Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Zsidó páva

Népszava|2012. jún 22. 17:07
[A+ A-]
"Csak a rohadt, mocskos, büdös zsidók állítják azt, hogy én antiszemita vagyok!" ez a tanmondat jellemzi tán legjobban kicsiny hazánk politikai közéletének irányát.

Napra nap tapasztalom, hogy jóravaló, rasszizmussal sosem vádolható "gójprolik" is kukorékolják az új virradat dalát, a "zsidók tehetnek mindenről" kisegítő iskolai sorvezetőjét. A netes oldalak kommentelői pedig élő példái a közfertőnek. És igen, ebben tanítójuk a Fidesz egynémely (sok) prominense, tagja, plébánosa, képviselője. Miattuk egyre több a - gyakran tudatlanul - zsidógyűlölő nem antiszemita. Olyasmi ez, mint hogy nincs ám hasmenésem, csak reggeltől estig ülök a deszkán...

És közben Horthyra, Nyirőre, Vas (ez náciul kiejtve nemzetietlenül frivol, tehát Wass) Albertre, Tormay Cecile-re gondolok, mert mostanában rájuk kell gondolnia a haladó embernek, még a klotyón is. És főképpen a zsidókra. Elő is vettem Nagy Lajos Képtelen természetrajzát. Ezt írja a zsidóról: "a zsidó, miként azt egy Darwin nevű angol zsidó kimutatta, a majomtól származik. Ezért van az, hogy a zsidó utánozza a keresztényt, s ezáltal a gyanútlan embert, faját s erkölcsét illetőleg gyakran megtéveszti.(...) A zsidó a föld minden táján található, részint szabadon, tehát vad állapotban az utcán és a kávéházakban, részint az ember által megszelídítve: internáló táborokban. Hazánkban fordul elő legsűrűbben, nyilván azért, mert az itteni éghajlati viszonyok a legkedvezőbbek fejlődésére. A zsidó libahússal, sólettel és retekkel táplálkozik, kártékony volta már ebben is megnyilvánul, mert táplálkozása által elvonja az ember elől a libát, a babot és a retket. (...)

A zsidónak erényei nincsenek, mert ha gyógyít, ezt a honoráriumért teszi, ha tanít, ez a fizetésért van, ha ingyen gyógyít, akkor látszatot akar kelteni, ha elment a háborúba, ezt azért tette, mert muszáj volt neki, különben bezárták volna, ha elesett, ezt biztosan nem szándékosan tette, hanem elszámította magát. Csakis bűnei vannak a zsidónak. A zsidó idézte elő a világháborút, ő okozta annak az egyik fél által való elvesztését, a másik fél által való megnyerését... A zsidó csinálta a forradalmakat és a bolsevizmust, (...) a spanyoljárványt. Szerintem helyesen sem spanyol- hanem zsidójárvány ennek a neve. Az a zsidó pedig, aki spanyoljárványban meghalt, csupán a keresztény spanyolhalottakat utánozta, nem tudván ellenállni letagadhatatlan és fönt már méltatott majomtermészetének."

Amúgy az a mondás járja, hogy az izraelita az a csudálatosan rendes ember, aki nekünk kölcsönt ad. A büdös zsidó meg az mocsadék, aki visszakéri.
De nem csak emberben van zsidó, hanem állatban is ám! Ilyen a páva, ami - a labdázás mellett - a miniszterelnök kedvence. Ropja is karikalábain a tőle lesett erektált dürrgőtáncot folyton. (Bocsi: ő mondta.)
A páva - írja a tudomány - jellemzője a zsarnokoskodás, amelyet nemcsak a tojóval, hanem még az emberrel is szeret éreztetni és amely őt a baromfiudvaron kiállhatatlanná teszi. A régi olasz közmondás azt tartja, hogy a pávának angyali tollai, ördögi hangja és orgyilkos léptei vannak.

Szerintem a csőre is görbe, de erről ki kéne kérni Kövér László szakavatott véleményét...

Hozzászólások (63)

A hozzászóláshoz .

