Min: 19 °C
Max: 24 °C
Min: 9 °C
Max: 13 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
PDSZ: tragikomikus, ami a felsőoktatási keretszámok ügyében történt
Akár oktatási órák megtartása is veszélybe kerülhet a 62 éves korban történő kötelező nyugdíjazás révén a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint, amely sürgeti az ezzel kapcsolatos, és egyéb, a szférát érintő információk tisztázását.


2012. június 29., 13:34

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter június 14-én, a 2013-as költségvetés kapcsán beszélt arról, hogy az önkormányzati, oktatási és egészségügyi reform nyomán jövőre 250 ezer közalkalmazott tér vissza a központi állami körbe, s a 62 év felettiekre a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást, így 10-11 ezer fővel csökken a közszféra állománya, amiből mintegy 20 milliárd forintos megtakarítás várható. A kormányszóvivő később közölte, további tárgyalásokon dől el, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése.

Mendrey László, a PDSZ elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, egymásnak ellentmondó információk jelentek meg a témában, mást mond a nemzetgazdasági miniszter és mást az oktatási államtitkár. Sürgető lenne ezt a kommunikációs zavart elhárítani - jegyezte meg.

Az érdekvédő a közelmúltban zárult tanévet értékelve kitért arra: lassan egy éve dúl számháború arról, az életpályamodell életbe léptetése pontosan mennyibe kerül és a mai napig nem kaptak választ arra sem, hogy hány pedagógussal számolnak az induláskor. Ez sem a köznevelési törvényből, sem a Nemzeti alaptantervből nem olvasható ki - mutatott rá, hozzátéve: azt sem tudni, pontosan hány pedagógus van a pályán, 120-150 ezer közötti számról hallani. Hány intézményt, tagozatot vonnak össze, hány pedagógus kerül az utcára? - sorolta kérdéseit.

Megjegyezte: az oktatási bizottság hétfői ülésén fél óra alatt három szám is elhangzott az életpályamodell költségeiről, és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egy interjúban arról beszélt, több mint 10 milliárd forint áll jövő évben e célra rendelkezésre. Ez azonban csak töredéke a szükséges összegnek - jegyezte meg a szakszervezeti vezető.

Jelezte, nem érteti, hogy miért van szükség a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozására, miért kell erre több száz millió forintot költeni. Utalva arra, a kormány azzal indokolja a létrehozását, hogy így egységesíteni tudja a közoktatás színvonalát az egész országban, azt mondta: ez a vágyott cél nem más, mint utópia.

Mendrey László szerint tragikomikus, ami a felsőoktatási keretszámok ügyében történt, egy "elkapkodott, jellemzően forráskivonást célzó, rosszul kommunikált folyamat" végén járnak. A diákok és szüleik joggal várják, hogy az illetékesek magyarázattal szolgáljanak - mondta.

"Véget ért a tanév, ennél jobb hírünk nincs" - fűzte hozzá, kiemelve, hogy az egyeztetésekre - amelyek eddig elmaradtak - ugyanakkor készen állnak, ismét kezet nyújtanak az oktatási államtitkárság felé.


MTI







Címkék: oktatás, PDSZ, Matolcsy, Hoffmann
19:22
 "Nemzeti Maffia Zrt." - Trafiktüntetés képekb...
 Kiszínezett ízek - Fotógaléria
 Nem ölt P. Tamás - a büntetőper képekben
... kifordul medriből. (Néhány kritikus megjegyzés Arady harcostársnak.) >>>

A szó jelentése: értelmetlen, ésszerűtlen.Orbán Viktor szerint a mai világban nem elegendő racionáli... >>>

2013. május 18, szombat 17:39
Ezerötszáz ember tiltakozott a DK-val a Fidesz-székház előtt a Fideszmaffia és a trafikkormány ellen. A tüntetéshez az MSZP után az MSZDP és a Szolidaritás is csatlakozott - olvasható a Demokratikus Koalíció Facebook oldalán. >>>

Boston | MSZP | baleset | Bajnai | Bajnokok Ligája | közlekedés | forint | előrejelzés | Orbán Viktor | Mesterházy | kormány | Budapest | Szíria | rendőrség | választás | Laborc | Magyarország | Fidesz | mutyi | Országgyűlés | MNB | per | EU | gyilkosság | Zsidó Világkongresszus | trafik | Portik | trafikmutyi | labdarúgás | árfolyam
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.