Min: 31 °C
Max: 35 °C
Min: 18 °C
Max: 21 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Pintér lecsaphat az iskolakerülőkre
A jövő évi költségvetés elfogadása mellett több oktatást érintő jogszabályról is szavaznak a nyári szünet előtti utolsó parlamenti héten a képviselők. Várhatóan módosítják a felsőoktatási törvényt, mivel az Alkotmánybíróság (Ab) múlt kedden megsemmisítette a hallgatói szerződésekre vonatkozó kormányrendeletet.


2012. július 09., 05:11

A döntés tartalmilag nem kifogásolta az állami ösztöndíjas diplomásokat 20 évi magyarországi munkavállalásra kötelező jogszabályt, csak azt, hogy nem törvényben fogalmazták meg. Ezért az oktatási bizottság már pénteken olyan módosítást terjesztett a parlament elé, amely változatlan formában átemeli az Ab által megsemmisített kormányrendelet tartalmát. Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja szerint a kormányoldal semmibe veszi a felvételizőket azzal, hogy az alkotmányellenesnek minősített kormányrendelettel teljesen megegyező módon kívánja törvényi erőre emelni a diplomások röghöz kötését.

A jogszabály ellen a Fiatalok Magyar Hangja-Szolidaritás Ifjúság nevű Facebook-csoport, a Hallgatói és Oktatói Hálózattal közösen szervezett tüntetést a mai napra. A tiltakozók 15:30-kor indulnak a Nyugati térről az oktatási államtitkárság Szalay utcai épülete elé, ahol petíciót adnak át Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak.

Ma módosíthatják az alig fél éve elfogadott köznevelési törvényt is, többek között azért, mert az önkormányzati oktatási intézmények jövő évi államosítása miatt el kellett különíteni az iskolák fenntartói és működtetői feladatait. Így az önkormányzatok - működtetőként - a jövőben is kénytelenek lesznek az iskolák közüzemi számláit, karbantartását finanszírozni, miközben az intézmények fenntartását, irányítását az állam veszi át. Kunhalmi Ágnes az iskolák államosításával összefüggésben azt nevezte az egyik legnagyobb veszélynek, hogy a központi irányítással megszűnhetnek az önkormányzatok által szervezett iskolai szolgáltatások, például nyelvi előkészítők és informatikai laborok.

Szavazni fog a parlament a Pintér Sándor belügyminiszter által beterjesztett rendészeti salátatörvényről is, amely több jogszabály módosításával lehetővé teszi, hogy a rendőrség többek között "közreműködjön" az oktatási intézmények rendjének fenntartásában, valamint azt, hogy a 14 év alatti, iskolaidőben igazolatlanul az intézményen kívül tartózkodó diákokat a rendőrök az iskolaigazgatóhoz "kisérhessék". Azt a javaslat nem tisztázza, hogy ennek érdekében mekkora mértékű testi kényszert alkalmazhatnak majd. A módosítás lehetővé teszi iskolaőrök alkalmazását is az oktatási intézményekben, akik megakadályozhatják a vélt szabálysértéséket és az iskola igazolatlan elhagyását. Az iskolaőrök pontos tevékenységi körét és jogosultságait korábbi sajtóhírek szerint az oktatási államtitkárság rendeletben szabályozza majd.


NÉPSZAVA-információ /







Címkék: költségvetés, Alkotmánybíróság, parlament, felsőoktatási törvény, Pintér, iskolaőrök
 Horn Gyula
 Nagy elődök nyomában
 Mutyiszint
 Újra csak Orbán tudott megmenteni minket
 Holokauszt
 Nem tehetek róla...
 Csak hogy tudd...
 Árvíz
 Nyúlgát
 A hal
 Áradás
 A dal
 Kossuth tér
 Puskázók
 Cecile
 Örömhír
 Legyen elég...
 Táncválasztó, párzó
 Tündérmese
 Ez a színház...
Julcsa néni ül a kiskapu mellett a padon, mellette Kati ángyi, politizálnak.Julcsa néni anno nyolc o... >>>

A másnapi találkozóból nem lett semmi! Tudtam, mert ismerem az igazmondó János meséjét! Előre kuncog... >>>

2013. június 20, csütörtök 05:01
Életének 81. évében tegnap elhunyt Horn Gyula. A rendszerváltás utáni harmadik miniszterelnököt 2007 óta a budapesti Honvédkórházban ápolták. Horn a Magyar Szocialista Párt egyik alapítója, 1990-98 között pedig elnöke volt. A rendszerváltás idején külügyminiszterként szerzett nemzetközi elismertsége... >>>

Országgyűlés | Szíria | közlekedés | Budapest | Győrújfalu | Törökország | Orbán Viktor | Margitsziget | Fidesz | devizakereskedelem | Duna | korrupció | MNB | Németország | árfolyam | katasztrófavédelem | Csehország | rendőrség | EU | alkotmánymódosítás | titkos adatgyűjtés | Tarlós | áradás | védekezés | árvíz | kormány | kitelepítés | főváros | MSZP | forint
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.