Min: 25 °C
Max: 30 °C
Min: 9 °C
Max: 13 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
MSZP: ne csak szavakban álljon a munkavállalók mellé a Fidesz!
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és a nagyobbik kormánypárt frakciója szavakban a munkavállalók mellé állt, ám az elmúlt két évben ellenükre cselekedett - jelentette ki Gúr Nándor, az MSZP országgyűlési képviselője, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.


2012. június 23., 12:59

Az ellenzéki politikus szerint miközben a Fidesz frakciója pozitív lépéseket vár a kormánytól, addig az emberek "azt várják, hogy húzzanak el, és ne okozzanak több kárt". Mint fogalmazott: a kormánypártoknak két évük volt arra, hogy az emberek érdekeit szolgáló döntéseket hozzanak. Álláspontja szerint azonban például az adójóváírás kivezetése súlyos, akár havi 15 ezer forint veszteséget okozott az átlag alatt keresőknél. A munka törvénykönyvének módosítása pedig kiszolgáltatottá tette a munkavállalókat.

Gúr Nándor a munkavállalók érdekeit sértő, az elmúlt két évben hozott intézkedések közé sorolta továbbá a munkaügyi ellenőrzések "elgyengítését", az 55 év felettiek és 25 év alattiak munkapiaci helyzetének romlását, az alapfokú végzettségűek közfoglalkoztatási bérének jelentős csökkentését, a mikro- és kisvállalkozások helyzetének romlását és a hátrányos helyzetű térségek további leszakadását.

A munkavállalók védettségének megszüntetése, a munkaadói járulékok és az adóterhek emelése, a különadók bevezetése, valamint a csökkenő jövedelmekkel szemben európai szinten is kimagasló forgalmi adó bevezetése miatt nem tud hinni a kormánypárti frakcióvezető szavainak - közölte Gúr Nándor. Az ellenzéki politikus szerint Rogán Antal frakcióvezető arrogáns és cinikus, amikor ilyen kérdéseket vet fel.

Gúr Nándor szerint nincs szükség nemzeti konzultációra, hiszen a válaszokat rég tudniuk kellene a kormánypártoknak. Ha mégsem, akkor "készüljenek konstruktív ellenzéki szerepre" - tette hozzá.


MTI







Címkék: MSZP, Gúr Nándor, foglalkoztatás
19:22
 "Nemzeti Maffia Zrt." - Trafiktüntetés képekb...
 Kiszínezett ízek - Fotógaléria
 Nem ölt P. Tamás - a büntetőper képekben
... kifordul medriből. (Néhány kritikus megjegyzés Arady harcostársnak.) >>>

A szó jelentése: értelmetlen, ésszerűtlen.Orbán Viktor szerint a mai világban nem elegendő racionáli... >>>

2013. május 18, szombat 17:39
Ezerötszáz ember tiltakozott a DK-val a Fidesz-székház előtt a Fideszmaffia és a trafikkormány ellen. A tüntetéshez az MSZP után az MSZDP és a Szolidaritás is csatlakozott - olvasható a Demokratikus Koalíció Facebook oldalán. >>>

forint | MSZP | MNB | baleset | előrejelzés | Portik | Laborc | Orbán Viktor | mutyi | választás | Szeged | Szíria | per | árfolyam | Bajnai | kormány | Mesterházy | Bajnokok Ligája | gyilkosság | labdarúgás | Budapest | Zsidó Világkongresszus | Magyarország | rendőrség | Fidesz | trafikmutyi | Országgyűlés | trafik | közlekedés | EU
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.