Min: 15 °C
Max: 20 °C
Min: 7 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
A lengyel kapitány távozik, a szövetség elnöke marad
Grzegorz Lato, a Lengyel Labdarúgó Szövetség (PZPN) elnöke a hazai Európa-bajnokságon elért gyenge lengyel eredmény ellenére marad a posztján, ugyanakkor Franciszek Smuda szövetségi kapitány távozik.


2012. június 19., 16:21

Lato keddi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy nem áll fel az elnöki székből.
A lengyel médiát a válogatott szombati csoportzáró veresége óta elsősorban éppen a szövetség elnökének esetleges távozása foglalkoztatta. A sportolók és politikusok - köztük Joanna Mucha sportminiszer is - azt várták, hogy a kiesés után Lato lemond tisztségéről. A PZPN elnöke azonban azt állítja, hogy a szövetség vezetőjeként mindent megtett a válogatott minél jobb felkészítése érdekében.

A sajtótájékoztató után már az sem biztos, hogy Lato betartja korábbi ígéretét, amely szerint nem indul a PZPN őszre tervezett elnökválasztásán. Amint azt jelezte, erről a kontinensviadal után dönt és július 5-én tájékoztatja a sajtót.
Lato a szövetségi kapitány ügyében azt mondta: Smuda szerződése augusztus 31-én jár le, ezért megegyeztek, hogy a megállapodásban megszabott bérét és más díjait a szerződés lejártáig a PZPN fizeti.

Ugyanakkor bejelentette, hogy a szövetség már készül pályázat kiírására a szakvezetői posztra. Állítása szerint már a csehek ellen elszenvedett vereség után több javaslat került az asztalára, egyebek között Brazíliából is van jelentkező.
A lengyelek két pontjukkal az A csoport utolsó helyén végeztek. Kiesésükért a média egyebek között a csapat gyenge fizikai felkészültségét, a játékosok fáradékonyságát és pontatlanságát vetette a szemére Smudának. Latót a PZPN vezetésének átvétele óta bírálják többek között azért, mert nem vezette be a lengyel futball újjáélesztéséhez szükséges reformokat.


MTI







 MSZP: mondjon le a szekszárdi városvezetés - ...
 "A haveroknál minden dohány" - DK demonstráci...
 Pintérnek bizottság előtt kellett beszámolnia...
Hogy miért van az, hogy az egy főre eső pszichiátriai esetek száma éppen a Fideszben a legmagasabb, ... >>>

Hazánk egy kettős ideológia fogságában vergődik már három éve és úgy tűnik, mivel támogatottsága nem... >>>

2013. május 25, szombat 05:00
Nincsenek tévedések, súlyos hibák a jelentésemben - nyilatkozza Ruiz Tavares portugál Európa parlamenti képviselő a Népszavának -, mint ahogy szankciókat sem javasol az anyag, amelyről majd szavazni fog a parlament. Az alapvető jogok magyarországi helyzetét vizsgálta a bizottság, mondja, de a követk... >>>

költségvetés | per | MNB | baleset | gyilkosság | választás | kína | forint | Emmi | Orbán Viktor | közlekedés | Magyarország | Fidesz | DK | trafikmutyi | árfolyam | Szíria | Országgyűlés | parlament | devizakereskedelem | trafik | EU | Németország | Mesterházy | Merkel | MSZP | kormány | Erőss Zsolt | előrejelzés | rendőrség
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.