Előző
Következő
új cikk

Gazdaság

Elég az új adókból!

Népszava|2012. júl 28. 05:44
[A+ A-]
Ad hoc adóintézkedések helyett a kiadások racionalizálására van szükség - állapította meg magyarországi látogatását összegezve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja. Kovács László korábbi uniós biztos szerint ez nem diktátum: az IMF az ország számára hasznos célok elérését várja a hitelért cserébe.
Hiba lenne diktátumként beállítani az IMF által elvárt célokat - hangsúlyozta tegnap Kovács László, az MSZP korábbi elnöke, volt uniós biztos. A politikus kijelentette, hogy hiba lenne diktátumként beállítani az IMF ajánlásait. Az IMF által elvárt célok egybeesnek a magyar gazdaság érdekeivel, hisz reális számokon alapuló költségvetésre, fenntartható pénzügyi stabilitásra, az egykulcsos személyi jövedelemadó igazságosabbá tételére, és a gazdasági növekedést visszafogó válságadók, köztük a bankadó kivezetésére vonatkoznak. Kovács úgy vélte, hibát követ el Orbán Viktor kormányfő, amikor az IMF-et az ország saját bankjaként tünteti fel. Az ugyanis nem bank, hanem olyan szervezet, amelyik a válság miatt nehéz helyzetbe került országok megsegítésére törekszik és nem az ország sajátja, miután a magyar állam csak egy az IMF sok részvényese közül. A volt pártelnök kijelentette, reméli, a kormány nem irreális feltételek mellett akar megegyezni az IMF-fel.

Magas államadósság, gyenge bizalom, magas kockázati felár - ezek az ország legnagyobb gazdasági problémái az IMF Valutaalap szerint. Az IMF lapunkhoz eljuttatott közleményéből kiderül: a küldöttség szerint idén recesszióba kerül a magyar gazdaság, jövőre pedig mérsékelt növekedés várható. A delegációt vezető Thanosz Avaritisz szerint a növekedési kilátásokat tovább árnyalja a magánberuházások és a foglalkoztatás alacsony szintje. A közlemény felhívja arra is a figyelmet, hogy rövid távon kulcsfontosságú kihívás a makrogazdasági és pénzügyi stabilitás fenntartása, és ezzel egyidőben egy gyorsabb növekedés alapjainak megteremtése, ami az életszínvonal javulásának szükséges feltétele. A gazdaságpolitikának ezért az IMF szerint arra kell törekednie, hogy fenntartható módon haladjon előre a szükséges költségvetési konszolidációval, állítsa helyre a pénzügyi szektor szilárdságát, valamint hozzon létre egy üzletbarátabb környezetet és támogassa a strukturális reformok végrehajtását, építve az első Széll Kálmán Terv céljaira.

A kormány és a nemzetközi szervezetek között a legnagyobb problémát a tranzakciós illeték jegybankra való kiterjesztése jelenti, melynek bevétele jelenti a kabinet tízpontos munkahelyvédelmi akciótervének egyik forrását. Orbán Viktor szerint az EU-ban évek óta beszélnek a tranzakciós adóról, csak nincs erő annak bevezetésére. Mindössze annyit felejtett ki a kormányfő a képletből, hogy az EU által tervezett adó messze nem ugyanaz: az uniós változat a nemzetközi, spekulációs pénzmozgásokat terhelné, míg a magyar tranzakciós adó mindennemű tranzakcióra vonatkozik. "Nekünk van erőnk, bevezettük, persze, hogy az első reakció a negatív módon érintett világ részéről elutasító, és megpróbálnak minket feltartóztatni. Meglátjuk" - fogalmazott a kormányfő tegnap, a közszolgálati rádiónak adott interjújában. Orbán Viktor elmondta: a munkahelyvédelmi járulékcsökkentő programhoz ragaszkodnak, akár más forrásból is megvalósítják azt.

