Min: 14 °C
Max: 17 °C
Min: 7 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Kieső teniszezők
Ahogy arra az előzetes esélylatolgatások alapján számítani lehetett, sajnos valamennyi magyar teniszezőnek már a második kör a végállomást jelentette Wimbledonban. Czink Melinda sima, míg Babos Tímea hatalmas meccsen maradt alul, így egyesben nincs már versenyben magyar játékos.


2012. június 29., 06:45

Amikor kiderült, hogy Czink Melinda az idei esztendő harmadik Grand Slam-tornáján, Wimbledonban a négyszeres bajnok, Serena Williams ellen lép pályára, már sejtettük, nem sok babér teremhet a magyar teniszező számára. Bár tavaly éppen ő volt az, aki Stosur legyőzésével fejre állította a papírformát, ám az amerikai játékos az más kávéház. Czink meg sem közelítette az első körben megcsodált formáját, és előbb alig húsz perc alatt kapitulált az első szettben, majd a másodikban a fogát összeszorítva küzdött, és egészen 4:4-ig akár a csodában is reménykedhettünk. Aztán megrázta magát serena, és előbb elvette Czink adogatását, majd kiszerválta a meccset.

Sajnos utolsó reménységünk, Babos Tímea sem jutott sokkal messzebb, igaz, neki még a győzelemre is voltak esélyei. Előbb megnyerte rövidítésban a szerdaán félbeszakadt második játszmát, majd a döntő szettben brékelőnybe került az egykor világranglista 3. orosz Nadja Petrova ellen. Ám hiába kezdtünk el reménykedni, Petrova kiegyenlített, majd már ő jutott meccslabdákhoz. A hatalmas csata végén, 8:7-es vezetésnél az orosz nagy nehezen a negyedik meccslabdát már nem hibázta el, így ő jutott be a legjobb 32 közé. Ezzel eldőlt, hogy egyesben nem maradt versenyben magyar, míg női párosban Marosi Katalinért még izgulhatunk, ugyanis Marosi Katalin a horvát Darija Jurak oldalán két szettben legyőzte 6:3, 7:5 arányban legyőzte a Voracova, Zakopelova duót, és bejutott a 32 közé.

Érdekesebb eredmények

2. forduló (a 32 közé jutásért)

Férfiak: Murray (brit, 4.)-Karlovic (horvát) 7:5, 6:7, 6:2, 7:6, Ferrer (spanyol, 7.)-De Schepper (francia) 7:6, 6:2, 6:4, Malisse (belga)-Simon (francia, 13.) 6:4, 6:4, 7:6, Cilic (horvát, 16.)-Kubot (lengyel) 7:6, 6:2, 6:1, Verdasco (spanyol, 17.)-Zemlja (szlovén) 7:6, 7:6, 3:6, 6:3, Paire (francia)-Dolgopolov (ukrán, 22.) 7:6, 6:4, 6:4, Roddick (amerikai, 30.)-Phau (német) 6:3, 7:6, 6:3.

Nők: S. Williams (amerikai, 6.)-CZINK MELINDA 6:1, 6:4, Petrova (orosz, 20.)-BABOS TÍMEA 6:4, 6:7, 9:7, Sarapova (orosz, 1.)-Pironkova (bolgár) 7:6, 6:7, 6:0, Errani (olasz, 10.)-Keothavong (brit) 6:1, 6:1, Ivanovic (szerb, 14.)-K. Bondarenko (ukrán) 6:3, 7:6.


B. M. L. /







Címkék: Wimbledon, Marosi Katalin, Czink Melinda, Babos Tímea
 Ez a színház...
 Köszönjük...
 Tükröm, tükröm
 Temetés
 Pofonfa
 Trafik
 Lúdas Matyi
 Buszon
 Jel
 Anyák napja
 Nem láttam semmit...
 Komondor
 Trafik
 Együtt tették...
 Földbérlet...
 Kim Dzsongun style
 Cégér
 Fazonigazítás
 Nemzetileg érzelmi motoros
 Menjünk vissza...
Hogy miért van az, hogy az egy főre eső pszichiátriai esetek száma éppen a Fideszben a legmagasabb, ... >>>

Hazánk egy kettős ideológia fogságában vergődik már három éve és úgy tűnik, mivel támogatottsága nem... >>>

2013. május 22, szerda 19:45
Két magyar hegymászó tűnt el a világ harmadik legmagasabb hegyén Nepálban, miután a csúcs elérése után visszaindultak táborukba. A Mt. Everestet első magyarként megmászó, műlábas Erőss Zsolt és Kiss Péter az ereszkedés során elszakadtak egymástól, lapzártánkkor már a harmadik éjszakájukat tölthetik ... >>>

kormány | túlzottdeficit-eljárás | Magyarország | MSZP | EU | Országgyűlés | Merkel | parlament | Bajnai | költségvetés | forint | árfolyam | előrejelzés | Szíria | gyilkosság | baleset | Mesterházy | rezsicsökkentés | Kína | közlekedés | Orbán Viktor | MNB | Németország | trafik | rendőrség | per | trafikmutyi | választás | Fidesz | labdarúgás
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.