Min: 20 °C
Max: 25 °C
Min: 8 °C
Max: 15 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Futamgyőzelemmel döntős a férfi kajaknégyes
Megnyerte futamát, ezzel közvetlenül a csütörtöki döntőbe jutott a magyar férfi kajaknégyes 1000 méteren a londoni olimpia keddi versenynapján.


2012. augusztus 07., 10:57 | Frissítve: 2012. augusztus 07., 11:13

A hangulatra a hétfői nyitányhoz hasonlóan ezúttal sem lehetett panasz a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban, a lelátók annak dacára megteltek, hogy most is csak előcsatározásokat rendeztek. A nézők között ott volt egy maroknyi, de annál hangosabb magyar szurkolócsoport, a Beé István vezette "Beé-közép" is, amelynek tagjai piros-fehér-zöldbe öltözve, dobokkal, kereplőkkel felszerelkezve buzdították a honfitársakat.

Az ezen a napon érdekelt három magyar egység közül először a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán vezette Kammerer, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású férfi kajaknégyes mutatkozott be, öt hajót felvonultató futamukban a győzelem egyből döntőt ért. Jól kezdtek Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai, a rajt után egy ideig vezettek, majd féltávnál a második helyen haladtak a csehek mögött. A hajrához érkezve aztán visszatámadtak, sikerrel, s ha szoros versenyben is, de megnyerték a futamot, s jutalmul kihagyhatják a középdöntőt.

"Ki akartuk használni azt a lehetőséget, hogy egyenes ágon be lehet jutni a döntőbe, úgyhogy keményen megnyomtuk ezt a pályát - mondta a parton a tavaly K-2 500 m-en Tóth Dáviddal világbajnok, ötkarikás újonc Kulifai Tamás. - Jól indultunk, de a hideg idő miatt a végére egy kicsit bekötöttünk. Tudunk ennél jobbat is menni, de kezdésnek jó volt."

"Nagyon elfáradtam - kezdte értékelését Kammerer Zoltán. - Őszintén szólva előzetesen nem gondoltam volna, hogy sikerül nyernünk. Szerintem jó pályát mentünk, de elárulom, hogy a végén már számoltam a bójákat, kilenc, nyolc, hét... Azt hittem, sosem érünk be. Hogy mi lesz a döntőben? Szinte minden számban tudnék tippelni a dobogósokra, de ebben nem. Annyira kiegyenlített a mezőny, hogy kiszámíthatatlan, ki győz."

Később még Kozák Danuta (K-1 500 m), illetve a címvédő és 2004-ben is aranyérmes Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duó (K-2 500) áll rajthoz az előfutamban. Ezekben a számokban nem lehet egyből a nyolcas fináléba kerülni, úgyhogy a magyarokra még biztosan vár egy középfutam is a nap folyamán.


MTI







 "Nemzeti Maffia Zrt." - Trafiktüntetés képekb...
 Kiszínezett ízek - Fotógaléria
 Nem ölt P. Tamás - a büntetőper képekben
... kifordul medriből. (Néhány kritikus megjegyzés Arady harcostársnak.) >>>

A szó jelentése: értelmetlen, ésszerűtlen.Orbán Viktor szerint a mai világban nem elegendő racionáli... >>>

2013. május 19, vasárnap 15:25
Három év, harminchat hónap. Ennyit hagytunk magunk mögött a Fidesz-kormány megalakulása óta, s ami történt ezen idő alatt az minden várakozásunkat felülmúlta. Pontosabban: alulmúlta. >>>

gyilkosság | trafikmutyi | forint | Orbán Viktor | időjárás | EU | Bajnokok Ligája | Fidesz | Zsidó Világkongresszus | baleset | Mesterházy | GDP | Szeged | Portik | labdarúgás | árfolyam | Bajnai | per | MSZP | trafik | Országgyűlés | rendőrség | antiszemitizmus | Szíria | előrejelzés | Budapest | Magyarország | MNB | választás | kormány
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.