Min: 31 °C
Max: 36 °C
Min: 16 °C
Max: 21 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Zsidó felmenői miatt magyarázkodik a jobbikos EP képviselő
Szegedi Csanád, a Jobbik volt alelnöke interjút adott a párthoz közeli barikad.hu portálnak, amiben elismerte, hogy anyai ágon zsidó felmenői is vannak. Szegedi az őt ért támadásokra reagált ezzel: a volt alelnököt az elmúlt napokban több jobboldali hírportálon is kritizálták származása miatt.


2012. június 27., 08:54

Szegedi anyai családfájáról néhány hete egy hungarista portál közölt részleteket, hangsúlyozva, milyen névmagyarítások fordultak elő a család múltjában.

Az ügy hátterében valószínűleg a Jobbik borsodi belháborúja áll - írja az index.hu . Áprilisban kizárták a Jobbik frakciójából Endrésik Zsoltot, a párt korábbi Borsod megyei elnökét, mert egy belső vizsgálat szerint Endrésik pártügyeket szivárogtatott ki a hvg.hu-nak. A hvg.hu írt többek között arról is, hogy az Endrésik vezette megyei elnökség lemondott, mert elegük volt Szegedi Csanádból. A cikk szerint az EP-képviselőként dolgozó Szegedi döntően befolyásolta a párt ügyeit Borsod megyében, ez ellen lázadtak fel Endrésikék. Endrésiket májusban a pártból is kizárták egy társával, Kisgergely Andrással együtt

A Szegedi ellen indult internetes kampány nem volt sikeres, a vasárnap tartott tisztújító választmányi gyűlésen az EP-képviselőt 92 százalékos többséggel megválasztották a Jobbik Borsod megyei elnökévé.

Szegedi a barikad.hu interjújában elmondta, hogy másfél éve karaktergyilkossági kísérlet zajlik ellene, de valójában Vona Gábor a célpont, csak előbb a pártelnök támaszait akarják "levadászni". Zsidó felmenőiről azt mondta, hogy nem tudott róluk, és az új információknak még ülepedniük kell, de a Kárpát-medencében soha nem a származás számított, hanem az, hogy ki hogyan viszonyul a magyarság ügyéhez. "A magyarság mindig vállalást jelentett és nem valami faji felsőbbrendűséget" - fogalmazott.


index.hu







Címkék: zsidó, Szegedi Csanád, Jobbik
 Horn Gyula
 Nagy elődök nyomában
 Mutyiszint
 Újra csak Orbán tudott megmenteni minket
 Holokauszt
 Nem tehetek róla...
 Csak hogy tudd...
 Árvíz
 Nyúlgát
 A hal
 Áradás
 A dal
 Kossuth tér
 Puskázók
 Cecile
 Örömhír
 Legyen elég...
 Táncválasztó, párzó
 Tündérmese
 Ez a színház...
Julcsa néni ül a kiskapu mellett a padon, mellette Kati ángyi, politizálnak.Julcsa néni anno nyolc o... >>>

A másnapi találkozóból nem lett semmi! Tudtam, mert ismerem az igazmondó János meséjét! Előre kuncog... >>>

2013. június 19, szerda 12:58
Hamarosan letudja idei első félévét az Országgyűlés - a Policy Agenda most azt vizsgálta, hogy a 2010 óta működő parlamenti törvénygyár mennyire enged teret az ellenzéki pártoknak. Az adatok azt mutatják, hogy a Jobbik a kormánypárti "kedvenc". >>>

Törökország | katasztrófavédelem | rendőrség | főváros | MSZP | Tarlós | Fidesz | EU | Németország | MNB | Duna | kitelepítés | Budapest | Csehország | árvíz | Orbán Viktor | védekezés | Győrújfalu | árfolyam | alkotmánymódosítás | titkos adatgyűjtés | devizakereskedelem | kormány | Szíria | korrupció | forint | országgyűlés | Margitsziget | áradás | közlekedés
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.