Kovács László álságosnak nevezte, hogy a miniszterelnök a napokban úgy nyilatkozott, ők a munkahelyteremtés, míg az IMF a bankok oldalán áll, hiszen a bankok veszteségessé tételével befagy a hitelezés, elapadnak a beruházások, ami végső soron a munkahelyek számának csökkenését és gazdasági visszaesést okoz.
Kovács László arra figyelmeztetett, hogy a valutaalap csak az Európai Bizottság hozzájárulásával adhat hitelt az unió tagjainak, ezért nem mellékes, hogyan vélekedik a magyar kormányról a jegybanki függetlenségre vigyázó EKB, illetve az Európa Tanács, illetve azon belül a Velencei Bizottság, hiszen ezen véleményeket is számba veszik majd. A korábbi uniós biztos azt hangsúlyozta, sajnos igenis van jelentősége annak, hogy a magyar kormánynak "messze nem ideális" a viszonya Brüsszellel.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!

Hozzászólások (56)

A hozzászóláshoz .

jimipapa 2012.07.30. 20:24
[Div.hun] [2012.júl.30. 19:58]
"Komolyan, én hiszek abban, hogy akár az Orbán, jót akar.""""""""""""

Igen, csak a családjának és nem a népnek !!!!!!!!!!
Ha nem vetted volna észre !
Div.hun 2012.07.30. 19:58
[tovaris] [2012.júl.30. 17:59]

Komolyan, én hiszek abban, hogy akár az Orbán, jót akar. Komolyan tisztelem azokat, akik legalább próbálkoznak. Laikus vagyok, csak belegondoltam a dologba, és az fogalmazódott meg bennem (amit írtam).
Azért nem tudom szeretni a politikusainkat, mert egy koncepciós perrel tettek tönkre anyagilag, a polgári jogokat akarják degradálták rajtam keresztül, az ítélettel.
Csak jobb Magyarországot akarok, itt akarok maradni és elmondani, hogy én is tettem valamit a hazáért! Most azt hallottam, naponta 7 magyar lesz öngyilkos.. hát engem már csak a hazámhoz való hűség tart életben. hogy egyszer tehessek valami jót ;)
Éltem már pár helyen.. ahol most vagyok nincs járda, zebra, nincs felfestve a sáv, nincs közvilágítás, nincs rendőr... kerékpársáv ? pff :) volt nemrég egy hónapban 50 betörés! Múltkor nagykéssel feszegette a cigány az ablakunkat! Van olyan cigány, aki 20 milliós autókkal jár...A falu 300 millát kap, annak fele roma-segélyre megy el. A többi nem tudom hova. Három év alatt a szembe-szomszédba megháromszorozódtak a nem magyarok! De nem ez a baj! ...A magyar emberek reménykednek, pedig úgy tűnik hiába... Vannak itt nagyon jó magyar emberek, akik sokkal jobbat érdemelnek! Ilyen helyen kell erőt mutatni, nem az Istenhegyi úton! Megszedték magukat a hazaárulók és magára hagyták a magyart!
Én már említettem itt mennyi kell nekem, hogy beérjem. A politika-filozófia csak fórumszerű találgatás ;) Remélem nem bántottam meg vele senkit.
tovaris 2012.07.30. 17:59
[Div.hun] [2012.júl.29. 21:41]

Egyik bámulatból a másikba esem, hogy miként lehet összeszedni ennyi orbitális baromságot. Nem fáj?
homepictures 2012.07.30. 17:52
Alapveto problema, hogy az emberek nem akarnak megdolgozni a dolgokert, hanem csak meg akarjak kapni oket. Orban ezt igerte, igy hinni akartak neki, ezert jutott hatalomra. A szomoru, hogy a nyilvanvalo tenyek ellenere is meg mindig hinni akarnak igy, van tamogatotabora.
Egy kis adalek, hogyan is akar a magyar meggazdagodni, magyar nagydij hungaroring:

"Csütörtökön azt tapasztaltuk, hogy a hot-dog 600, a gyros és a hamburger 800 forinttól indult, a hétvégén viszont egy melegszendvicsért már akár 2 000 forintot is elkértek, egy hamburger 2 500, 10 dkg csülök 900, a grillezett kolbász darabja 2 800 forintba került. Egy darab almáért 500, egy szelet dinnyéért 750 forintot fizethettek a sportrajongók."

