Min: 16 °C
Max: 20 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Dinnyefesztivált rendeznek a tizenöt éve várossá avatott Sellyén
A város napjával együtt tartják a XV. Ormánsági Dinnyefesztivált pénteken és szombaton Sellyén.


2012. augusztus 02., 18:25

Nagy Attila (MSZP) polgármester az MTI-nek elmondta: a város napjával együtt tartott idei rendezvény fontos apropója, hogy Sellye 15 éve nyerte el a városi rangot. Ebből az alkalomból pénteken a rendezvényt megnyitó ünnepi képviselő-testületi ülésen Sellyéért kitüntetéseket és díszokleveleket adnak át. Nagy Attila hozzátette: ekkor avatják fel a százmillió forintos ráfordítással, részben európai uniós forrásból teljesen felújított Ormánság Közösségi Házat is.
A programok szombaton bográcsos főzőversennyel, agrárfórummal, játszóházzal, koncertekkel, folklórral és kabaréval folytatódnak, az estét játszóház és tűzijáték zárja.

A Kiss Géza Múzeumban szombaton délután nyílik meg az Üdvözlet Sellyéről című kiállítás. A tárlat az 1800-as évek végétől egészen Sellye 1997-es várossá avatásáig mutat be fotókat és tárgyakat a település életéből.
Az ormánsági, fólia alatt érlelt dinnye három-négy hete kapható Baranyában, a gazdálkodók jó termésnek örülhetnek: a tavalyi 400-zal szemben idén akár 700 mázsa is termett egy hektáron. Az ára is jónak mondható, akár 150 forintot is adnak egy kiló dinnyéért. A szabad földön termesztők legfeljebb átlagos termésre számíthatnak az elmúlt időszak száraz hősége miatt, a gyümölcsök fele akkorára nőnek ilyenkor, mint ideális időjárás esetén.


MTI







16:22
 Tündérmese
 Ez a színház...
 Köszönjük...
 Tükröm, tükröm
 Temetés
 Pofonfa
 Trafik
 Lúdas Matyi
 Buszon
 Jel
 Anyák napja
 Nem láttam semmit...
 Komondor
 Trafik
 Együtt tették...
 Földbérlet...
 Kim Dzsongun style
 Cégér
 Fazonigazítás
 Nemzetileg érzelmi motoros
Hogy miért van az, hogy az egy főre eső pszichiátriai esetek száma éppen a Fideszben a legmagasabb, ... >>>

Hazánk egy kettős ideológia fogságában vergődik már három éve és úgy tűnik, mivel támogatottsága nem... >>>

2013. május 23, csütörtök 20:00
Már csak a nepáli hatóságok bíznak a Kancsendzönga halálzónájában eltűnt magyar hegymászók megtalálásában, de Erőss Zsolt felesége már beletörődött a sportoló halálába. A tragédia kapcsán nyilatkozó hegymászók egyetértettek abban, hogy a magyaroknak nem szabadott volna kimerülten nekivágniuk a hegyc... >>>

MSZP | Országgyűlés | választás | árfolyam | Varga Mihály | rendőrség | trafikmutyi | Orbán Viktor | labdarúgás | per | túlzottdeficit-eljárás | parlament | Bajnai | költségvetés | Mesterházy | baleset | kormány | Fidesz | Merkel | Magyarország | EU | trafik | Szíria | forint | MNB | gyilkosság | Németország | Kína | közlekedés | Bajnokok Ligája
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.