Min: 15 °C
Max: 20 °C
Min: 7 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Videoton: törököt fognak?
Európát nem kimondottan az érdekli, hogy versenyben maradnak-e magyar együttesek a nemzetközi labdarúgó porondon, mifelénk ellenben konzekvensen ez jelenti a nyár végi izgalmakat. Ma este megkezdődi párharcát az Európa Liga utolsó selejtezős fordulójában a magyar bajnok Debrecen, illetőleg a másodikként végzett Videoton. Előbbi hazai környezetben a belga Bruges, utóbbi Törökországban a Trabzonspor ellenében lép pályára.


2012. augusztus 23., 06:47

Most sajnálhatják csak igazán Székesfehérváron, hogy Michel Platini helyett nem Csányi Sándor vezeti az Európai Labdarúgó Szövetséget, mert ha ő vezetné, nyilván megtenné alelnöknek Berzi Sándort, ez esetben pedig nyilván a korábbi fehérvári klubigazgató felelne a játékvezető-küldésért is. Ahogy felel az NB I-ben... De mivel sem Csányi, sem Berzi nincs olyan pozícióban az UEFA-ban, hogy afféle segítséget intézzen a Videotonnak, amilyet rendre megkap az NB I-ben, a notabilitások kénytelenek lesznek tehetetlenül szemlélni a Videoton szereplését a török Trabzonsporral szemben.

Pedig egy ilyen fontos párharc során roppant jól jöhetne egy-két tizenegyes a meccsek hajrájában, ahogy az mifelénk mind gyakrabban előfordul... Hogy biztos büntető nélkül mire megy majd Paulo Sousa csapata, az legalábbis talányos. Az EL előző körében a fehérváriak figyelemre méltó 4-0-s összesítéssel intézték el a Gent csapatát, ami még akkor is nagy szó, ha a magyaroknak minden összejött, a belgáknak meg semmi. Hasonló konstellációra ezúttal aligha van kilátás. Sousa ilyen előjelek után gyaníthatóan újfent a biztos védekezésre helyezi a hangsúlyt, s amennyiben a hátsó alakzat most is jól zár - amióta megkezdte a 2012/2013-as idényt a Videoton, kilenc meccsen csupán ötször kapitulált -, izgalmas visszavágóra lehet számítani. Jóllehet, a Trabzon masszív alakulat, brazil, szlovák és elefántcsontparti légiósokkal megerősítve.

Középpályájának motorja a Tottenhamet és a Sevillát egyaránt megjárt Zokora. A gárda szombaton kezdte a bajnokságot, és 1-1-es döntetlennel rajtolt a Karabükspor vendégeként. A csapatot az a Senol Günes irányítja, aki 2002-ben világbajnoki bronzérmet nyert a török válogatottal.

Sousa ekként vélekedik a riválisról: "Legutóbb, amikor szerepeltek az Európa Ligában, egyszer sem kaptak ki, harmadik helyen végezek a török bajnokságban, gyorsan gondolkodnak és úgy is futballoznak. De a játékosaim nagyon eltökéltek. Egy éve azért dolgozunk, hogy ilyen meccseket játszhassunk. Hiszünk benne, hogy megvalósíthatjuk az álmunkat, és jó eredménnyel térünk haza a visszavágóra."

A másik magyar társulat, a Debrecen a Bajnokok Ligája előző kvalifikációs körében búcsúzva jutott az EL-be.

Ahhoz, hogy a hajdúságiak 2010 után ismételten a torna főtáblájára kerüljenek, a belga Bruges együttesét kell az oda-visszavágós ütközetben felülmúlniuk. Mi sem egyszerűbb ennél?! A Bruges kiválóan rajtolt hazája bajnokságában, ugyanis négy forduló után három győzelemmel és egy döntetlennel vezeti a tabellát, legutóbb 3-1-es győzelmet aratott a vendég Beerschot felett, ezzel pedig nem csupán éllovas, hanem 10 találatával a legtermékenyebb egylet is a belga élvonalban. A két együttes 2004 tavaszán egyébként már találkozott, az akkor még UEFA Kupának nevezett sorozat 3. fordulójából 1-0-s összesítéssel a Bruges jutott tovább.