Nem eleg nekik, hogy a forgalom a tobbszorosere rug azokon a napokon, melleteszik a gusztustalan lenyulast is.
tovaris 2012.07.30. 17:47
[tibors] [2012.júl.28. 06:11]

Milyen tájékozott Kovács "pártállami" publikációi tekintetében... Csak nem lektorálta anno a műveit?
1985-ben Kovács már javában a szocializmus elárulásán munkálkodott.
tovaris 2012.07.30. 17:39
[okular] [2012.júl.29. 16:52]

A karaktertáblában vannak cirill betűk, de elég macerás a kigyűjtésük. Nekem van cirill key-boardom...
tovaris 2012.07.30. 17:37
[Div.hun] [2012.júl.30. 12:11]

Ezeket az orbitális baromságokat melyik jobbikos szemináriumon szedte össze?
homepictures 2012.07.30. 15:05
[Div.hun] [2012.júl.30. 14:57]
Jelenleg nincs egyetlen szakerto sem a kormanyban. Kizarolag politikusok alkotjak, akik nem ertenek semmihez a sajat zsebuk tomesen kivul. Ahogy mondod, csak meg kell figyelni Orban/Matolcsy eredmenyeit, es maris lathato a hozza nem ertes.

Azzal viszont nem ertek egyet, hogy mas nepek elnyomnanak minket. A baj a hatarokon belol van. A magyar a sajat legnagyobb ellensege. Elegendo megnezni hogy mindossze 8 ev kellett, hogy elfelejtsek mit muvel az elso Orban kormany, es megvalasztjak, ezuttal nagy tobbseggel hogy meg tobb kart okozhasson.

A kulfoldi tokesek csak a hasznot nezik, nem irgalmas szamaritanusok, esert nem lehet oket hibaztatni.
Div.hun 2012.07.30. 14:57
A szakértő maga a hatalom. A szakértőnek legfeljebb bizonyos célokat kellene csak megterveznie. A szakértők osztják el a pénzt most, saját maguknak. A szakértő kilépett a szerepéből, kilépett a 'katona' szerepből! A szakértő ma a király, sajnos. Egy jó szakértőt megfigyelni sem kell, mert az eredmények önmagukért beszélnek (nem mint az ígérgetés).

A jelenlegi államforma, életforma, életvitel... a homály! Egy zavar, amiben mindenki élettérért harcol, mindenki a saját bőrét menti, mindenki a pénzt marja (vagy vágyja) és senki sem veszi észre a lényeget. A szegénység kerül a legtöbbe, és a magyar nép most drága árat fizet, drágán megfizet mert egy diktátort hagy felnőni, mert ellenséges idegeneket hagy a saját földünkön megerősödni! A pénz egy tényező, de most olyan más tényezők vannak életben Magyarországon, amik nem csak pénzhiányt idéznek elő, de ellehetetleníti a magyarság szabadulását más népek, cégek elnyomása alól!

Egy lelkünk van nekünk magyaroknak! Jól fontoljuk meg fejenként, mivel tápláljuk!
homepictures 2012.07.30. 13:24
[Div.hun] [2012.júl.30. 12:11]

A jelenlegi allamformat minek hivod? Remelem nem demokracianak....
Miert lenne a a szakertoi kormany diktatura? Azert mert nem hozhatna donteseket minden bandzsa szedett vedett idiota tekintet nelkul a kovetkezmenyekre? Azert mert nem szornak a penzt mindenfele jottmentre aki mast sem akar csak hatalmat? Azert mert a vezetest egy hozzaerto csapat latna el szigoru megfigyeles alatt? Az ilyen diktaturaban szivesen elnek koszonom szepen.
Igen kell egy vezeto, de az nem eleg. Az is kell, hogy az emberek felebredjenek a csipkerozsika alombol, es kovessek azt a vezetot aki az igazat mondja, nem azt aki a szepet.