Trebitschkk 2012.06.25. 11:32
[Norris] Érdekelne, hogy miért pont csak a zsidóknak és a cigányoknak kell kivetni maguk közül a szar embereket. Mert, ha történetesen (véletlenül) találok a nem zsidó/cigány népességben finoman szólv nem éppen feddhetetlen embert, akkor az automatikusan felmentést kap csupán azért, mert nem tartozik a fent említett népcsoportokhoz? És mire alapozza, hogy a zsidó/ cigány népességben rosszabb a rendes ember-szar ember arány mint a nem zsidók között? Vagy készült erről reprezentatív statisztika? Mikszáth Kálmánnak érdekes álláspontja van erről a "Noszty fiú esete Tóth Marival" Nem idézem, feltételezem, hogy olvastad, ha pedig nem, olvasd el ahelyett, hogy hülyeségeket firkálnál!
stratocaster 2012.06.25. 08:28
"[viennacalling] [2012.jún.24. 20:07]

"...De nem csak emberben van zsidó, hanem állatban is ám! .."..."...

Én is láttam ilyet. Méghozzá kettőt. Az egyik "papagáj"-nak hívatta magát, és rendkívül értelmesen utánozta az emberi beszédet (ez különösen veszélyes fajta), a másik nagydarab jószág volt és lusta, mint általában a zsidók. Ez "elefánt" névre hallgatott...

kicsiimre 2012.06.24. 22:10
Sajnos egy kifejezésem javítására kényszerít a véleményem újra olvasása. ".. orbitális igazságtalanságoktól terhelt rendszer" a helyes. Elnézést kérek.
viennacalling 2012.06.24. 21:42
Moderator, zsidó-e vagy?
Ha igen és kitetted tiszta gügye vagy, már bocs,
ha nem vagy az, hát kitetted, mert halvány lilád sincs arról amiröl beszéltem.
Különben szeretlek, nem Witz.
viennacalling 2012.06.24. 21:38
Arany drága moderátor, na ne má`!
Most komolyan, édes. Miért?
Miért?
Amit leírtam az a tuti és tökéletesen igaz.
Ha visszateszed senki nem szólhat ellene.
Fogadunk?
Beszéljen különben hozzátok a csuda, Szivem.
tsók!
viennacalling 2012.06.24. 20:27
"..Amúgy az a mondás járja, hogy az izraelita az a csudálatosan rendes ember, aki nekünk kölcsönt ad. A büdös zsidó meg az mocsadék, aki visszakéri..."

Naja, Chéri ilyen mondásról nem tudok, ami nem azt jelenti, hogy nincs.
A mondat alapjában véve persze igaz és van magyarázata, nagggyon tudományos.
viennacalling 2012.06.24. 20:24
"..a zsidó utánozza a keresztényt, s ezáltal a gyanútlan embert,.."

Naná, amikor a kereszténynek olyan tuti tippjei vannak, mint,
csinálj úgy, hogy haverkodsz, aztán meg ne is.
Meg, hogy a pornó az egy " ez az!!", definiálnod meg még csak nem is szükséges.
viennacalling 2012.06.24. 20:19
"..A zsidónak erényei nincsenek, mert ha gyógyít, ezt a honoráriumért teszi,.."

Hát nem egy szemét?
Pedig már eltörölték a rabszolgamunkát, de ez a tetü még él is vele!
viennacalling 2012.06.24. 20:07
"...De nem csak emberben van zsidó, hanem állatban is ám! .."

