Min: 25 °C
Max: 30 °C
Min: 9 °C
Max: 13 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Együttműködés Mátra jövőjéért
A Mátra jövője és fejlesztése a célja annak az együttműködési megállapodásnak, melyet a napokban kötöttek Gyöngyösön


2012. augusztus 23., 16:07

Együttműködést kötött a Mátra turizmusának fejlesztésére a napokban a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület és az Egererdő Zrt.

Gyöngyösön, a Mátravasút induló állomásán tartott ünnepélyes találkozón az Egererdő Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a cég elsősorban termelő feladatokat lát el, de közreműködik a természetvédelemben és a turizmust is segíti.

Emlékeztetett, hogy a Mátra idegenforgalma az 1890-es években lendült fel igazán, amikor a kiváló jogásznak Hanák Kolosnak köszönhetően elsőként alakult meg az országban a Mátra Egylet. Azóta sok magyar és külföldi vendégvonzó látogatóhelye lett hazánk legmagasabb hegyvidéke. A Mátrában több száz kilométer hosszú turista útvonalat létesítettek, amelyeken keresztül évről évre sokan barangolják be a hegy különböző részeit. Emellett turisztikai, illetve autóversenyt is rendeznek a Mátrában, melyek támogatója az Egererdő Zrt.

A Mátravasút fontos szerepet játszik a turisták szállításában a vonzó tájon kiépített vonalon a mátraaljai várostól Lajosházáig. A társaság a turizmus erősítésére már korábban csatlakozott szilvásváradi és az Eger Térségi TDM-hez, ezentúl viszont a Gyöngyös-Mátra TDM tagjai is lesznek. Ezzel is elősegítik a szorosabb együttműködést a pályázatoknál, a közös feladatok megoldását a Mátra fejlesztésében, illetve a turisták színvonalasabb kiszolgálásában. Bejelentette, hogy az Egererdő pályázatot nyújt be a Mátra ökoturisztikai fejlesztésére. Véleménye szerint a mostani együttműködés az erdész és az idegenforgalmi szakma közös összefogását jelképezi a jövő Mátrájáért.

A turisták minőségi ellátását szolgálják az utóbbi időszakban megvalósított fejlesztések. Így Mátraházán két-, Galyatetőn egy négycsillagos szállodában pihenhetnek a vendégek. A Sástónál Adrenalin-parkot létesítettek és hamarosan befejeződik a volt kemping négycsillagos fogadóhellyé történő átalakítása is.


Zamody Gábor idegenforgalmi szakértő /







Címkék: Gyöngyös, Mátra, turisutikai együttműködések, kirándulások
19:22
 "Nemzeti Maffia Zrt." - Trafiktüntetés képekb...
 Kiszínezett ízek - Fotógaléria
 Nem ölt P. Tamás - a büntetőper képekben
... kifordul medriből. (Néhány kritikus megjegyzés Arady harcostársnak.) >>>

A szó jelentése: értelmetlen, ésszerűtlen.Orbán Viktor szerint a mai világban nem elegendő racionáli... >>>

2013. május 18, szombat 17:39
Ezerötszáz ember tiltakozott a DK-val a Fidesz-székház előtt a Fideszmaffia és a trafikkormány ellen. A tüntetéshez az MSZP után az MSZDP és a Szolidaritás is csatlakozott - olvasható a Demokratikus Koalíció Facebook oldalán. >>>

Laborc | kormány | Orbán Viktor | előrejelzés | Bajnai | Magyarország | Szíria | gyilkosság | EU | mutyi | baleset | labdarúgás | Zsidó Világkongresszus | MNB | forint | Szeged | trafikmutyi | árfolyam | közlekedés | Mesterházy | per | Országgyűlés | rendőrség | választás | trafik | Portik | Budapest | Bajnokok Ligája | MSZP | Fidesz
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.