Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Fischer, Wagner, Tarlós

Népszava|2012. aug 23. 06:00
[A+ A-]
Előrebocsátom, mindezt egy elfogult ember írja, apám imádta Wagnert, otthon az ágy tetején egy szál partvissal Wotanként búcsúztatta Brünnhildét, amikor megvettem neki Melogyija lemezen Mark Rejzennel oroszul, életében először és utoljára meg akart pofozni. Pedig Eduard Hanslick, a XIX. század hírhedt bécsi zenekritikusa a nagybácsija volt. Wagner legnagyobb ellensége, aki a Rajna kincse elejét Hurenakváriumnak nevezte el, magyarul ribancakváriumnak, mire Wagner a Mesterdalnokok részeges írnokának, a későbbi Beckmessernek a Hanslick nevet akarta adni, lick, lecken, nyalás, szóval a Hans nyalja ki, de aztán barátai meggyőzték, hogy ezzel örök hírnevet biztosít Hanslicknak, akivel egyszer össze is verekedett. Amikor a nagyapjáról áradoztam Wolfgang Wagnernek a pesti Liszt Ferenc Múzeumban, majdnem elaludt, ezt teszik vele nap, mint nap a rajongók Bayreuthban, csak a végén a bemutatkozásnál bácsikám nevét is közöltem, mire majdnem rosszul lett a nevetéstől, mert úgy hangzott, mintha a Batthyány családnak lelkendeznék az egykor kivégzett miniszterelnökről, hozzátéve: egyébként Haynau Tivadar vagyok.

Mindenesetre örülök, hogy Tarlós István is ilyen erősen érdeklődik Wagner iránt, belemélyedve e géniusz korántsem zseniális prózai írásaiba, különben bizonyára nem jegyezte volna meg, hogy ha Fischer Ádám ennyire vehemensen tiltakozik Csurka István darabjának bemutatása ellen, akkor reméli, soha többé nem dirigál Wagnert, akinek filozófiájával ugyancsak lehetne vitatkozni. Vagyis ha az Új Színház nem játszhatja el a Hatodik koporsót, akkor Fischer Ádám se vezényelje tovább a Ringet a Művészetek Palotájában. Örülök, hogy megannyi bokros teendője, a CET gyomra, a metró fékjei, a buszok bilikékké varázslása között is elolvasta a szökött drezdai forradalmár által 1850-ben álnéven írt a Zsidóság és a zene című tanulmányt, amelyben bizony förtelmes antiszemita mondatok vannak. Wagner később még rátesz a francia Gobineau gróf hatására, halála után fia hozzámegy egy angol árvalányhoz, Winifred Wagner pedig tollat és papírt küld be a börtönben sínylődő Hitlernek, hogy megírhassa a Mein Kampfot, a Führert csak Wolfinak szólítja, a Festspielhaus örökre nyitva előtte, hogy a szőke, kékszemű Siegfriedben felismerhesse az Übermenscht, s még bukása után sem fordul ellene. Wagner lányának, Evának pedig az a Chamberlain lesz a férje, aki a legnagyobb angol antiszemitának számít. Wagner gyakorlati zsidóellenessége egyébként főleg két emberre irányult, Mendelssohnnal esztétikai vitái voltak, Meyerbeer divatos történelmi operáit pedig utálta, de nála arról is meg volt győződve, hogy az ünnepelt párizsi szerző gáncsolja ottani törekvéseit, ezért kell trombitaátiratokból nyomorognia, ezért bukik meg ott később a Tannhäuser, ezért nem fogadja be a törpe szászt sosem a francia főváros.

Eddig minden stimmel, csakhogy Wagner műveiben egy cseppnyi antiszemitizmus sincs. Ráadásul a Ring igazi dráma, ahol mindenkinek igaza van a maga szemszögéből, Wotannak, Frickának, Logénak, Siegmundnak, Sieglindének, Siegfriednek, Brünnhildének, miként a gonosznak tűnő oldalnak, Alberichnek, Mimének, Fafnernek, Fasoltnak, Hundingnak, s az örökké rosszkedvű Hagennek. Az egyiktől elveszik a szerelmet, folyton gúnyolódnak a küllemén, csoda-e, ha helyette a világi uralomra tör, a másik egy elnyomott, kihasznált testvér, aki meg akarja mutatni, a harmadik és a negyedik csak a jogos munkabérét akarja megkapni, az ötödik a házasság szentségébe kapaszkodik, a hatodik családi jussát követeli. S bár istenek, óriások, törpék, valójában igazi, hús-vér emberek, vágyakkal, tervekkel, konfliktusokkal, akik végül mind elbuknak.

