Előző
Következő
új cikk

Sport

Hamilton uralta a ringet

Népszava|2012. júl 28. 06:52
[A+ A-]
Mintha megállt volna az idő, és még mindig 2011-t írnánk. Tavaly ugyanis szinte pontosan ugyanaz történt a Magyar Nagydíjon, mint most: a kétszeres hungaroringi győztes Lewis Hamilton nyerte mindkét szabadedzést, bizonyítván, a McLarennel és vele igenis számolni kell. A fogadóirodák jelöltje, Fernando Alonso ott van a legjobbak között, míg Michael Schumacher Hockenheim után a mogyoródi pályán is a falban végezte.
Noha pontosan tudjuk, mert minden versenyen elmondják a pilóták, hogy a pénteki eredményekből nem kell túl messzemenő következtetéseket levonni, azért az, hogy tavaly ilyenkor is a McLaren és Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az első két szabadedzésen, majd a versenyt is a McLaren nyerte - igaz, nem Hamilton, hanem Button - utalhat arra, mire számíthatunk a hétvégén. A wokingi istálló két világbajnoka ezúttal is kitett magáért, és Hamilton annak ellenére tudott a pénteki nap legjobbja lenni, hogy esetleges maradásáról vagy távozásáról valóságos szópárbajt vív korábbi mentorával, Ron Dennisszel.

"Az esőig minden jól ment, egyre jobb volt az aszfalt tapadása, és jó köridőket produkáltunk. Minden okunk megvan rá, hogy magabiztosak legyünk, mert úgy tűnik, az újabb fejlesztéseink is beváltják a hozzájuk fűzött reményeinket" - nyilatkozta Hamilton.

A 2008-as világbajnok mögött délelőtt csapat- és honfitársa, Jenson Button végzett a második, a pontversenyben jelenleg élen álló, kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik helyen. Délután ismét Hamilton volt a legjobb - egyedül tudott 1:22 alá kerülni -, míg a Lotus idei első győzelmének várományosa, Kimi Raikkönen nem sokkal maradt el mögötte. A Williams ezúttal Bruno Senna révén bizonyította, igenis számolni kell velük.

Azzal viszont a Mercedes szerelői nem számoltak, hogy egy héttel Hockenheim után a Hungaroringen is a falban végzi Michael Schumacher. A hétszeres világbajnok a délutáni tréninget éppen kettévágó zápor után azonnal a pályára hajtott, ám a tempója még soknak bizonyult. A címvédő Sebastian Vettel másodpercről másodpercre javul, és a délelőtti 15. helyét délután már a 8. pozícióra váltotta, a második szabadedzés meglepetését talán mégis az okozta, hogy Felipe Massa majdnem két tizeddel megelőzte Alonsót.
Igaz, ez még csak a pénteki tréning...


Paul Hembery: Itt nagyon fontos a finom vezetési stílus

Már tavaly is létkérdés volt, hogy a csapatok miként tudnak alkalmazkodni az F1 abroncsszállítójának, a Pirellinek a gumijaihoz, ám ez az idén, a végtelenül kiélezett világbajnoki küzdelemben, még fontosabb tényezővé vált. Ráadásul a legutóbbi két esős verseny után - brit és német GP - igazi nyári melegben kell a megfelelő abroncsokat kiválasztani. A jó gumistratégia sok esetben az elsőséget tudja eldönteni. A Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery lapunknak elmondta, a 27. F1 Magyar Nagydíjra a közepes és a lágy keveréket hozták el, ugyanakkor nem hozott kísérleti gumikeveréket a szabadedzésekre, így a versenyzőknek a szokásos hat közepes és öt lágy abroncsgarnitúra áll majd rendelkezésükre a versenyhétvégén.

- Miért pont erre a két keverékre esett a választásuk?


- Ez a kombináció biztosítja a legjobb egyensúlyt a kanyargós Hungaroringen, ugyanis itt szükséges a tapadás a versenyre jellemző 30 fok körüli levegőhőmérséklet miatt. Magyarországon a vonóerő és a fékezés teszi próbára az abroncsokat, ennek következtében gyakran felhevülnek az abroncsok, ami fokozhatja a gumikopást, ezért rendkívül fontos ezen a pályán a finom vezetési stílus.

- Vannak, akik kifejezetten szeretik a mogyoródi ringet, viszont akadnak olyanok is, akik állandóan panaszkodnak rá. A Pirelli miként viszonyul a Hungaroringhez?

- Ez a versenynaptár egyik, ha nem a leglassabb pályája, ami kanyargós és csúszós, és itt általában jobban felhevülnek az abroncsok, mint egy gyors, dinamikus pályán. Tavaly Magyarországon eső is volt, így még nem áll rendelkezésünkre minden információ a slick abroncsok teljesítményéről a Hungaroringen versenykörülmények között. Nem titok, az idei futamon még tanulni szeretnénk.

- Egyetért azzal, hogy a jó rajthely mellett a gumistratégia lehet az egyik legfontosabb tényező ezen a hétvégén?


- Hagyományosan nehéz itt előzni - bár tavaly erre is láttunk nem kevés példát -, ezért a pilóták a stratégiával nyerhetnek jó pozíciót a pályán. Így a szabadedzésen végzett munka kulcsfontosságú lesz a versenystratégia kialakításánál: az előző két nagydíjra való felkészülésnél erre nem volt alkalmuk a csapatoknak a rossz idő miatt.


Végeredmények péntekről

Első szabadedzés: 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:22.821 perc, 2. Jenson Button (brit, McLaren) 1:22.922, 3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:23.397, 4. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:23.628, 5. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:23.633, 6. Michael Schumacher (német, Mercedes) 1:23.845.

Második szabadedzés: 1. Hamilton 1:21.995 perc, 2. Kimi Raikkönen (finn, Lotus) 1:22.180, 3. Bruno Senna (brazil, Williams) 1:22.253, 4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:22.417, 5. Alonso 1:22.582, 6. Button 1:22.747.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!

Kedves hozzászólók! Szeptember elsejétől a nepszava.hu weboldalon Facebook fiók segítségével lehet hozzászólást írni. Az eddig megjelent kommentek nem lesznek elérhetők. Köszönjük!