Kozák Danuta futamgyőzelemmel kezdett
A kajakos Kozák Danuta taktikus evezéssel megnyerte előfutamát 500 méteren, a londoni olimpia keddi versenynapján.
2012. augusztus 07., 11:27 | Frissítve: 2012. augusztus 07., 14:38
A keddi versenynapon két pályát is teljesítenie kellett a 25 éves magyar lapátforgatónak, az első, az előfutam teljesen tét nélküli volt, ezzel együtt azért - edzésképpen - megnyerte.
A folytatásban, szűk másfél órával később aztán már nehezebb feladat várt rá, hiszen a nyolc hajót számláló középfutamból csak a legjobb kettő (és a három futam két legjobb harmadikja) léphetett tovább. A Domino Honvéd kajakosa tavaly, a szegedi világbajnokságon és az idén júniusi, zágrábi Eb-n is ezüstérmet nyert ebben a számban, így egyértelműen esélyes volt a továbbjutásra. Ennek megfelelően végig ellenőrzése alatt tartotta a futamot, már száz méter után az élre állt, s szép, egyenletes csapásokkal haladt a cél felé. Csak a dán Hansen és a svéd Paldanius tudott vele tartani, de ők is csupán "díszkíséretet" adtak, mert végül Kozák magabiztosan, egy hajóhossz előnnyel győzött.
"Ez a győzelem egy kicsit az ellenfeleknek is szólt. Bár nem volt muszáj nyernem, az önbizalmamnak jót tett a siker. Egy kicsit zavart a szél és a hideg, otthon, a kánikulában nem tudtunk felkészülni ezekre a körülményekre" - nyilatkozott a parton Kozák.
Később kiderült, hogy egy nagy riválissal kevesebbel kell majd számolnia a csütörtöki fináléban, a németek négyszeres olimpiai aranyérmes kajakosa, a szám friss Európa-bajnoka, Katrin Wagner-Augustin ugyanis csak negyedik lett középfutamában, így nagy meglepetésre nem került a legjobbak közé.
MTI






Együttműködő partnerünk



