Min: 20 °C
Max: 24 °C
Min: 5 °C
Max: 12 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Vajda legfeljebb kilencedik lehet 200 méteren
A kenu egyesek között versenyző Vajda Attila nem jutott a legjobb nyolc közé 200 m-en, s a szombati B döntőbe kvalifikálta magát a londoni olimpia pénteki versenynapján.


2012. augusztus 10., 13:07

A 29 éves, szegedi versenyző ötödik lett az előfutamában, s már akkor látszott, hogy 1000 m-es menőként nehezen alkalmazkodik a sprinttávhoz. Vajda a napsütés ellen védekezve hátrafordított baseball-sapkában lapátolt a középfutamban is, ahonnan csak az első kettő és a három futam két legjobb harmadikja kerülhetett a fináléba.

Egy visszalőtt rajt után remekül kezdett a magyar, a 200-as specialistákkal azonban nem tudta felvenni a verseny. Újabb ötödik helye a B fináléhoz volt elegendő, azaz a legjobb esetben is kilencedikként zárhat.

"Mindent a rajtra tettem fel, jól el is kaptam, de a sprinterek az első pár méteren sokkal jobbak voltak. Ezzel együtt azt mondom, hogy ez volt életem legjobb 200 m-re. Még egy pár ilyen, és egész jó sprinter leszek" - nyilatkozott a parton mosolyogva Vajda. "Ötödik lettem, bejutottam a B döntőbe, azt hiszem, nem lehetek elégedetlen. A közönség fantasztikus, nagyon jó, hogy ennyi magyar van itt, köszönjük a bíztatást."

Vajda Attilának szerdán nem sikerült megvédenie pekingi címét 1000 m-en, hatodik lett a fináléban, a 200 m pedig nem igazán az ő száma, nem is készült rá külön.


MTI







 "Nemzeti Maffia Zrt." - Trafiktüntetés képekb...
 Kiszínezett ízek - Fotógaléria
 Nem ölt P. Tamás - a büntetőper képekben
... kifordul medriből. (Néhány kritikus megjegyzés Arady harcostársnak.) >>>

A szó jelentése: értelmetlen, ésszerűtlen.Orbán Viktor szerint a mai világban nem elegendő racionáli... >>>

2013. május 20, hétfő 19:40
Ha ma nem nyújt be váratlanul a parlamenthez senki olyan törvénymódosító javaslatot, miszerint 12 százalék legyen a dohánytermékek árrése, akkor a honatyák a 10 százalékot szavazzák meg. Ez is busás hasznot hoz a szerencséseknek, akik trafikot nyithatnak július elsejétől. Ehhez szerdáig szerződést k... >>>

Országgyűlés | Mesterházy | gyilkosság | Budapest | MSZP | trafikmutyi | EU | árfolyam | Portik | Szíria | Fidesz | Orbán Viktor | Zsidó Világkongresszus | rendőrség | kormány | trafik | MNB | per | Kína | forint | Bajnai | baleset | Magyarország | választás | Szeged | Bajnokok Ligája | labdarúgás | előrejelzés | GDP | időjárás
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.