Min: 14 °C
Max: 17 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Letartóztattak egy rendőrt kábítószerrel visszaélés miatt
Előzetes letartóztatásba került egy rendőr és négy civil kábítószerrel visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt - erősítette meg az MTI információját Balogh Zoltán katonai ügyész pénteken.


2012. június 29., 13:26 | Frissítve: 2012. június 29., 13:48

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője közölte: a főügyészség a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) feljelentése alapján még vasárnap indított nyomozást szolgálatban kötelességszegés vétsége és más bűncselekmény gyanúja miatt egy rendőr ellen, és kiderült, ehhez az ügyhöz kapcsolódik az NNI-nél már korábban elindított, kábítószerrel visszaélés miatti nyomozás, ezért az ügyeket egyesítve folytatták az eljárást.

Balogh Zoltán hozzátette, a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa pénteken elrendelte az ügyben érintett rendőr és négy polgári személy előzetes letartóztatását. A főügyészségi katonai ügyész a nyomozás érdekeire hivatkozva sem a rendőr szolgálati helyéről, rangjáról, illetve beosztásáról, sem pedig az ügyben érintett civilekről nem kívánt bővebb tájékoztatást adni.

Az MTI úgy tudja, a rendőrt a magas beosztású rendőrtiszteket is érintő korrupciós ügyben begyűjtött információk alapján a rendőrség belső elhárításának, a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak jelzésére kezdték el figyelni. Az operatív eszközökkel végrehajtott nyomozás során egyszerre több helyszínen is tartottak házkutatást.

A rendőrt a nyomozás eddigi adatai alapján kábítószerrel visszaélés bűntettével és szolgálatban kötelességszegés vétségével gyanúsítják, míg a többiek ellen szintén kábítószerrel visszaélés miatt indult eljárás. Balogh Zoltán százados az MTI-vel azt közölte, a még kezdeti szakaszban lévő nyomozás előreláthatólag több hónapig fog tartani.


MTI







 Orbán: az alkotmányos viták korszakán túl vag...
 Ma is sok dolguk akadt a képviselőknek - parl...
 Tüntetés a családon belüli erőszak törvényért...
Hogy miért van az, hogy az egy főre eső pszichiátriai esetek száma éppen a Fideszben a legmagasabb, ... >>>

Hazánk egy kettős ideológia fogságában vergődik már három éve és úgy tűnik, mivel támogatottsága nem... >>>

2013. május 23, csütörtök 13:12
Országárulás,Imre,Katalin,Ferenc,tagszervezési botrány,halott "forradalmár" kutyája - megint felkavarták Őszödöt. >>>

Németország | költségvetés | gyilkosság | trafikmutyi | rendőrség | MSZP | Orbán Viktor | Kína | Fidesz | Merkel | árfolyam | Szíria | Mesterházy | Bajnai | közlekedés | labdarúgás | trafik | per | forint | Országgyűlés | EU | kormány | előrejelzés | túlzottdeficit-eljárás | választás | MNB | Varga Mihály | parlament | baleset | Magyarország
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.