Min: 33 °C
Max: 36 °C
Min: 18 °C
Max: 22 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Csintalan megvenné a Népszabadságot
Vételi szándéknyilatkozatot küldött ma Csintalan Sándor a Ringier-nek: a volt MSZP-s politikus, a HírTv korábbi műsorvezetője komolyan gondolja, hogy megvenné a Népszabadságot, még akkor is, ha - mint lapunknak mondta - "nincsenek a párnacihába varrva milliárdjaim".


2012. augusztus 17., 15:23

"Bármikor készen állok a tárgyalásokra, ma elküldtem a Népszabadságra vonatkozó vételi szándéknyilatkozatomat" - mondta lapunknak Csintalan Sándor. A volt MSZP-s politikus, a HírTv korábbi műsorvezetője megerősítette a Magyar Nemzetben megjelent hírt, miszerint komolyan gondolja, hogy megvenné a napilapot, melynek többségi tulajdonrészétől a Ringier meg kíván válni. Kérdésünkre megjegyezte: a vételi szándéknyilatkozatban árajánlatot még nem tett, csupán a tárgyalásokra vonatkozó szándékát jelezte. Az árról azt mondta: "arról, hogy mi mennyi, illetve mennyi az annyi" még korai lenne beszélni.

"Egy ekkora nagy cég gazdálkodása egy fekete doboz, először tisztán kell látni, hogy mik a számok" - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy alkufolyamattal számol, hiszen "a Ringier a legjobb áron adná el, nekem pedig nyilván az az érdekem, hogy olcsón vegyem meg". Arra a kérdésünkre, hogy a részvények valamivel több, mint 70 százalékáért ugyan csak egy eurót kérne a Ringier, de a becslések szerint évi több százmillió forint veszteséget, illetve az esetleges felhalmozott adósságállományt is finanszírozni kellene, azt válaszolta: "nincsenek a párnacihába varrva milliárdjaim, de itt még nem is tartunk, hogy összegekről beszéljünk." Ha a vétel létrejön, akkor nyilvánosságra hozza a számokat - ígérte.

Arra a felvetésre, miszerint többen csupán médiahecknek tartják a vásárlási szándékát, mások pedig úgy vélik, ő Simicska Lajos strómanja, aki ha megveszi, akkor "bedönti" a lapot, vagy egyfajta új irányt szabna a szerkesztőségnek, ahogy az annak idején a Magyar Hírlappal történt, Csintalan kijelentette: "egyáltalán nem érdekel, hogy ki mit gondol, amúgy pedig se tönkretenni, se átformálni nem akarnám a Népszabadságot." Sőt - tette hozzá - az a meggyőződése, hogy a Népszabadság nélkül a magyar demokrácia szegényebb lenne, amúgy pedig ő a plurális sajtó híve.

Próbáltuk elérni Mihók Attilát, a Népszabadság Zrt. elnök-vezérigazgatóját, de titkársága közlése szerint elérhetetlen, vidéken tartózkodik, más pedig nem nyilatkozhat ebben a témában.

Ismert, idén márciusban nyilvánosságra került, hogy eladja a Népszabadságban meglévő 27, 3 százalékos tulajdonrészét a Ringier-nek az MSZP Szabad Sajtó Alapítványa. Később a Ringier elállt vételi szándékától, sőt, már maga szabadulna a napilapban meglévő 70,5 százalékos tulajdonától. Ezt felajánlotta a Szabad Sajtó Alapítványnak, a hírek szerint egy euróért, ám arról, hogy az üzlet létrejött-e, azóta sem tudni. Piaci pletykák szerint egyébként a lapot régóta árulja a Ringier, de eddig komoly vevő nem jelentkezett - eltekintve a jobboldali sajtóbirodalmat működtetők érdeklődésétől.


Lengyel Tibor /







Címkék: Népszabadság, Ringier, Csintalan Sándor, Simicska
 Nagy elődök nyomában
 Mutyiszint
 Újra csak Orbán tudott megmenteni minket
 Holokauszt
 Nem tehetek róla...
 Csak hogy tudd...
 Árvíz
 Nyúlgát
 A hal
 Áradás
 A dal
 Kossuth tér
 Puskázók
 Cecile
 Örömhír
 Legyen elég...
 Táncválasztó, párzó
 Tündérmese
 Ez a színház...
 Köszönjük...
Julcsa néni ül a kiskapu mellett a padon, mellette Kati ángyi, politizálnak.Julcsa néni anno nyolc o... >>>

A másnapi találkozóból nem lett semmi! Tudtam, mert ismerem az igazmondó János meséjét! Előre kuncog... >>>

2013. június 19, szerda 05:00
Hiába töröl az ember bármilyen adatot a számítógépéről, vagy internetes profiljáról, annak nyoma marad - egyrészt a merevlemezről minden helyreállítható, másrészt az internetes társaságok erősen harcolnak érte, hogy tárolhassák minden, a világhálóra valaha felkerült adatunkat. Egy uniós tervezet sze... >>>

Törökország | Németország | alkotmánymódosítás | Szíria | Orbán Viktor | védekezés | árvíz | kitelepítés | korrupció | Országgyűlés | EU | Budapest | kormány | Csehország | Duna | MSZP | katasztrófavédelem | Győrújfalu | Fidesz | előrejelzés | Tarlós | közlekedés | árfolyam | rendőrség | áradás | forint | MNB | titkos adatgyűjtés | devizakereskedelem | főváros
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.