Min: 14 °C
Max: 17 °C
Min: 7 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
MSZP: Az Alkotmánybíróság még nem döntött a család meghatározásáról
Az Alkotmánybíróság (Ab) még vizsgálja a családnak a családvédelmi törvényben meghatározott definícióját - hívta fel a figyelmet a szocialista Lendvai Ildikó.


2012. július 03., 20:19

A törvény értelmében családot csak házastársak vagy a szülő és a gyerek alkotnak, az élettársak nem, vagyis ha élettársak nevelnek közösen gyerekeket, ők együtt nem egy család, "a papa és a mama hivatalosan csak külön-külön családot alkotnak, ki-ki a vérszerinti gyerekével", és ha az élettársaknak nincs leszármazottjuk, e definíció szerint nem nevezhetők családnak - írta az MSZP-s képviselő, megjegyezve, hogy ennek a "szűkkeblű meghatározásnak" az alkotmányosságáról az Ab még nem döntött.

Ezt a szocialista politikus arra reagálva közölte, hogy az Ab múlt pénteken felfüggesztette a családvédelmi törvény egyik paragrafusának július 1-jei hatályba lépését, mire Rétvári Bence, a közigazgatási és igazságügyi tárca államtitkára az MTI-nek nyilatkozva úgy foglalt állást, hogy a tavaly év végén elfogadott jogszabály családdefinícióját nem érte kifogás, és az a kritikák ellenére befogadó.

Lendvai Ildikó szerint azonban az államtitkár téved, az ombudsman ugyanis két paragrafust támadott meg: azt, amelyiket az Ab felfüggesztett, mert a bejegyzett élettárs öröklését akadályozta, a másik vitatott kérdés viszont éppen a család definíciója, ami az alapvető jogok biztosa szerint sérti az emberi jogokat. Erről pedig az Ab még nem döntött, csak arról, hogy az öröklésről szóló paragrafust már a végső határozathozatal előtt felfüggeszti.

Az MSZP-s politikus szerint az Ab döntése a család definíciójáról azért is lényeges lesz, mert a polgári törvénykönyv ősszel a parlament elé kerülő tervezete "továbblép az élettársak jogfosztásának útján": a közeli hozzátartozók köréből kizárja az élettársakat.


MTI







Címkék: MSZP, AB, család
 Ez a színház...
 Köszönjük...
 Tükröm, tükröm
 Temetés
 Pofonfa
 Trafik
 Lúdas Matyi
 Buszon
 Jel
 Anyák napja
 Nem láttam semmit...
 Komondor
 Trafik
 Együtt tették...
 Földbérlet...
 Kim Dzsongun style
 Cégér
 Fazonigazítás
 Nemzetileg érzelmi motoros
 Menjünk vissza...
Hogy miért van az, hogy az egy főre eső pszichiátriai esetek száma éppen a Fideszben a legmagasabb, ... >>>

Hazánk egy kettős ideológia fogságában vergődik már három éve és úgy tűnik, mivel támogatottsága nem... >>>

2013. május 22, szerda 19:45
Két magyar hegymászó tűnt el a világ harmadik legmagasabb hegyén Nepálban, miután a csúcs elérése után visszaindultak táborukba. A Mt. Everestet első magyarként megmászó, műlábas Erőss Zsolt és Kiss Péter az ereszkedés során elszakadtak egymástól, lapzártánkkor már a harmadik éjszakájukat tölthetik ... >>>

rendőrség | EU | labdarúgás | Fidesz | Országgyűlés | Bajnai | forint | Merkel | Mesterházy | trafikmutyi | parlament | Szíria | per | trafik | Németország | Orbán Viktor | kormány | baleset | túlzottdeficit-eljárás | közlekedés | árfolyam | MNB | MSZP | választás | Magyarország | Kína | rezsicsökkentés | költségvetés | előrejelzés | gyilkosság
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.