Min: 31 °C
Max: 36 °C
Min: 16 °C
Max: 21 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Hatos Gábor kikapott, a bronzért küzdhet
Hatos Gábor kikapott az elődöntőben pénteken a londoni olimpia birkózóversenyének szabadfogású 74 kg-os súlycsoportjában, így a bronzéremért mérkőzhet.


2012. augusztus 10., 17:01 | Frissítve: 2012. augusztus 10., 19:21

Az idén és tavaly Európa-bajnoki, 2010-ben pedig világbajnoki bronzérmes magyar birkózó a döntőért a kétszeres vb-ezüstérmes Szaed Gudarzi ellen lépett szőnyegre. Az iráni a pekingi olimpia bronz- és ezüstérmesét is búcsúztatta, előbb a bolgár Kirill Terzijevet, majd az üzbég Szoszlan Tigijevet győzte le.

Az elődöntőben a szép számú és nagyon hangos iráni szurkolótábortól támogatott Gudarzi 25 mp után ledöntötte Hatost, s megszerezte a vezetést. A menet második fele is az övé volt, egy lábramenés után mögékerüléssel szerzett újabb pontot.

A második két perc elején ismét az iráni támadott és volt eredményes. Aztán villámgyorsan lábra ment be, majd mögékerüléssel növelte előnyét. Hatos láthatólag nem tudott mit kezdeni vele, Gudarzi végül biztosan jutott tovább.

"Hihetetlenül erős volt az iráni, pedig úgy mentem fel a szőnyegre, hogy győzni akarok" - nyilatkozott csalódottan Hatos. "Iránban még van húsz ilyen kaliberű birkózó, sok edzőpartnerrel gyakorolhat, ennyivel jobb. Én annyit dolgozom, mint egy gép, de vannak helyzetek, melyekre nem lehet felkészülni."

"Az volt a terv, hogy kifárasztja az iránit, de nem sikerült. A bronzmeccsnek meg kell lennie" - mondta Gulyás István szakágvezető.

A bronzmérkőzésen Hatos - magyar idő szerint 20:30-tól - a 2006-ban vb-harmadik, 2008-ban olimpiai ezüstérmes üzbég Szoszlan Tyigijevvel találkozik.


MTI







Címkék: Hatos Gábor, olimpia, birkózás, bronzmeccs
 Nagy elődök nyomában
 Mutyiszint
 Újra csak Orbán tudott megmenteni minket
 Holokauszt
 Nem tehetek róla...
 Csak hogy tudd...
 Árvíz
 Nyúlgát
 A hal
 Áradás
 A dal
 Kossuth tér
 Puskázók
 Cecile
 Örömhír
 Legyen elég...
 Táncválasztó, párzó
 Tündérmese
 Ez a színház...
 Köszönjük...
Julcsa néni ül a kiskapu mellett a padon, mellette Kati ángyi, politizálnak.Julcsa néni anno nyolc o... >>>

A másnapi találkozóból nem lett semmi! Tudtam, mert ismerem az igazmondó János meséjét! Előre kuncog... >>>

2013. június 19, szerda 12:58
Hamarosan letudja első félévét az Országgyűlés első félévi munkája - a Policy Agenda most azt vizsgálta, hogy a 2010 óta működő parlamenti törvénygyár, mennyire enged teret az ellenzéki pártoknak. Az adatok azt mutatják, hogy ellenzéki oldalon a Jobbik a kormánypárti "kedvenc". >>>

előrejelzés | alkotmánymódosítás | Duna | forint | áradás | árvíz | Orbán Viktor | Csehország | Győrújfalu | katasztrófavédelem | kormány | Budapest | devizakereskedelem | titkos adatgyűjtés | Fidesz | rendőrség | MSZP | EU | védekezés | Szíria | főváros | Németország | kitelepítés | árfolyam | korrupció | Országgyűlés | Tarlós | Törökország | MNB | közlekedés
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.