Van! Van!
A macskám zsidó.
Három éve találtam Magyarországon az utcán és azt szimulálta, hogy haldoklik. Direkt mutogatta a csontjait és nem mozdult meg, hogy fokozza a hatást.
Csak feküdt, mert azt akarta elhitetni, hogy döglödik és nincs ereje.
Erre gondoltam, kicseszek én veled, bolhás zsidó. Mert bolhás is volt. Direkt!
Elvittem állatorvoshoz, aki (becs. szóra!)
jó honleányhoz méltóan azt tanácsolta, hogy dobjam vissza oda, ahol találtam, mert nem éri meg a macera vele.
De velem nem bök ki!
Beadattam neki injekciókat, meg infúziót, meg útlevet csináltattam neki, szórakozzon mással, engem nem ver át.
Elhoztam magammal.
Három éves és gyönyörü. Fekete-fehér, mert el akarja hitetni, hogy félig néger, de én tudom, hogy zsidó.
Látom az orra hegyén.
isetar 2012.06.24. 18:38
Norris! Az IMF pénzét a fejlett országok adták össze, közöttük Magyarország, ha jól tudom, a legnagyobb részvényes az USA. Tehát megvan az "össznemzeti" bank, amit kérne. A szabályokat együtt alkották, és minden tagnak eszerint adnak hitelt. Ami meg a pénznyomtatást illeti: életveszélyes lenne a kormányok kezébe adni, mert azonnal elszabadulna az infláció, ami köztudott, hogy a szegények adója. Ja, a kereskedelmi bankok "nem teremthetnek pénzt", ez csak a jegybankok joga, ezért is fontos a kormányoktól való önállóságuk.
Norris74 2012.06.24. 16:04
Boborján: A személyeskedés semmire sem cáfolat. :) Sőt, éppen azt mutatja, hogy olyan pontokat tapogatunk, amelyek érzékenyek. Addig nem tudok semmit sem kezdeni ezzel, amíg nem konkretizálja a "sületlenségeket", amíg nem tudja ezeket elfogadható érvekkel alátámasztani, vagy egyértelműen cáfolni, addig amit mond, nem több, mint egy olasz sláger címe, azaz "Parole, parole, parole" ...szabad fordításban: Duma, duma, duma.
:)
boborjan 2012.06.24. 15:45
[Norris74] [2012.jún.24. 14:59]
Maga azt gondol a világról amit akar! De ha írásban is adja a sületlenségeit, azért az már elgondolkodtató!
Bár az alkotmányos jogát bárki gyakorolhatja, főleg a Simicska szerinti meghatározásban is, nekem az a véleményem, hogy azt egy reális gondolkodó általában elhallgatja, és ha kiderül akkor szégyelli.
Maga meg hivalkodik vele. LOL
Norris74 2012.06.24. 15:06
[jimmyjoe] [2012.jún.24. 14:56]
Igen..így már más a leányzó fekvése. :) Valóban, reálértéket kell adni a pénznek, de ennek egy olyan adott értéknek kell lenni, ami egy egységben változatlan. A "méteretalon" rúd hossza sem változik, és az ALAPJÁN tudnak mindenféle távolságot meghatározni. A pénzben is ilyesmire lenne szükség. Egy stabil, állandó, közmegegyezésen alapuló értéknek, amely fix. Persze lehetnek más megoldások is, (pl a folyamatosan csökkenő értékű pénz, hogy ösztönözze a felhasználást a felhalmozással szemben) de akár egy ilyen rendszeren is lemodellezhető lenne.
jimmyjoe 2012.06.24. 14:56
[Norris74] [2012.jún.24. 14:38]:
Talán igaza van "aranyfedezet"-ügyben, helyette inkább a valóságos (reál-) termelési-értékarányos "általános nemzetközi csere eszköz" lenne a megoldás, mivel a "virtuális pénz" sokkal inkább manipulálható és ezért manipulálják is - leginkább politikai okokból - az un. "pénzpiacok". De mivel a manipulálhatóság megszűnés hatalmas politikai eszköz kiiktatása lenne, ezért irreálisnak tartom. Sajnos. Hosszútávon (20-50-100 év) nem lesz elkerülhető.

[boborjan] [2012.jún.24. 14:37]
Ne többet nekem, birja ki - please-:)
Norris74 2012.06.24. 14:51
A "pénzteremtés" jogát azonnal vissza kellene venni a magánkézben lévő kereskedelmi bankoktól, és a mögöttük álló központi bankoktól, és visszaadni vagy a nemzeti bankoknak, vagy akár létrehozni egy olyan ÖSSZ-NEMZETI bankot, amelynek testületei VÁLASZTOTTAK és a választók által felügyeltek, visszahívhatóak, stb...és ennek a banknak kiadni a pénz "nyomásának" (papír alapon vagy akár virtuálisan is) jogát. A bank, ha kölcsönt ad, akkor LEGYEN KÖTELES a kiadott kölcsönt 100%-ban kivezetni a tőkéjéből (és nem csak 10%-ban, ahogy most a résztartalék rendszer megköveteli)! Annyi pénzt mozgassanak a gazdaságban, amennyire SZÜKSÉG (és nem igény!) van.
boborjan 2012.06.24. 14:48
Magát is megvezették rendesen! [Norris74] [2012.jún.24. 14:17]
Olvassa át a mai parlamenti képviselők névsorát ! Hol talál Grün nevű képviselőt? Még az OTP elnöke is Csányi!
Azokat a törvényeket, amelyek segítségével kifosztják a zsebeit, a képviselők szavazták meg ! Ennek a rablóbanda
regnálásához meg vagy a szavazatával, vagy a lustaságával tevékenyen hozzájárult! A nem létező ellenség keresése helyett, talán egy ki önvizsgálattal többre jutna !
Norris74 2012.06.24. 14:38
[jimmyjoe] [2012.jún.24. 07:37]

