Min: 16 °C
Max: 20 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Súlytalanul



2012. augusztus 07., 06:10

Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy pusztán azért, mert bár korábban szinte csak bírálattal illettem Sólyom Lászlót, most, amikor - végre - nekem tetsző módon nyilatkozik, akkor gyorsan megdicsérem őt. Pedig a volt államfő a hét végi, falunapi beszédében rendkívül keményen fogalmazott, nem kímélte sem a kormánypártokat, sem az ellenzéket. Állításai zömében igaza volt, igaza van, főként abban, hogy a Fidesz a kétharmados parlamenti többségét korlátlan hatalomként használja; e két esztendő alatt odaveszett az alkotmányos kultúra a törvényhozásban és kormányzásban egyaránt. Azt is mondta Sólyom, hogy, idézem: van, amit jó érzésű ember akkor sem tesz meg, ha a jog betűje szerint megtehetné.

És így van: sok olyan dolgot tett a Fidesz, amit tisztességes párt nem tesz meg. A kérdés pusztán az: ez a tisztességtelen magatartás csak most kezdődött-e a Fidesz háza táján? Vajon nem éppen az jellemezte már Sólyom elnöklése alatt is a mai kormánypártot, hogy mindent megengedett magának, amit a jog nem tiltott, vagy nem szankcionált? Vajon nem találkozott-e Sólyom László az "oszt jó napot" kifejezéssel, amellyel ugye éppen azt akarta Orbán kifejezni, hogy egyáltalán nem érdekli, mit is mond a törvény? Nem tudta-e Sólyom, hogy éppen az ő köztársasági elnökké való megválasztásához milyen törvénytelen trükköket vetett be a Fidesz?
Szóval csak azt akarom kérdezni a volt elnöktől: valóban új oldaláról ismerte-e meg most az Orbán-féle alakulatot, vagy azért a kormányzása alatt elkövetett bűnöknek az előző elnöki ciklusban is voltak látható jelei, jegyei?

A kérdések, nyilvánvalóan, álkérdések. Pontosan tudjuk a válaszokat, pontosan tudjuk, hogy Orbán Viktor már régen elvesztette demokratikus énjét, hogy a jobb oldali primátus megszerzése érdekében is minden lehetséges trükköt bedobott már, mint ahogy a totális hatalom kiépítése érdekében is.

Mindez természetesen nem teszi semmissé, vagy kevésbé fontossá az aszófői beszédet és azt a tényt, hogy ebben a beszédben Sólyom a mai politikai életünk legsúlyosabb problémáira mutatott rá. Szavai akkor is fontosak, ha egy olyan ember szájából hangzottak el, megkésetten, akinek ma már csak akkora a politikai súlya, amekkorát Magyarországon a Fidesz egy volt elnöknek szán...


Németh Péter nemethp@nepszava.hu /







16:22
 Tündérmese
 Ez a színház...
 Köszönjük...
 Tükröm, tükröm
 Temetés
 Pofonfa
 Trafik
 Lúdas Matyi
 Buszon
 Jel
 Anyák napja
 Nem láttam semmit...
 Komondor
 Trafik
 Együtt tették...
 Földbérlet...
 Kim Dzsongun style
 Cégér
 Fazonigazítás
 Nemzetileg érzelmi motoros
Hogy miért van az, hogy az egy főre eső pszichiátriai esetek száma éppen a Fideszben a legmagasabb, ... >>>

Hazánk egy kettős ideológia fogságában vergődik már három éve és úgy tűnik, mivel támogatottsága nem... >>>

2013. május 23, csütörtök 20:00
Már csak a nepáli hatóságok bíznak a Kancsendzönga halálzónájában eltűnt magyar hegymászók megtalálásában, de Erőss Zsolt felesége már beletörődött a sportoló halálába. A tragédia kapcsán nyilatkozó hegymászók egyetértettek abban, hogy a magyaroknak nem szabadott volna kimerülten nekivágniuk a hegyc... >>>

közlekedés | Szíria | Orbán Viktor | Mesterházy | EU | Merkel | trafikmutyi | Varga Mihály | rendőrség | Kína | forint | Országgyűlés | kormány | labdarúgás | gyilkosság | túlzottdeficit-eljárás | költségvetés | Bajnai | választás | MSZP | Németország | Fidesz | parlament | trafik | Bajnokok Ligája | MNB | baleset | árfolyam | Magyarország | per
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.