Min: 20 °C
Max: 32 °C
Min: 14 °C
Max: 17 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Az MLSZ Kft. adózás előtti vesztesége 2006-ban 5 millió forint volt
Biztosítja a magyar lóversenyzés működését 2009. végéig az Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT).


2008. Augusztus 13., 18:31

Az NVT szerdai ülését követően tájékoztatta az MTI-t arról, hogy - megvizsgálva a Nemzeti Lóverseny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. pénzügyi helyzetét - úgy döntött, 2009. végéig biztosítja a két társaság működését, ennek érdekében kormányhatározat módosítását is kezdeményezi.

Az NVT közölte: közbeszerzési eljárást kezdeményez, amelynek keretében a Nemzeti Lóverseny Kft. (NL) tulajdonában lévő alagi ingatlanokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megvásárolja mintegy 2,5 milliárd forintért. Az ingatlanokat továbbra is az NL Kft. kezeli.

A vételár NL Kft. további működését szolgálja. A vételárból 1,5 milliárd forintot 2008-ban, 1 milliárdot pedig 2009-ben fizetnek ki.

A múlt évben 2006-hoz képest még nagyobb veszteségeket halmozott fel a két lóversenyzéssel foglalkozó állami cég, az állami vagyonkezelés ezért az üzleti szerepvállalást szorgalmazza.

A tanács a közelmúltban fogadta el a Nemzeti Lóverseny (NL) Kft. és a Magyar Lóversenyfogadás Szervező (MLSZ) Kft. 2007. évi beszámolóját.

Az NL Kft. adózás előtti vesztesége 2006-ban 771 millió forint volt, a múlt évben pedig 1 milliárd 22 millió forint. A társaság nettó értékesítési árbevétele a két évben 435 millió forint és 504,8 millió forint volt.

Az MLSZ Kft. adózás előtti vesztesége 2006-ban 5 millió forint volt, a múlt évben pedig 32,6 millió forint. A társaság nettó értékesítési árbevétele a két évben 1 milliárd 395 millió forint és 1 milliárd 233 millió forint volt.

Az NL Kft. bevételeinek zöme a fogadás-szervezési tevékenységet folytató MLSZ Kft.-től származik, a bevételek azonban nem fedezik a minimális működési költségeket. A működési veszteségeket az NL Kft. elsősorban tulajdonosi kölcsönök igénybevételével fedezi. A tulajdonosi kölcsönök visszafizetése a működésből nem várható.

Az MLSZ Kft. kizárólagos joggal szervezi az NL Kft. által szervezett és rendezett versenyekre a fogadásokat. A társaságnak saját eszközvagyona nincs, a működéséhez szüksége eszközöket az NL Kft.-től, míg a városi irodáit a helyi önkormányzatoktól bérli. A fogadásszervezési engedélyt a társaság az APEH Szerencsejáték Felügyeleti Főosztálytól kapja. A jelenlegi engedély 2008. december 31-ig érvényes.

Az NL Kft. és az MLSZ Kft. két jogilag önálló, de egymással szoros kapcsolatban álló cég. A két állami cég működése jelentős veszteségeket okoz. Sok kísérlet volt már arra, hogy közpénz nélkül vagy a mainál lényegesen kevesebb közpénzből próbálják meg fenntartani ezt a tevékenységet, de ezek nem voltak sikeresek.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács olyan megoldást keres, amely a magyarországi lóversenyzés és az arra való fogadás lehetőségét biztosítva a finanszírozását üzleti alapra helyezi.

Az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesület figyelemfelkeltő megmozdulást tartott néhány hete annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) ne adja el a Kincsem parkot. Az eseményen mintegy 150 ember vett részt. A résztvevők élőláncot alkotva hívták fel a figyelmet arra, hogy ne adják el a Budapest központjában lévő lóversenypályát.

Horváth Zalán, az egyesület titkára elmondta: ez az utolsó, lóverseny rendezésére alkalmas pálya Magyarországon. Emlékeztetett arra, hogy a pályán három éve mintegy hárommilliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre, és amennyiben nem rendeznek több versenyt a pályán, ez a beruházás értelmét veszti.


MTI






Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Július 29, Csütörtök 19:38
A devizában eladósodottaknak nem csak a törlesztőrészletek emelkedése miatt főhet a fejük, hanem azért is, mert hiába kötöttek hitelfedezeti életbiztosítást, esetleges örököseik helyett nem fizet ki mindent a biztosító. Ugyanis a biztosítás forintban köttetett, ezért összege nem változik az árfolyam... >>>
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára teljes rendszer átalakítást szorgalmaz. >>>
Steve Buscemi egy örök vesztes mulatságos figurájában még a legviccesebb. >>>
A jelenetet, amiben szerepet kapott, egy apró belvárosi zöldséges boltban vették fel. >>>
árfolyam | parlament | futball | sport | Koszovó | kormány | baleset | világbajnokság | Országgyűlés | Orbán Viktor | bankadó | tárgyalás | tőzsde | rendőr | Izrael | Orbán | IMF | forint | Jobbik | Fidesz | euró | média | Szlovákia | árvíz | USA | Budapest | választás | hitel | EU | MSZP
 Dózerol az Új Széchenyi Terv
 Kocsis Korinna lett a 185. Anna-bál szépe
 Káosz a körúton