Min: 15 °C
Max: 20 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Betömi a másodfok a Zsanett-ügy lyukait
Több mint két évvel az elsőfokú ítélet kihírdetése után holnap másodfokon is megkeződik a Zsanett-ügy tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán. Mint ismert, E. Zsanett pótmagánvádas eljárásban öt rendőrt szemérem elleni erőszakkal, személyes szabadság megsértésével, zsarolással és vesztegetéssel vádolt meg.


2012. június 19., 05:13

A nő szerint 2007. május 4-én hajnalban a fővárosi Múzeum körútnál az öt rendőr közlekedési ellenőrzés címén feltartóztatta, néhány utcával odébb ketten megerőszakolták, amit három társuk végignézett, majd hazakísérték és 20 ezer forintot elvettek tőle. Mivel az ügyészség részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában megszűntette az eljárást, E. Zsanett pótmagánvádas pert indított.

2010. márciusában aztán - másfél évi tárgyalássorozat után - ugyanezzel az indokkal mentette fel a vádlottakat a Fővárosi Bíróság is: mint a bíró akkor fogalmazott, "E. Zsanett nem mindenben mondott igazat, de a vádlottak sem mondtak el mindent", akik azonban következetesen tagadták a vádakat. Az elsőfokú ítélet szerint a történetben mindenképpen "van egy lyuk", mivel sem a nő, sem a rendőrök vallomásai alapján nem tisztázható, miért tartott 25 percig az igazoltatás - ahogyan a nő állította -, s mi történt ez alatt.

A nyomozáskor és a bíróságon is szinte másodpercnyi pontossággal egybevették a helyszíni térfigyelő kamerák felvételeit és mobiltelefonok cellainformációit, amelyek alapján a rendőröknek mindössze 6-7 perce lett volna arra, hogy a Múzeum körútról elvigyék a lányt, majd XIII. kerületi lakására kísérjék. Így a bíróság szerint ha meg is történt az erőszak, nem úgy, ahogyan a nő állította.


NÉPSZAVA-információ /







Címkék: Zsanett-ügy, igazoltatás, elsőfokú ítélet, Fővárosi Ítélőtábla, tárgyalás
 MSZP: mondjon le a szekszárdi városvezetés - ...
 "A haveroknál minden dohány" - DK demonstráci...
 Pintérnek bizottság előtt kellett beszámolnia...
Hogy miért van az, hogy az egy főre eső pszichiátriai esetek száma éppen a Fideszben a legmagasabb, ... >>>

Hazánk egy kettős ideológia fogságában vergődik már három éve és úgy tűnik, mivel támogatottsága nem... >>>

2013. május 25, szombat 13:20
"Tengerentúli" kommunikációs tanácsadója volt Orbán Viktornak, noha az érintett nem is tudott róla. >>>

rendőrség | Mesterházy | per | kína | DK | Erőss Zsolt | baleset | Fidesz | USA | devizakereskedelem | MNB | kormány | forint | Magyarország | választás | gyilkosság | Németország | Merkel | parlament | EU | MSZP | Emmi | árfolyam | közlekedés | Szíria | költségvetés | Országgyűlés | Orbán Viktor | trafik | trafikmutyi
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.