Min: 17 °C
Max: 20 °C
Min: 8 °C
Max: 12 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Bírósághoz fordul a Spar a 85 milliós bírság miatt
A Spar Magyarország Kft. nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön közzétette döntésével, amellyel a céget összesen 85 millió forintra bírságolta.


2012. június 29., 12:14

A társaság pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében úgy fogalmaz, hogy álláspontja szerint jogsértést nem valósított meg. "Ennek alapján a 35 millió forintos eljárási bírság ügyében jogorvoslati kérelmet nyújtott be, és az 50 millió forintos bírság vonatkozásában is bírósági felülvizsgálati eljárást kér" - közölte a Spar.

A GVH csütörtökön közölte, hogy jogsértő beszállítói szerződések miatt 50 millió forint, a versenyhivatali eljárás ismételt elhúzása miatt pedig 35 millió forint bírságot szabott ki a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-re. A hatóság szerint a Spar jelentős piaci erővel való visszaélést valósított meg 2009 és 2011 között, amikor beszállítóit - a velük kötött szerződések alapján - pusztán a forgalmazásért cserébe utólagos árkedvezmény megfizetésére kötelezte.

A hivatal 2010-ben a kereskedelmi törvény alapján indított versenyfelügyeleti eljárást a Spar beszállítóival szemben alkalmazott úgynevezett teljesítményarányos bónusz (TAB) feltételeinek vizsgálatára. Ennek során megállapította, hogy a cég csak abban az esetben forgalmazta adott beszállító termékét, ha az elfogadta, hogy a TAB formájában utólagosan árkedvezményt érvényesítenek vele szemben.


MTI







Címkék: GVH, Spar, bírság
 Ma is sok dolguk akadt a képviselőknek - parl...
 Tüntetés a családon belüli erőszak törvényért...
 Civil performansz - Képek
... kifordul medriből. (Néhány kritikus megjegyzés Arady harcostársnak.) >>>

A szó jelentése: értelmetlen, ésszerűtlen.Orbán Viktor szerint a mai világban nem elegendő racionáli... >>>

2013. május 21, kedd 20:15
Össztüzet zúdított a magyar kormányfőre a nemzetközi sajtó, hiába igyekezett a Külügyminisztérium előbb magyarázni Orbán Viktor "nácizós" reagálását Angela Merkel kijelentésére, majd azzal lezárni a vitát, hogy az egész ügyet a német parlamenti választás kampányának számlájára írják. Több külföldi l... >>>

Szeged | forint | Zsidó Világkongresszus | baleset | Országgyűlés | kormány | parlament | per | közlekedés | Portik Tamás | Orbán Viktor | választás | Magyarország | labdarúgás | EU | Bajnokok Ligája | Kína | MNB | árfolyam | Fidesz | Bajnai | MSZP | trafik | DK | Mesterházy | Szíria | rendőrség | előrejelzés | trafikmutyi | gyilkosság
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.