A kesergesed sajnos megalapozott, de eredmenytelen.
Div.hun 2012.07.30. 12:11
[homepictures] [2012.júl.30. 08:04]
(könyv szerint) A szakértők kormánya már a diktatúra határát súrolná. Se nem koma, se nem szakértő! Legfeljebb a kormányt kiszolgáló apparátusban, ahol a hűség és a becsület a fő mérvadó. Abból elég néhány tucat, mondjuk megyénként a legjobbakból egy maroknyi hozzáértő, hazaszerető. (Az én meglátásom szerint egy numinózus vezető kell, nagyon kell! És szigorúan a legjobb szakértők a közbiztonság területére, a honvédség bevonásával!)
Az improvizáló pártok ereje egymás kikezdésében kimerül! Vagyis a közpénzeket a marakodás emészti fel! Az emberek nekik csak szavazatok.
"Nem a toke az ero, hanem ha valaki tudja mit kezdjen vele, es a becsulet." A mostani pártoknak megvan a tőkéhez a becsület, jobban becsülik mint a honfitársaikat! ;) A külföldi tehát nem hibáztatható, legfeljebb annyiban, hogy visszaél az eladók hülyeségével.
Úgy hallottam a II. világháborúban 40 tonna aranyat vittek ki hazánkból. Azóta bármilyen lehetősége adódott az elitnek, mint a keselyűk csaptak le, és marták el a pénzeket. Most a vízkészletből gazdagodnak, meg a kőolajosoknak adják el az értékeinket! Előtte a kamatos hitel, olajszőkítés, letelepedési okmányok, privatizálás. Ki tudja hányféle trendben vettek már részt? Milliós öltönyök, tízmilliós kocsik, százmilliós kecók, milliárdos vagyonok...
Tény, nincs feje az országnak. Csak zsebesek vannak, lábak akik rugdosnak, egy felfordult gyomor és egy gyenge szív. Kel egy fej, egy jó gondolkozással, aki a megfelelő mozgásra inspirálja a népet! De nem egy újgazdag karrierista csapat, hanem a legjobb magyar ember kell, aki meg tudja mondani mi a helyes. Nagyon kell! Be kell indulnia a vérkeringésnek és a légzésnek, ki kell sz...ni a új-telepek megszállóit, de legfőképpen a Közel-keleti rablókat.
Egyébként én most már annak is örülnék ha az V. kerületi szír késelőt megbüntetnék és jóvátétel megfizetésére köteleznék, nem pedig kimentenék a kezeseket, felelősöket (csak mert van neki pénze jó ügyvédre)! Nem lenne rossz, ha a munkám mellett lehetne szabadidőm, a munkámért kapott pénzből pedig családot tudnék alapítani, a közösséget a tömegtájékoztatás nevelné, tanítaná, és az országunk megerősödne!
homepictures 2012.07.30. 08:04
[Div.hun] [2012.júl.30. 01:09]

