Min: 17 °C
Max: 20 °C
Min: 8 °C
Max: 12 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Koncerttel emlékeznek mesterükre
Múlt év decemberében szervezték meg először azt a Szeretet koncertet, amelyen Sík Olgára emlékeztek 100. születésnapja alkalmából tanítványai, aki 75 éven át volt a magyar művészvilág hangképző - és énektanára, a szabadéneklés mestere.


2012. augusztus 16., 06:40

Hozzájárni hangképzésre kivételes dolog volt, mondta Kádek Heny énekesnő, aki mestere tanítási módszerét viszi tovább. "A koncertet, amely a budapesti Duna palotában volt, az iránta való szeretet hívta életre. Akkor, ott a helyszínen megbeszéltünk a többiekkel, hogy ezt a szép estét hagyománnyá tesszük, ezért idén is megrendezzük a Szeretet koncertet, aminek szervezése pár héten belül indul."

Sík Olga (1911-2008) nem csak a színpadi feladatokra készítette fel az operaénekeseket és könnyűzenei előadókat, hanem arra is gondja volt, hogy növendékei olyan közösséget alkossanak, melyben egymástól is tanulhatnak. Nyitott óráin duplán tanulhattak tanítványai, mivel kívülről is látták a folyamatot. A bensőséges hangulatú órák persze nem azt jelentették, hogy nem volt határozott, amikor kellett. "Pedagógusként nem csak hangunkat, színpadi létünket egyengette, de lelkileg is segített, amikor arra szükség volt. Mielőtt Olgához kerültem, én már színházi főszerepeket játszottam, és nem csak prózában. Új világszemléletet adott, melynek köszönhetően alázatosabb lettem és együttérzőbb, ugyanakkor erősebbé és határozottabbá is váltam. Ezeket a tulajdonságokat most, hogy én is tanítok, jócskán kamatoztatom" ? mondta az énekesnő, akit évekkel ezelőtt mestere kért fel a tanításra.

A tavalyi koncerten egykori tanítványai közül jó páran színpadra léptek, így Zorán, Dévai Nagy Kamilla, Zséda, Falusi Mariann, Csepregi Éva, Szekeres Adrienn, Janza Kata, Anita, Lui, a Cotton Club Singers egykori csapata (László Boldizsár, Zsédenyi Adrienn, Szűcs Gabi, Kovax Kovács Péter), Pitti Katalin, Buváry Lívia, Sárik Péter és Blum József. Az idei koncert főszervezője és az est háziasszonya ismét Kádek Heny énekesnő és színművész lesz.


M. Kovács Ágnes /







15:09
 Tüntetés a családon belüli erőszak törvényért...
 Civil performansz - Képek
 Kiszínezett ízek - Fotógaléria
... kifordul medriből. (Néhány kritikus megjegyzés Arady harcostársnak.) >>>

A szó jelentése: értelmetlen, ésszerűtlen.Orbán Viktor szerint a mai világban nem elegendő racionáli... >>>

2013. május 21, kedd 13:28
A kormány rúgta kátyúba a magyar gazdaságot; az MSZP az ország ellenzéke; aljas és gyáva politikusok szolgálják ki a bankokat; alles super - továbbra sem röpköd békegalamb a parlamenti ülésteremben. >>>

Országgyűlés | DK | per | baleset | Magyarország | Bajnokok Ligája | árfolyam | EU | MNB | választás | Szeged | előrejelzés | Portik | Szíria | forint | Mesterházy | Portik Tamás | Orbán Viktor | trafik | rendőrség | Fidesz | Kína | Bajnai | közlekedés | Zsidó Világkongresszus | gyilkosság | trafikmutyi | labdarúgás | MSZP | kormány
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.