Barátoknak írják az új közlekedési tendert
Már készülnek a pályázatok az új, 3,5 tonnánál nehezebb teherautók számára kialakítandó elektronikus útdíj-szedő rendszer kiépítésére, amely a jövő év közepétől kezd majd működni. Egyes piaci hírek szerint azonban az Orbán-kabinet nem magával a díjszedő-rendszer szállítójával, hanem egy Fideszhez közel álló "közvetítő céggel" szerződik majd, amely "illő nagyságú" haszonhoz juthat a több mint 200 milliárd forintos üzletből.
2012. július 02., 05:36
Heteken belül kiírja a tanácsadói pályázatot a kormányzat az új elektronikus autópálya díjszedési rendszerre, s azt követően hamarosan megjelenik a tender kiírás magára a forgalomfigyelő hálózat kiépítésére is. Úgy tudjuk: az Orbán-kabinet szeptember végére már aláírt szerződéseket szeretne mind a műszaki tanácsadó céggel, mind a rendszer kiépítőjével. A jövő év közepétől pedig már üzemelnie is kell a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók számára kiépülő díjfizetési rendnek.
A kormányzat eddig nem jelölte meg, hogy milyen módszerrel oldaná meg a fizetős útszakaszok ellenőrzését, mindössze azt az elvárást fogalmazta meg, hogy a járművek valamilyen fedélzeti egységgel legyenek követhetőek, és megállás nélkül megoldható legyen a díjfizetés. Vagyis, egyedül a hagyományos fizetőkapus megoldás nem jöhet szóba. Így pályázhatnak a Németországban használatos műholdas, vagy az Ausztriában és több más közép európai államban alkalmazott mikrocellás módszert ajánlók, csakúgy, mint a mobil telefonos hálózatok igénybevételén alapuló műszaki megoldást kínálók. Értesüléseink szerint azonban a Fidesz-kabinet nem magával a rendszer szállítójával köt majd megállapodást, hanem egy, a kormánypárthoz kötődő "közvetítő céggel", amely "illő nagyságú" haszonhoz jut majd a több százmilliárdos üzletből. Nem kis összegről van szó. A kormányzat ugyanis mintegy 210 milliárd forintot szán az új díjszedési rendszer kiépítésére és tíz éves üzemeltetésre.
A kabinet szerint a költségvetésnek is jó üzlet lesz a jelenlegi matricás rendszer helyett a teherkocsik esetében bevezetendő, a megtett úttal arányos fizetés elindítása. A tervek szerint ugyanis a mostani évi 47 milliárd forint körüli teljes éves autópályadíj bevétel helyett évente 150 milliárd forint lesz az ebből származó bevétel. Ezt a többletforrást a jelenlegi ígéretei alapján az utak állapotának javítására fordítja majd a kormányzat. Elemzők szerint azonban ez a pénz is a költségvetési lyukak betömködésére megy majd el.
A teherfuvarozási ágazatot azonban veszélybe sodorhatja a kormány bevételnövelésre koncentráló útdíj-politikája. Az év elején még a kamionok esetében kilométerenként 20 forint körüli útdíjakról volt szó, ami évi 50-60 milliárd forintot hozott volna a kormányzatnak. Mostanra azonban, miután az éves bevételi előirányzat felkúszott évi 150 milliárd forintra, a kilométer-díjak a korábbi duplájára, 40-45 forintra emelkedtek. Ha a díjtételek ilyen magasak lesznek, - állítják szakértők - akkor a hazai szállítási cégeknek 15-20 százalékos költségnövekedéssel kell számolniuk a használat-arányos útdíjfizetés jövő évre tervezett bevezetésekor. Ekkora többlet-terhet pedig nem lesznek képesek elviselni a társaságok. Így a költségeik egy részét kénytelenek lesznek továbbhárítani a megrendelőikre, ez pedig a szállított termékek árának az emelkedéséhez, vagyis az infláció felpörgéséhez vezethet. A hazai közúti fuvarozási ágazat egyébként nem kicsi: az országban működő mintegy 18 ezer fuvarozó vállalkozó hozzávetőleg 100-110 ezer munkahelyet tart fenn.
A tervek szerint 2014-től a személyautósok is csatlakozhatnak a megtett távolsággal arányos díjfizetési rendszerhez. Azt azonban a leendő kilométerdíjak ismerete nélkül ma még nem tudni, hogy megéri-e majd a matricás megoldás helyett kilométer-arányosan fizetni az autópályák használatáért.
Népszava-információ

Címkék: elektronikus útdíj, pályázat, Fidesz





Együttműködő partnerünk