Amit irsz tenymegallapitas, es remenyek. Az orszagot egy maroknyi ember iranyitja, akik velejukig korruptak.
A privatizalaskor a vagyon elkotyavetyeltek, komplett cegeket adtak el szinte semmiert, egy baratom dolgozokent peldaul regebbi de mukodo femipari gepeket vett ocskavas aron, a fonokei a par eves cnc gepeket vettek kilora. Igy herdaltak el a kozvagyont mar akkor. Miert? Mert a donteseket nem gazdasagi alapon, hanem sogor-koma-jobarat alapon hoztak meg
A kulfoldi cegek bejovetelekor pedig az volt a feltetel, hogy munkahelyet teremtenek ami elvben jo, gyakorlatban keves kivetellel nem teremtettek semmit, szimplan felvasaroltak a mar mukodo cegeket, es a szocializmusban rosszul mukodtetett veszteges cegbol nyeresegest csinaltak. Tehat ami az eredeti cel lett volna: uj beruhazas+munkahelyek, az nem valosult meg. Miert? Mert soha senki nem tanitotta meg az eladoknak, hogy hogyan olvassanak a szerzodesek sorai kozott.
Igen, elhetne a magyar szinvonalasan, de a vezetoink valami mult rendszerbe tanult sajat kepre formalt vadkapitalizmust vezetnek, otletszeruen.
Nem a toke az ero, hanem ha valaki tudja mit kezdjen vele, es a becsulet. De a jelenlegi politikusok egymast taposva valasztatjak meg magukat, tehat nincs kozottuk egy sem, aki valos eredmenyeket mutatott fel, es elert sikerei alapjan a tomeg kiemelte maga kozul, ahogy egy valodi vezetot valasztanak meg. De a magyar nem fog kovetni senkit, aki a valosagot tarja ele, csak olyat aki gyors meggazdagodast iger, es megfuszerezi ezt nacionalizmussal.
Osszefoglalva: elherdaltak a kozvagyont, ennek ellenere van lehetoseg ujra felemelkedesre, de nem a jelenlegi korrupt hatalommanias politikai gardaval, hanem egy szakertoi kormannyal.
Div.hun 2012.07.30. 01:09
Annyi beleszólásunk csak van, hogy ne lopják el az erőforrásainkat!?
Csak józan ésszel és ha nem variál az ember, a multikkal kapcsolatban is egyértelmű, valami nem tiszta. Ha valóban termelni akar a cég, esetleg olcsóbb munkaerőt akar, és némi hasznot is: fektesse le strukturális tőkéjét és eszközeit hazánkban, mi adunk hozzá szellemi tőkét, szakképzett munkaerőt és egyéb nyersanyagot. A vállalatvezetők mint alkalmazottak kapjanak fizetést! Hazánkat illesse az importált termékbe fektetett magyar nyersanyag mennyiségével egyenes arányban, a keletkező nyereség is! A vállalat nyer a logisztika lehetőségein, az olcsóbb munkaerőn, és hazánk nyersanyagait is felhasználhatja. Cserébe maradjon belföldön az érték. Kisebb részt franchise, nagyobb részt magyar értékteremtés. ...de itt ahogy látom kap száz milkót az illetékes, aztán működhet autógyár is hazánkban úgy, hogy az hosszútávon nekünk veszteség. És dicsekednek a politikusok, hogy munkahelyek vannak (azt nem említi, hogy a munkavállaló a szolgáltatása fejébe a keletkezett értéknek minimális részét kapja, kevesebbet mint azok a fritzek, akik az Alpokban pecáznak. Attól meg már sírok, hogy bejön az arab a kőolajpénzzel, felvásárolja a nívós szállodát és sok mást, a magyart meg felveszi kukásnak, és az állam pártkatonái ezt dicsőségnek állítják be!) Mert pl. az Audiban naponta több ezer V6 dízel csak Magyarországon készül, és sok más is, amivel a mi kis hazánkban, egy jó gazdaságpolitika lévén úgy élhetnének az emberek, mint ahogyan azt rajtunk kívül lassan már minden civilizált ország megteheti. Szerintem jobban állna a Grashamnek is a magyar tulajdon, ahogyan a vízkitermelő üzemeknek, a vizet exportáló cégeknek, és más energiát, stratégiai fontosságú dolgokat szolgáltató cégeknek is. Akár csak a légtér.

Azt mondod, mint kulcsfontosságú dolgot "...a multban nem volt jelentos magantulajdon, es amikor az évszázados múlttal biro, furfangos kapitalista befektetok megcsillantottak a dolgokat bedoltek nekik." Hát ehhez kell a csavaros észjárás, ebből kell egy intelligensebb stratégiával kitörni! A lehetőség megvan. Mert szerintem ez az elv nem írhatja felül népünk életét, az emberi sorsokat, az ember méltóságát! Talán nincs nagyobb erő (képesség) mint a tőke?

Egy olyan országban ahol a hatalomban lévők letagadják az ember jogait, megosztanak, agykontrollal manipulálnak és kizsákmányolnak, talán nehéz megtalálni azt az okos és becsületes magyar embert akit nemcsak követnek, hanem meg is tudja tisztítani Magyarországot a rontástól.
homepictures 2012.07.29. 22:15
[Div.hun] [2012.júl.29. 21:41]
A tarsadalomnak nincs beleszolasa a penz felhasznalasaba, a kormanynak, manapsag leginkabb egyetlen szemelynek van korlatlan hatalma, de elotte is csak a politikai "elit" ferhetett hozza.

