Min: 14 °C
Max: 17 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Áder helyettesíti a "nemkívánatos" Kövért
Elfogadta Áder János a Jeruzsálembe, a Raoul Wallenberg-megemlékezésre szóló meghívást. A köztársasági elnök erről az InfoRádiónak tegnap azt mondta: "Miután köztársasági elnökként vállaltam a Wallenberg-év fővédnöki tisztét, mi sem természetesebb, mint hogy ezt a felkérést elfogadom". A Wallenberg-megemlékezést júliusban, a zsidómentő svéd diplomata születésének századik évfordulóján tartják.


2012. június 29., 05:07

Magyarországot eredetileg Kövér László házelnök képviselte volna, őt hívták az eseményre, de az izraeli parlament elnöke visszavonta a meghívást, amiért Kövér részt vett a Nyirő József "nácibarát író" emlékére tartott erdélyi rendezvényen.

Veress László, a házelnök kabinetfőnöke vasárnap azt közölte, nem kaptak levelet a meghívás visszavonásáról, ám az szerinte úgyis "okafogyottá vált", mivel Kövér László néhány nappal korábban jelezte, szervezési okok miatt nem ő, hanem Áder János képviseli Magyarországot. Ezt a verziót azonban a Knesszet szóvivője cáfolta az ATV-nek. Mint mondta, június 20-án jelezték Kövérnek "nemkívánatos voltát" és csak másnap érkezett a házelnök fenti tájékoztatása.

Eközben a svéd diplomatára emlékező rendezvényt tartottak tegnap Budapesten. Martonyi János külügyminiszter azt mondta, Magyarországon is léteznek szélsőségek, de a közvélemény többsége képes elnyomni ezeket. A rendezvényen felszólaló Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára arra figyelmeztetett, erősödhet a kirekesztés és az idegengyűlölet Európában, mert a válságra, a munkanélküliségre és a recesszióra többen "rosszul reagálnak".

Az Európában és a Magyarországon terjedő antiszemitizmussal foglalkozott és egyértelmű fellépést sürgetett a magyar kormánytól Katrina Lantos Swett, Tom Lantosnak, az amerikai képviselőház külügyi bizottsága néhai elnökének lánya. A The Huffington Post nevű amerikai portálon megjelent blogbejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kitüntetését visszaadó Elie Wiesel azért határozta el magát e "drámai lépésre", hogy "ráébressze a világot a szélsőjobboldali magyar politikai diskurzusban megnyilvánuló nyílt antiszemitizmusra".

Nincs eljárás, "biztat" a médiatanács

A médiahatóság nem indíthatott eljárást lapunkkal szemben, de Nyirő József örökösei ezt megtehetik. Erre bíztat "A Népszava és a porszennyezés" címmel megjelent bejegyzés, amely a Szalai Annamária által vezett Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogján olvasható. A grafika Szőcs Géza államtitkárt ábrázolta, amint egy táskából kiengedi és "szélnek ereszti" Nyirő József hamvait.

A képaláírás az volt: porszennyezés egészségügyi határérték felett - emlékeztetett a bejegyezés. A rajz miatt egy jobbikos parlamenti képviselő fordult a Médiatanácshoz, a testület azonban - egy alkotmánybírósági döntésre hivatkozva - nem bírságolhatott. A bejegyzés írója szerint azonban sokan úgy gondolhatják, a karikatúrával Nyirő Józsefen keresztül "a magyarság egészét" érte támadás.


NÉPSZAVA-összeállítás /







Címkék: Wallenberg-megemlékezés, zsidómentő svéd diplomata, Kövér, Áder, Knesszet, antiszemitizmus
 Ez a színház...
 Köszönjük...
 Tükröm, tükröm
 Temetés
 Pofonfa
 Trafik
 Lúdas Matyi
 Buszon
 Jel
 Anyák napja
 Nem láttam semmit...
 Komondor
 Trafik
 Együtt tették...
 Földbérlet...
 Kim Dzsongun style
 Cégér
 Fazonigazítás
 Nemzetileg érzelmi motoros
 Menjünk vissza...
Hogy miért van az, hogy az egy főre eső pszichiátriai esetek száma éppen a Fideszben a legmagasabb, ... >>>

Hazánk egy kettős ideológia fogságában vergődik már három éve és úgy tűnik, mivel támogatottsága nem... >>>

2013. május 23, csütörtök 05:25
Bár Orbán Viktor szerint a magyar kormánynak nincs vitája Angela Merkel német kancellárral, a magyar kormányfő pénteki nyilatkozatát értelmező európai lapok ezt nem így látják. A brüsszeli uniós csúcs után Orbán közölte azt is, Magyarországnak ki kellene kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól. Ehhez... >>>

Szíria | trafikmutyi | előrejelzés | választás | labdarúgás | Orbán Viktor | per | Mesterházy | árfolyam | közlekedés | kormány | parlament | MSZP | Fidesz | Bajnai | rendőrség | túlzottdeficit-eljárás | költségvetés | gyilkosság | Országgyűlés | baleset | Kína | Németország | EU | trafik | Varga Mihály | Magyarország | Merkel | forint | MNB
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.