Min: 19 °C
Max: 24 °C
Min: 9 °C
Max: 13 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Lemondott a román kulturális miniszter
Lemondott kedden tisztségéről Mircea Diaconu, a bukaresti kormány kulturális és örökségvédelmi minisztere, miután a legfelsőbb bíróság az összeférhetetlenségi törvény megsértése miatt három évre eltiltotta a közhivatalok viselésétől.


2012. június 19., 21:43

Mircea Diaconu ellen az állami tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) indított eljárást 2011 novemberében, amiért 2008 óta egyszerre volt a fővárosi Nottara Színház igazgatója és a román parlament szenátora. Romániában a parlamenti (képviselői, vagy szenátori) mandátum összeférhetetlen más közhivatalokkal, ez alól csak a kormánytagság jelent kivétel, ezt a vonatkozó törvény és az alkotmány is előírja.

A politikus a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Crin Antonescuval közösen tartott sajtóértekezletén jelentette be a kormányból való távozását. Antonescu azt mondta: Diaconut tisztességes embernek tartja, és liberálisok kiállnak mellette, amikor a "politikai ellenfelek mocskos támadásait kénytelen elviselni".
A liberális pártelnök közölte, hogy a PNL Puiu Hasotti szenátort jelöli a kulturális tárca élére.

A 61 éves Hasotti történész, muzeológus, egyetemi oktató, a PNL alelnöke és Constanta megyei szenátora, a szenátus kulturális bizottságának tagja.


MTI







 Köszönjük...
 Tükröm, tükröm
 Temetés
 Pofonfa
 Trafik
 Lúdas Matyi
 Buszon
 Jel
 Anyák napja
 Nem láttam semmit...
 Komondor
 Trafik
 Együtt tették...
 Földbérlet...
 Kim Dzsongun style
 Cégér
 Fazonigazítás
 Nemzetileg érzelmi motoros
 Menjünk vissza...
 Beiskolázási Tetris
... kifordul medriből. (Néhány kritikus megjegyzés Arady harcostársnak.) >>>

A szó jelentése: értelmetlen, ésszerűtlen.Orbán Viktor szerint a mai világban nem elegendő racionáli... >>>

2013. május 18, szombat 05:28
A gimnazisták számának tervezett 40 százalékos csökkentése a legnagyobb bűn, amit a jövő nemzedékkel szemben elkövet ez a kormányzat. Érettségi nélküli tömegek kerülnek majd ki a munkaerőpiacra, akik előtt a későbbi továbblépés minden kapuja végérvényesen zárva marad. Egyebek között erről beszél Kat... >>>

labdarúgás | Magyarország | trafikmutyi | per | MSZP | Zsidó Világkongresszus | Portik | Laborc | Országgyűlés | árfolyam | trafik | Budapest | Bajnai | Fidesz | Szíria | forint | Mesterházy | Bajnokok Ligája | rendőrség | közlekedés | előrejelzés | Boston | MNB | baleset | választás | gyilkosság | EU | kormány | mutyi | Orbán Viktor
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.