Előző
Következő
új cikk

Vélemény

A vidéki sajtóhelyzetről

Népszava|2012. jún 19. 06:05
[A+ A-]
Konkrét példán keresztül szeretném bemutatni, mennyire "független", "kritikus", "témaérzékeny" és "önálló" a megyei és települési sajtó. Egyben kísérletet teszek annak igazolására - sajnos nem lesz nehéz -, hogy a vidéki sajtódemokrácia romokban hever.

Az informátor több szerkesztőség és újságíró ajtaján kopogtatott be azzal, hogy a Békés Megyei Önkormányzat tulajdonából 2012. január elsejével a békéscsabai önkormányzathoz került Jókai Színház Ibsen-házának első osztályú éttermét - pályáztatás nélkül - a fideszes békéscsabai polgármester és országgyűlési képviselő, Vantara Gyula nagyobbik fia és egy társa kapta meg.

Ha ez igaz, nem jelent mást, mint a tulajdonos önkormányzat első emberének a fia olyan kivételes elbánásban részesült, ami nem csak etikai kérdéseket vethet fel.
Az ügy utánajárást igényelt, de a megkeresett újságírók nem ezért, hanem azért utasították vissza a témát, mert ez a helyi hatalomról, annak ellenőrzéséről szólt volna. S ők úgy vélik, hogy az itteni médiumoknak - dacára a sajtó ilyen irányú feladatának - nincs ilyen felhatalmazása. Az informátor több szerkesztőséget és újságírót meg sem keresett, mert tudta, azok szabad vegyérték híján úgy sem foglalkoznak az üggyel.

Végül, a vidéken élő, de kizárólag fővárosi médiumoknak író sajtómunkás látott neki az ügy felgöngyölítésének. Beszélt többekkel, interjúkat készített, elment a megyei cégbíróságra. Végül összeállt a kép. Kiderült, többről van szó, mint amiről az informátor tájékoztatta, de egyben megbizonyosodott arról: az információ alapvetően korrekt és igaz volt. Kiderült, hogy az Ibsen-ház éttermét addig üzemeltető cégnek jelentősen megemelték a bérleti díját, amely így neki már nem érte meg. Ezért ez év február elsejétől átvette a bérleti jogot egy, a békéscsabai vendéglátásban ismert bt., amelynek tulajdonosa - nyilván véletlenül - a Fidesz helyi alelnöke, Andó Tamás volt. De ami talán ennél is furcsább: a cégbíróság bejegyzése szerint ugyanezen a napon, február elsején tulajdonosváltás történt a gazdasági társaságban.

Az addigi beltagok közös megegyezéssel megszüntették jogviszonyukat a gazdasági társaságban. Ezt tőlük - 40-40 ezer forint vagyoni betéttel - Vantara Gyula Gábor és Bíró Csaba vette át. Nem másról, mint Békéscsaba első emberének nagyobbik fiáról, valamint a Fidelitas békéscsabai elnökéről, megyei választmánya egyik vezetőjéről van szó. A megyei önkormányzattól a békési megyeszékhely önkormányzatához kerülő Jókai Színház megbízott színházigazgatója, Fekete Péter a két fiatalembernek pályázat nélkül adta át az üzemeltetési jogot.

Az ügyben az újságíró megkereste Vantara Gyulát, de választ nem kapott.
Teljes hallgatás kísérte az erről szóló cikket, miután megjelent egy budapesti hetilap online felületén. Nem kevesebb, mint hat nap telt el, de légyzümmögést sem lehetett hallani róla a Békés megyei és a békéscsabai sajtóban. A csendet a szocialisták törték meg, akik a megjelent cikk állításaira alapozva sajtótájékoztatót hívtak össze, ahol ismertették: nyílt levélben fordulnak az ügyben a polgármester-parlamenti képviselőhöz.

Erre Vantara Gyula egy nap elteltével - a cikk megjelenés után egy héttel - a következő választ adta: "A fiam (...) önálló felnőttként éli életét. Így ő saját elhatározásából szabadon gazdálkodik, vásárol - törvényesen - gazdasági társaságban üzletrészt." Ehhez a jobboldali politikus hozzátette, hogy senki "ne keltsen ellenséges érzelmeket, indulatokat, ne személyeskedjen, hanem tegyen Békéscsaba javára." Kérdés, hogy ez mennyire volt érdemi válasz.
A sajtótájékoztató nyomán a helyi és megyei újságírók és szerkesztőségek által tudott dolgokról nem lehetett tovább hallgatni. Így, ha némi kényszeredettséggel is, de hírt adtak róla. De csak ekkor és csak ezért. Önállóan nem léptek volna. Mert kötik a szerkesztőségeket a helyi alkuk. Az éves keretszerződések a várossal, benne az önkormányzati hirdetések, a támogatások, a szponzorált oldalak és az élő telefonvonalak a főszerkesztők és a polgármester között.

A megyei és a települési médiumok a 2010 karácsonyán elfogadott médiaalkotmánnyal szemben nem fogalmaztak meg érdemi kritikát, nem tiltakoztak semmilyen formában a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságot korlátozó rendelkezések ellen. A sajtó sokféle feladata között jelen van a társadalmi ellenőrző szerep. Ezt műfajilag elemző tudósításokkal, izgalmas interjúkkal, publicisztikákkal, valamint oknyomozó vagy tényfeltáró riportokkal lehet(ne) gyakorolni. A felsorolt médiumok ezzel a szereppel, lehetőséggel és ezekkel a műfajokkal nem vagy alig élnek. Ilyen alapon, sok nem tekinthető a szó valóságos értelmében médiumnak. Ezáltal vidéken a propaganda vált uralkodóvá.
A vidéki sajtódemokrácia romokban hever, és ez - választhatóság hiányában - már rövid távon is megakasztja a társadalmi párbeszéd lehetőségét, ami egy normálisan működő demokratikus társadalom fontos és elengedhetetlen ismérve volna.

Vidéken a helyzet hosszú ideje változatlan. Szomorú leírni: ahol nem számít a szakma, ahol nincs sajtódemokrácia, ahol régen befeküdtek a mindenkori hatalomnak, és csak az árbevétel, valamint a helyi politikai mutyi számít, ott a sajtószabadság sem fontos. S ha nem fontos, nincs is sajtószabadság. E nélkül pedig nem lehet tudni, mi történik körülöttünk.