hírportál nyitólapján is az olvasható: "Sok sikert, Elnök úr!".

A Libération címlapján csak annyi olvasható: "Normális". A baloldali újság Végre című szerkesztőségi írása szerint "hatalmas az öröm", amiért végre bezárul az a zárójel, amely azt feltételezte, hogy Francois Mitterrand elnöksége után többé nem lehet baloldali elnöke Franciaországnak. Francois Hollande győzelme a lap szerint annak a bizonyítéka, hogy a franciák a reményt választották ahelyett, hogy "elbarikádozták volna magukat fantazmagórikus határok mögé" a múltjukon nosztalgiázva.

A Le Monde újságírói által alapított Mediapart.fr hírportál - amely nyolc nappal ezelőtt közzétett egy volt líbiai főhivatalnoknak tulajdonított dokumentumot, amely szerint Tripoli beegyezett, hogy 50 millió euró értékben finanszírozza Nicolas Sarkozy 2007-es kampányát - megkönnyebbülését fejezte ki a jobboldali elnök távozása miatt. "Végre felszabadultunk! A sarkozyzmus veresége megszabadítja az országot a populista és idegengyűlölő kilengéseitől!" - írták az oknyomozó újságírók.
Hasonló tartalmú, de szolidabb stílusú szerkesztőségi írásban üdvözölte a Libération című napilap egykori újságírói által létrehozott rue89.fr a konzervatív elnök távozását: "Hollande elnök, csaó Sarko!".

Más lapok azonban az új francia elnökre váró feladatokra figyelmeztettek. A katolikus La Croix szerint Hollande-nak lélegzetvételnyi ideje sem lesz az intenzív kampányt követően, olyan sok feladat vár rá. A Les Échos szerint pedig a franciák kevés "kegyelmi időt" fognak adni Hollande-nak. "Növekedés, versenyképesség, adóssághalom, munkanélküliség. Az új elnökség előtt álló kihívások száma végtelen" - írta a vezető gazdasági napilap, amely szerint az unió fiskális paktumának újratárgyalása lesz Hollande számára az első próbatétel a nemzetközi színtéren.


MTI







Címkék: Franciaország, elnökválasztás, sajtó
 "Nemzeti Maffia Zrt." - Trafiktüntetés képekb...
 Kiszínezett ízek - Fotógaléria
 Nem ölt P. Tamás - a büntetőper képekben
... kifordul medriből. (Néhány kritikus megjegyzés Arady harcostársnak.) >>>

A szó jelentése: értelmetlen, ésszerűtlen.Orbán Viktor szerint a mai világban nem elegendő racionáli... >>>

2013. május 19, vasárnap 15:25
Három év, harminchat hónap. Ennyit hagytunk magunk mögött a Fidesz-kormány megalakulása óta, s ami történt ezen idő alatt az minden várakozásunkat felülmúlta. Pontosabban: alulmúlta. >>>

forint | Bajnai | per | Bajnokok Ligája | rendőrség | Zsidó Világkongresszus | Országgyűlés | Orbán Viktor | választás | labdarúgás | Laborc | Fidesz | gyilkosság | EU | Szíria | árfolyam | előrejelzés | időjárás | Magyarország | Szeged | MSZP | kormány | Mesterházy | baleset | Portik | Budapest | trafikmutyi | trafik | antiszemitizmus | MNB
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.