De egyikük sem tökéletes, Siegfried is bohó, könnyelmű, némi fondorlattal bárki rászedheti. Ha valaki nagyon bele akar vinni némi antiszemitizmust, akkor legfeljebb Alberichet rendezheti meg egy gonosz zsidó tőkésnek, holott csak egy harácsoló, újgazdag, XIX. századi polgár, a semmittevő istenekkel, azaz az arisztokratákkal szemben. Bayreuthban öt rendezésben láttam, máshol további húszban, az itthoni MÜPA a legjobb három közt van, de Alberich zsidóvá tevése erőszaktevés lenne a művön, sehol senki sem próbálkozott vele.

Már így is túlságosan belekontárkodtam az értelmezésekbe, bízzuk inkább Nietzschére és Thomas Mannra, előbbi ugyan a rajongás után szembefordul vele, de az egy más tészta. Mindenesetre korunk egyik legnagyobb zenésze, a zsidó származású Barenboim nem vezényelte volna öt évig Bayreuthban az egész Ringet, a Trisztánt pedig elsőként Jeruzsálemben, he bármi antiszemitizmus tapad e művekhez. Bayreuth pedig ma már annyira vigyáz, hogy idén az orosz Nyikityin el sem énekelhette a Festspielhausban a Bolygó Hollandit, mert egy internetes fotó felfedte, hogy ifjú punk dobosként egy horogkeresztet tetováltak rá, amit azóta rég átfestetett, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy az utolsó pillanatban le kelljen mondania az előadást.

A Hatodik koporsó viszont antiszemita, elöl, középen, hátul. Az Eredeti helyszín, a Döglött aknák és a Házmestersirató premierjén ott voltam a Pestiben, a Katonában és a Vígben, s vörösre tapsoltam a tenyeremet, bármikor eljátszhatják a jövőben is, ahogy Karinthy Márton az előbbivel nemrég meg is tette, miközben tiltakozott Dörner kinevezése ellen. Ahogy Caravaggio is az egyik kedvenc festőm, pedig legalább másfél embert megölt. Nem beszélve Villon dolgairól. Tarlósnak viszont egyszer még el kell számolnia azzal, kinek az utasítására nevezte ki Dörnert egy beadott zavaros fecni alapján, aki egyébként remek volt a Stílusgyakorlatokban. De a főpolgármester úr inkább maradjon a dugódíjnál és a szemétládák méreteinél, mert szemlátomást az is próbára teszi a képességeit, s Fischer Ádámot ne nagyon kóstolgassa, mivel nálam sokkal nagyobb szakértőkbe fog botlani. Aki Christian Franz, Waltraud Meier, Evelyn Herzlitzius, Matti Salminen és más világnagyságok megnyerésével a zeneirodalom legmonumentálisabb drámájának zseniális pesti verziójával hat éve valóságos nemzetközi zarándokhellyé tette fővárosunkat. Ez persze nem indok a témához, csak adalék. Miként az is, hogy Wagner amúgy egy elég rémes ember volt. Aki utolsó művének, a keresztény legendáriumon alapuló mélyen vallásos Parsifalnak a vezénylését a bemutatón egy főrabbi fiára, Hermann Lévire bízta, s kizárólag ő dirigálhatta további 12 évig Bayreuthban.

Egyben viszont biztos vagyok. Tarlós magyar kultúrát lehetőleg ne vezényeljen.
Kedves hozzászólók! Szeptember elsejétől a nepszava.hu weboldalon Facebook fiók segítségével lehet hozzászólást írni. Az eddig megjelent kommentek nem lesznek elérhetők. Köszönjük!