A kulfold persze hogy nem MO ert teremt munkahelyet, mint mindenki o is a sajat hasznat fogja nezni. Itt kellene csavaros eszunek lenni, es nem korruptnak. A masik tenyezo, hogy a multban nem volt jelentos magantulajdon, es amikor az evszazados multtal biro, furfangos kapitalista befektetok megcsillantottak a dolgokat bedoltek nekik.

Az idegenekkel legnagyobb sajnalatomra nem tudok egyeterteni. A magyar (ujmagyar) kiveszi a reszet a gyilkolasbol es gazembersegbol, kicsiben zimmer feri, nagyban forendor.

Osszefogni pedig mindig erdemes, de az osszefogas nem azt jelenti, hogy mindenki okoskodik, hanem hogy erdemei alapjan (nem a hazugsagai es igeretei, hanem a tettei alapjan) megvalasztanak egy vezetot, akinek van sutnivaloja es azt kovetik a tomegek.
Div.hun 2012.07.29. 21:41
[homepictures] [2012.júl.29. 21:18]
a felvett pénz tekintetében én inkább úgy látom, nincs meg a társadalomban képesség arra a magatartásra, hogy ésszerűen tudja használni a pénzt. Többet vagy kevesebbet hoz... többnyire pazarlás van, értékteremtés helyett.
A külföldi jó esetben teremt munkahelyet, ritkán, keveset, és azt sem Magyarországért. Idegen alatt a romlott ideológiát, a betolakodó aztán okoskodó népeket, a morált mérgező gazembereket értem. A drog, a maffia, a joggal való visszaélésre specializálódó bevándorlók, a spekuláns csalók és a hazugságok, amik idegenek! A svindlerek, a gyilkosok, a melegek, a hajléktalanok már úgy viselkednek, mint egy 30 évvel ezelőtti amerikai filmben! Divat lett a mocskosság!
Összefogni is csak akkor érdemes, ha már van sütnivaló...
homepictures 2012.07.29. 21:18
[Div.hun] [2012.júl.29. 21:08]

