Min: 32 °C
Max: 35 °C
Min: 16 °C
Max: 21 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
MSZP: ki kapná meg a magyar tulajdonú bankrendszert?
Az MSZP kíváncsi arra, hogy a miniszterelnök pontosan mit is értett azon, hogy szeretné, ha a hazai bankrendszernek legalább a fele magyar kézben lenne - mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Lukács Zoltán. A politikus szerint vannak arra utaló jelek, hogy a kormányfő már a bankrendszerben is szerepet szán a "Fidesz közeli oligarcháknak".


2012. július 19., 18:44

A frakcióvezető-helyettes felhívta a figyelmet: a miniszterelnök arról nem beszélt, hogy hogyan kellene megvalósítani az elképzelését, ahogy arról sem, hogy mit tart magyar tulajdonnak.

A képviselő úgy fogalmazott, hogy többen megvalósíthatatlannak tartják az ötletet, amihez egyébként alaphangon legalább 2-3 ezer milliárd forintra lenne szükség.

Szavai szerint ha a viszont a háttérfolyamatokat tekintik, akkor fel kell tenni a kérdést, hogy a "Fidesz-közeli oligarchák (...) odáig mentek-e a terjeszkedésben, hogy most már a bankrendszerben is szerepet szánt nekik a miniszterelnök, (...) nem arról van-e szó, hogy az ötven százalékos magyar tulajdonú bankrendszert esetleg Közgép-banknak fogják hívni".

Az MSZP szerint vannak erre utaló jelek, ezért a párt választ szeretne kapni arra, hogy pontosan mit is jelent az ötven százalékos magyar tulajdonú bankrendszer, azt hogyan képzeli el a kormányfő, az mennyi pénzébe fog kerülni az adófizetőknek és pontosan kinek lesz a tulajdona - mondta Lukács Zoltán.

Az elmúlt két év azt mutatta, hogy amikor a kormány bármely területen elkezdte a magyar tulajdon védelmét, ezek a magyar tulajdonok mindig "ugyanazokhoz a cégekhez vagy tulajdonosi körökhöz vezettek" - válaszolta arra a kérdésre, hogy milyen arra utaló jeleket lát, hogy egy meghatározott érdekkör kapná meg a magyar tulajdonú bankrendszert.

Orbán Viktor kedden, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökségével való tárgyaláson közölte: a kormány új gazdasági modelljének része az is, hogy a bankrendszer ötven százaléka magyar kézben legyen. Ha ezt sikerül végigvinni, az unikális lesz egész Közép-Európában - jelentette ki a miniszterelnök.


MTI







 Nézegessen jól öltözött országgyűlési képvise...
 ÁRVÍZ 2013 - fotógaléria
 Véres, félmeztelen férfiak - Fotógaléria
Julcsa néni ül a kiskapu mellett a padon, mellette Kati ángyi, politizálnak.Julcsa néni anno nyolc o... >>>

A másnapi találkozóból nem lett semmi! Tudtam, mert ismerem az igazmondó János meséjét! Előre kuncog... >>>

2013. június 18, kedd 05:00
Nem állítja helyre az alkotmányos rendszert az ötödik alaptörvény-módosítás, így gyakorlatilag esélytelen, hogy ezzel megnyugtassa az európai döntéshozókat a kabinet. A következő két hétben több eljárás is indulhat hazánk ellen, ha ugyanis a kormány meg is tud egyezni az Európa Bizottsággal (EB), at... >>>

Csehország | árfolyam | EU | Tarlós | Németország | Orbán Viktor | kormány | Szíria | rendőrség | trafikmutyi | devizakereskedelem | forint | Duna | MSZP | árvíz | korrupció | előrejelzés | alkotmánymódosítás | MNB | Törökország | katasztrófavédelem | kitelepítés | Győrújfalu | Fidesz | Országgyűlés | Budapest | főváros | közlekedés | áradás | védekezés
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.