Min: 14 °C
Max: 17 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Ausztrália nem adta ki Zentait
Megkérdőjelezte és élesen bírálta a Simon Wiesenthal Központ igazgatója azt az ausztrál döntést, mellyel meghiúsult a 90 éves, háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly kiadatása Magyarországnak. Az ausztrál legfelsőbb bíróság ugyanis helybenhagyta azt a korábbi szövetségi bírósági döntést, amely szerint a Perth-ben élő férfi nem adható ki, mert a "háborús bűn", amivel vádolják, az elkövetése idején még nem szerepelt a magyar jogrendben, így azért nem is lehet felelősségre vonni.


2012. augusztus 16., 05:20

A "nácivadász" igazgató, Efraim Zuroff szerint azért is érthetetlen a döntés, mert számos háborús bűnöst kiadott már a menedéket adó ország, olyan államoknak is, ahol egyébként szintén nem létezett a háborús bűnös büntetőjogi kategóriája. "Ez a szerencsétlen döntés figyelmen kívül hagyott számos jogi eljárást, melyek már a múltban is megkönnyítették a Harmadik Birodalom és a náci háborús bűnösök felelősségre vonását" - reagált az ausztrál döntésére Zuroff. Úgy vélte, teljes kudarcot vallottak az igazságszolgáltatásban, és "ez egy szomorú nap Ausztráliának". De még inkább a nácik áldozatainak és családjaiknak, és mindazoknak, akik a szenvedésben osztoztak az áldozatokkal - tette hozzá.

Budapest még 2005-ben kérte Zentai kiadatását az ausztrál hatóságoktól, amelyek őrizetbe is vették a férfit, és bár 2009-ben Brendan O'Connor akkori belügyminiszter elrendelte a kiadatását, Zentai fellebbezett, a szövetségi bíróság pedig helyt adott a keresetének. Az ausztrál kormány ezt támadta meg a legfelsőbb bíróságon, amely most úgy ítélt, hogy Zentait nem lehet kiadni, mondván, 1944-ben Magyarországon a törvények meg nem büntették a háborús bűnöket.

A gyanú szerint Zentai 1944 novemberében Budapesten két katonatársával együtt megvert és megkínzott egy zsidó fiatalembert, a 18 éves Balázs Pétert, amiért nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot. Balázs belehalt a sérüléseibe, holttestét a Dunába dobták. Zentai tagadja, hogy elkövette volna, amivel vádolják, azt állítja, akkor nem is volt Budapesten. Az ausztrál döntésre reagálva Zuroff egyébként megjegyezte: "minden támogatásunk most a Balázs családé, amely Pétert vesztette el Zentai tevékenysége miatt".

Eközben Budapesten a Jobbik feljelentette Efraim Zuroffot hamis vád miatt egy másik háborús bűnökkel vádolt férfi, Csatáry László volt kassai gettóparancsnok kapcsán tett kijelentése miatt. A szélsőséges párt döntését - melynek egyik alalnöke, Novák Előd részt vett a Csatáry háza előtti szimpátiatüntetésen - megelőzte a magyar ügyészség közlése, miszerint: szemben Efraim Zuroff feljelentésével,.kizárt, hogy Csatáry László 1941-ben részt vett volna a kassai deportálásokban. Ami miatt azonban ténylegesen eljárás indult Magyarországon a 97 éves egykori rendőrtiszt ellen, az az 1944-es kassai deportálásokban való részvétele - ekkor 15 ezernél több zsidót küldtek a kassai gettóból Auschwitzba.

Zuroff nemrég úgy nyilatkozott: jobboldali bosszút sejt amögött, hogy eljárás indulhat ellene hamis vád miatt. A hamis vád lehetőségét lehetőségét egyébként Futó Barnabás ügyvéd vetette fel néhány nappal ezelőtt a Magyar Nemzetben.


NÉPSZAVA-összeállítás /







16:22
 Orbán: az alkotmányos viták korszakán túl vag...
 Ma is sok dolguk akadt a képviselőknek - parl...
 Tüntetés a családon belüli erőszak törvényért...
Hogy miért van az, hogy az egy főre eső pszichiátriai esetek száma éppen a Fideszben a legmagasabb, ... >>>

Hazánk egy kettős ideológia fogságában vergődik már három éve és úgy tűnik, mivel támogatottsága nem... >>>

2013. május 23, csütörtök 13:12
Országárulás, Imre, Katalin, Ferenc, tagszervezési botrány, halott "forradalmár" kutyája - megint felkavarták Öszödöt. >>>

per | Merkel | költségvetés | Országgyűlés | Kína | trafik | gyilkosság | kormány | Németország | MNB | túlzottdeficit-eljárás | Fidesz | választás | Bajnai | Orbán Viktor | baleset | Szíria | rendőrség | Magyarország | parlament | közlekedés | előrejelzés | Mesterházy | Bajnokok Ligája | trafikmutyi | labdarúgás | MSZP | árfolyam | EU | forint
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.