Min: 32 °C
Max: 35 °C
Min: 16 °C
Max: 21 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Újabb amerikai szankciók a Hezbollah ellen
Az Aszad-rezsim támogatása miatt újabb szankciókat jelentett be pénteken a Hezbollah libanoni síita militáns szervezet ellen az amerikai pénzügyminisztérium.


2012. augusztus 10., 19:30

A Szíria ellen foganatosított büntetőintézkedések keretében az amerikai kormány befagyasztja a Hezbollahnak azokat a kintlévőségeit, amelyek a joghatósága alá tartozhatnak, valamint megtiltja az amerikai állampolgárok és cégek számára, hogy üzleti kapcsolatot tartsanak fenn a szervezettel.

Az indoklás szerint a Hezbollah kiképzéssel, tanácsadással és logisztikai támogatással segíti a szíriai kormányt.

Az amerikai külügyminisztérium pénteken bejelentette továbbá, hogy szankciókat vezet be a Sytrol szíriai állami olajvállalat ellen, amiért az benzint szállított Iránnak. A tárca szóvivője általi kiadott közlemény szerint a Teherán és a Damaszkusz közötti gazdasági kapcsolatok segítik Iránt nukleáris programja folytatásában, a szíriai kormánynak pedig eszközöket biztosítanak ahhoz, hogy elnyomja saját népét.


MTI







Címkék: Szíria, amerikai kormány, Aszad-rezsim, Hezbollah
 Nézegessen jól öltözött országgyűlési képvise...
 ÁRVÍZ 2013 - fotógaléria
 Véres, félmeztelen férfiak - Fotógaléria
Julcsa néni ül a kiskapu mellett a padon, mellette Kati ángyi, politizálnak.Julcsa néni anno nyolc o... >>>

A másnapi találkozóból nem lett semmi! Tudtam, mert ismerem az igazmondó János meséjét! Előre kuncog... >>>

2013. június 18, kedd 05:00
Nem állítja helyre az alkotmányos rendszert az ötödik alaptörvény-módosítás, így gyakorlatilag esélytelen, hogy ezzel megnyugtassa az európai döntéshozókat a kabinet. A következő két hétben több eljárás is indulhat hazánk ellen, ha ugyanis a kormány meg is tud egyezni az Európa Bizottsággal (EB), at... >>>

trafikmutyi | Duna | Tarlós | közlekedés | katasztrófavédelem | árvíz | Fidesz | korrupció | devizakereskedelem | MNB | Csehország | kitelepítés | Orbán Viktor | Szíria | áradás | főváros | árfolyam | Budapest | Törökország | Németország | Országgyűlés | Győrújfalu | védekezés | MSZP | EU | előrejelzés | rendőrség | kormány | alkotmánymódosítás | forint
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.