Ha a felvett hitelek oda kerulnenek ahova kell, vagyis a gazdasagba (nem pedig maganzsebekbe) akkor az a penz sokkal tobbet hozna mint a kamatja.
A kulfoldi befektetok szinten hoznanak is hasznot az orszagnak munkahelyteremtessel, adobefizetessel, ha a donto emberek megfontolnak a szerzodesek felteleit ahelyett, hogy vakon a zsebbe legtobb penzt csusztatonak juttatjak a lehetoseget.
A duh hiabavalo ha indokolt is. Itt gondolkozni kell es osszefogni, mert egyebkent a 89 ben elkezdodott alombol remalomba fordult korszak soha nem er veget.
Div.hun 2012.07.29. 21:08
Elég az új adókból? ...Hát az IMF pénze mi lesz? Csak nem pénz, aminek a használatáért fizetnünk kell!? Már azért is megadóztatnak, mert fizetünk! Ne játssza már azt, hogy külön csapat a bank, az állam és a multicég! Ki meri azt mondani, hogy a kamatbiznisz rablógazdálkodásának veszélyeit nem ismeri a magyar gazdasági elit? Ki tudja azt megcáfolni, hogy a kamatnak nevezett adó nem a gazdasági elit spekulációja lévén lett kivetve az emberekre? Már nem tizedet fizetünk mint a középkorban, hanem a tizedét kapjuk meg a munkánk értékének! És nem épül semmi, csak a vagyonosok tőkéje gyarapszik! ...akik lassan már rabszolgatartáshoz hasonló 'vállalkozásokat üzemeltethetnek'. ...Az sem adó, hogy potompénzért elherdálják a természeti kincseinket? Most kiárusítják a vízkészletet, aztán 20 év múlva mikor tízszer ennyibe kerül a víz, a magyar ember szomjan is pusztulhat. Mennyit visz ki a coca kóla és mennyit importálnak az ásványvíz kitermelő vállalkozók? Ki tudja? ...Most pusztítjátok a lelkileg, megalázzátok, idegenekkel zavarjátok a magyart és pusztítottátok szellemileg az elmúlt évszázadokban is! Semmirekellő megszálló rabló banda az egész gazdasági csürhe! Maguknak a hazánk is csak árcédula kérdése!
Jaka49 2012.07.29. 18:06
Bizony elég (túl sok is ) az új adókból, amiket csak azért kell nyögniük a szegényeknek, hogy a gazdagok egykulcsosa megmaradhasson!
zumm-zumm 2012.07.29. 17:38
[tiribesi] [2012.júl.29. 16:45]
Az Orbán kormány mindig is az előző kormányok alatt kért ,de fel nem használt hitelekből duhajkodott.Az emberek által felhalmozott pénzekből ,a régi visszafizetendő adósságok elkótyavetyéléséből stb.
Csak egyetlen példa:"-Az Orbán-kormány a választások után egy héttel névértékének harmadáért adott el 250 millió dollárnak megfelelő követelést az Oroszországi Föderációnak Magyarországgal szemben fennálló államadósságából. A bécsi Meinl Bank 77,5 millió dollárt fizet a követelés ellenértékeként. "
"Az Orbán-kormány döntését kritizáló érvek:
- a távozó Orbán-kabinet kormányzásának négy éve során érdemben semmit nem tett az orosz államadósság csökkentése érdekében, ugyanakkor működésének utolsó néhány napján lázas sietséggel kótyavetyélte el a tartozást
- nem tájékoztatta a magyar kormány Moszkvát arról, hogy a bécsi Meinl Banknak adja el az orosz államadósság egy részét, pedig Oroszország beleegyezését kellett volna kérni az adósság értékesítéséhez
- a távozó kormány herdálja a közpénzeket és korrupciógyanús az egész ügylet
- a korábbi kormányok ezeket a követeléseket 58 százalékos árfolyamon értékesítették"
Ki is herdál voltaképpen?A kissé "feledékeny magyar nemzet " EZT!!! választotta újra a többi mutyijával együtt.A hasra ütéses gazdaságpolitikájukkal,a "majd elvonunk innen-onnan és kész a költségvetés" technikájukkal egyetemben. Egyetlen egyet csinálnak jól, (bár mostanában egyre több a hiba) nagyon jól meg tudják vezetni az ország nagy részét.Nem Magyarország az "új" jó név,hanem Verbália!!!
homepictures 2012.07.29. 17:07
[tiribesi] [2012.júl.29. 16:45]
Ez mind szemen szedett valotlansag.
Sorjaban:
Torleszti 9% os kamaton 4% helyett, gratulalok az eszukhoz.
Az allamadossagon 89 ota dolgoznak, azota volt Orban kormanyfo 98-02 ig, es alatta volt hasonloan magas mint 2009 ben, csakhogy akkor nem volt vilagvalsag, szal 1:0 a szociknak.
Levitte lopassal, egyszeri intezkedesekkel, es az emberek kisemmizesevel. A 3000 milliard magannyugdijpenztari vagyon nelkul a hiany 6% lenne.
Ha 2010 ben Orban nem kerult volna hatalomra mar regen felgyujtatta volna az orszaghazat is a fizetett futbalhuliganjaival, mint azt tette elotte. mellesleg igen aktiv szerepet vallalt az elozo kormanyzati idoszak kudarcaiban is a kivonulasaival, es minden megvetozasaval, tekintet nelkul hogy abbol haszna vagy kara lett volna az orszagnak. Mar akkor is zavarkeltesre es felrevezetesre hasznalta a poziciojat.
A jelenlegi kormany pedig az allampolgarokon veri le a sajat hozza nem ertesenek kovetkezmenyeit.

Nem vedem az elozo kormanyt, meg veletlenul sem. Az osszes jelenlegi politikust birosag ele kellene allitani hutlen kezelesert, sikkasztasert es mas gazdasagi buncselekmenyekert, hogy utata adjanak egy ujabb nemzedeknek, mert ok egyesevel es eggyutt mint alkalmatlannak bizonyultak.