Nem kell visszatérni az aranyfedezethez, mert elavult, ugyanolyan torz rendszert eredményezne (hiszen egyik országnak sok aranya van / sok lelőhelye, a másiknak kevés vagy semmi.)...és a pénzzel sem a virtualitás a probléma, hanem az, hogy TEREMTENI lehet virtuálisan. Ha ezt - és még néhány nehezítő tényezőt - kiiktatnánk a rendszerből, akkor egészen működőképes pénzrendszert lehetne fenntartani. Csakhogy ez nagyon nem érdeke azoknak a kapzsi, gonosz, sz..r embereknek, akikről korábban írtam, és akik a történelmi folyamatok sajátos együttállása miatt történetesen szinte mind zsidók.
boborjan 2012.06.24. 14:37
[jimmyjoe] [2012.jún.24. 14:07]
boborjan] [2012.jún.24. 13:15]:

1) Ne erőlködjön, nem agyalok.
Az hogy nem agyal, azaz nem gondolkodik, az első mondatából kiderült! Sajnos
2) A valóságot irtam, akinek van szeme és van esze a történésekhez, az tudja
Ami magának"valóság" az a Matolcsynak tündérmese ,aki meg gondolkodik, az meg tudja,hogy a tények elferdített és hamis közlése!
3) Az MNB alapkamat azért volt olyan amilyen 2002-2006 között, mert un "csókos" (=balliberális, qvasi bolsevik, de mondhattam volna meredekebben is-:) kormány volt Mo-n és ezért nem bántották "a pénzpiiacok" a HUF-ot. (A "pénzpiacok" kifejezést érdemes lenne külön elemzni).
Maga elemezheti akár a Lehel piacot is, a lényegen nem változtat! Se a Lehelről se a pénzpiacokról fogalma sincs! Különben nem írt volna ekkora marhaságot!
4) Azzal, hogy személyeskedik, magát minősiti helyett illett volna minősíti -t írnia!
Mi volt a személyeskedés? De ha már annyira érzékeny, legalább a magyar helyesírást megtanulhatná végre!
Az óvónénit meg kérdezze meg, hogy mit jelent a piros vonal a beírt szövege alatt!

Norris74 2012.06.24. 14:17
"zsidók tehetnek mindenről"....Nem. Ez nem igaz. Nem mindenről. De sok mindenről igen.

Továbbá...nem általában a zsidók tehetnek erről a sok mindenről, hanem EGYES, BIZONYOS zsidók. És ők sem elsősorban azért, mert zsidók, hanem azért, mert kapzsi, gonosz, sz..r emberek. Viszont ettől még zsidók. Ha a zsidóság nem képes magából "kiizzadni" ezeket a , akik miatt Grün bácsi, a sarki szatócs is rettegni kényszerül, akkor ne csodálkozzanak, hogy mindenki általánosít. Tegyék rendbe a saját portájukat. És ugyanez igaz a cigányságra is. Ha ők is képesek lennének maguk közül kivetni mindazokat, akik miatt ma olyan a megítélésük, amilyen, akkor sokkal előrébb lennénk. Szerintem.

jimmyjoe 2012.06.24. 14:07
boborjan] [2012.jún.24. 13:15]:

1) Ne erőlködjön, nem agyalok.
2) A valóságot irtam, akinek van szeme és van esze a történésekhez, az tudja
3) Az MNB alapkamat azért volt olyan amilyen 2002-2006 között, mert un "csókos" (=balliberális, qvasi bolsevik, de mondhattam volna meredekebben is-:) kormány volt Mo-n és ezért nem bántották "a pénzpiiacok" a HUF-ot. (A "pénzpiacok" kifejezést érdemes lenne külön elemzni).
4) Azzal, hogy személyeskedik, magát minősiti