Min: 14 °C
Max: 17 °C
Min: 7 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
DK: létezik egy állami és gazdasági hatalmat egységesítő részvénytársaság
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint világosan látszik, hogy a Közgép jelentőségét a kormány állításával szemben nem a cég magyarsága, hanem az adja, hogy "végső soron a tulajdonosa Simicska Lajos, a Fidesz volt pártpénztárnoka, Orbán Viktor egyik korábbi, legközvetlenebb munkatársa".


2012. július 11., 14:08

Molnár Csaba országgyűlési képviselő, a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzéki párt alelnöke fogalmazott így szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, amelyen "bizonyító erejűnek" mondott adatokat mutatott be arról, hogy Simicska Lajos és felesége a Közgép legalább 60 százalékát tulajdonolja más cégeken keresztül.

Mint mondta, a Közgép mögött állók bonyolult céghálózatok mögé bújva próbálják elrejteni magukat, de pártjuknak - részben ma is elérhető nyilvános adatok, részben 2005-2006-os pénzügyi beszámolók mellékleteiből - sikerült kiderítenie, hogy Simicska Lajos és felesége milyen vállatokon keresztül birtokolja a Közgép többségi részét. Az ellenzéki képviselő közölte: a házaspár kizárólagos tulajdonában álló Neo-Met Kft. több mint 99 százalékban birtokolja a Pro-A és Pro-B nevű vagyonkezelő kft.-ket. Bizonyítékokat találtak arra, hogy ez a két cég 25-25 százalékban tulajdonosa a Közgépnek, emellett előbbi cég 24,9 százalékkal, utóbbi pedig 25 százalékkal van jelen abban a Pro-Aurum Zrt.-ben, amely a Közgép további 23,27 százalékát tudhatja magának.

Molnár Csaba kiemelte: ezen adatok fényében mától kezdve a kormányzat egyetlen illetékese se rázhatja le magáról a Közgéppel kapcsolatos kérdéseket azzal, hogy ahhoz a kormánynak még áttételes köze sincs.

A DK alelnöke emellett aláhúzta: a Közgép "brutális nyereséget termel", 2011-ben például 3 milliárd forint osztalékot fizetett ki. Ezzel összefüggésben pedig azt kérdezte: "vajon Simicskánál megáll-e ez három milliárd forint, vagy van még fölötte is egy főszereplő?".

A politikus kutatómunkájuk végkövetkeztetésének nevezte, hogy "most már nemcsak sejtés, hanem bizonyíték van arra, hogy működik Magyarországon az Orbán Rt., (...) egy állami és gazdasági hatalmat egyesítő részvénytársaság." Hangsúlyozta: "ezen gazdasági tevékenységet nem végző fantom rt.-ben Orbán Viktor az igazgatótanács elnöke, a vezérigazgató Simicska Lajos, míg az operatív igazgató Nyerges Zsolt." Ez alapján pedig az Orbán-kormányról elmondható, hogy nemcsak a demokratikus jogállam intézményeit rombolta le, hanem a gazdasági pozíciókat is megszerezte az államiak mellé - fűzte hozzá.

Molnár Csak közölte, korábbi gyakorlatuknak megfelelően a most ismertetett új információkat is csak az Európai Unió csalás ellenes hivatalához juttatják el, mert úgy gondolják, a magyar hatóságok nem foglalkoznának az üggyel.


MTI







Címkék: DK, Közgép
 Ez a színház...
 Köszönjük...
 Tükröm, tükröm
 Temetés
 Pofonfa
 Trafik
 Lúdas Matyi
 Buszon
 Jel
 Anyák napja
 Nem láttam semmit...
 Komondor
 Trafik
 Együtt tették...
 Földbérlet...
 Kim Dzsongun style
 Cégér
 Fazonigazítás
 Nemzetileg érzelmi motoros
 Menjünk vissza...
Hogy miért van az, hogy az egy főre eső pszichiátriai esetek száma éppen a Fideszben a legmagasabb, ... >>>

Hazánk egy kettős ideológia fogságában vergődik már három éve és úgy tűnik, mivel támogatottsága nem... >>>

2013. május 22, szerda 19:45
Két magyar hegymászó tűnt el a világ harmadik legmagasabb hegyén Nepálban, miután a csúcs elérése után visszaindultak táborukba. A Mt. Everestet első magyarként megmászó, műlábas Erőss Zsolt és Kiss Péter az ereszkedés során elszakadtak egymástól, lapzártánkkor már a harmadik éjszakájukat tölthetik ... >>>

Szíria | rendőrség | közlekedés | baleset | forint | labdarúgás | Bajnai | MSZP | MNB | költségvetés | választás | trafik | per | túlzottdeficit-eljárás | rezsicsökkentés | Magyarország | trafikmutyi | Mesterházy | Merkel | árfolyam | kormány | Országgyűlés | Fidesz | parlament | előrejelzés | Orbán Viktor | Kína | gyilkosság | Németország | EU
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.