Akárhogy is alakul, magyar érdekeltségű együttes bizonyosan lesz a csoportkörben, hiszen a play-off szerdán a Stuttgart-Dinamo Moszkva összecsapással vette kezdetét, márpedig a németeket Hajnal Tamás, az oroszokat Dzsudzsák Balázs erősíti. Az első meccs után előbbi örülhetett, ugyanis csapata 2-0-ra nyert.

Igen, van az úgy, hogy a nemzetközi labdarúgó porond izgalmai egy-egy magyar futballistán keresztül jutnak csak el hozzánk...

Európa Liga
Play-off, odavágók

SZERDA
VfB Stuttgart-Dinamo Moszkva 2-0

CSÜTÖRTÖK
DEBRECEN-Bruges (20.30 óra, DunaTv)
Trabzonspor-VIDEOTON (20 óra, Tv: m2)
Marítimo-Dila Gori
Steaua Bucuresti-Ekranas
Slovan Liberec-Dnyipro Dnyipropetrovszk
Luzern-KRC Genk
Zeta Golubovci-PSV Eindhoven
Anzsi Mahacskala-AZ Alkmaar
Sheriff Tiraspol-Olympique Marseille
Midtjylland -Young Boys
Slask Wroclaw-Hannover
Hearts-Liverpool
Atromitosz-Newcastle United
Horsens-Sporting
Lokeren-Viktoria Plzen
APOEL Nicosia-Neftci
Athletic Bilbao-HJK Helsinki
Hapoel Tel-Aviv-Dudelange
Lazio-NK Mura
Tromsö-Partizan Beograd
Molde-Heerenveen
Motherwell-Levante
Legia Warszawa-Rosenborg
Vaslui-Internazionale
Dinamo Bucuresti-Metaliszt Harkiv
Crvena zvezda-Bordeaux
Bursaspor-Twente
Feyenoord-Sparta Praha
AIK Stockholm-CSZKA Moszkva
PAOK Szaloniki-Rapid Wien

Vassék a BL-csoportkör kapujában

Vass Ádám együttese, a Cluj Bázelban nyerve tett nagy lépést a BL-csoportkör felé: a magyar középpályás kispados volt, s nem lépett pályára a 2-1-re megnyert találkozón. Szintén előnyös helyzetből várhatja a jövő heti visszavágókat a Mönchengladbach otthonában 3-1-es diadalt arató Dinamo Kijev, valamint az a Celtc Glasgow, amely a Helsingborg vendégeként ért el 2-0-s sikert.

Bajnokok Ligája
4. selejtező forduló, odavágók


KEDD
Bajnokok ága
FC Basel-CFR Cluj 1-2
Helsingborg-Celtic Glasgow 0-2

Nem bajnokok ág
Borussia Mönchengladbach -Dinamo Kijev 1-3
Köbenhavn-Lille 1-0
Szpartak Moszkva-Fenerbahce 2-1

SZERDA
Bajnokok ága
BATE Boriszov-Hapoel Kiryat Shmona
AEL Limasszol-Anderlecht
Dinamo Zagreb-Maribor

Nem bajnokok ága
Braga-Udinese
Málaga-Panathinaikosz


NÉPSZAVA-információ /







Címkék: labdarúgás, Európa Liga, Bajnokok Ligája, Videoton, Debrecen
06:20
 MSZP: mondjon le a szekszárdi városvezetés - ...
 "A haveroknál minden dohány" - DK demonstráci...
 Pintérnek bizottság előtt kellett beszámolnia...
Hogy miért van az, hogy az egy főre eső pszichiátriai esetek száma éppen a Fideszben a legmagasabb, ... >>>

Hazánk egy kettős ideológia fogságában vergődik már három éve és úgy tűnik, mivel támogatottsága nem... >>>

2013. május 25, szombat 05:00
Nincsenek tévedések, súlyos hibák a jelentésemben - nyilatkozza Ruiz Tavares portugál Európa parlamenti képviselő a Népszavának -, mint ahogy szankciókat sem javasol az anyag, amelyről majd szavazni fog a parlament. Az alapvető jogok magyarországi helyzetét vizsgálta a bizottság, mondja, de a követk... >>>

MNB | Orbán Viktor | MSZP | EU | trafik | közlekedés | trafikmutyi | választás | baleset | kína | Szíria | kormány | gyilkosság | Fidesz | Emmi | rendőrség | árfolyam | per | Németország | Erőss Zsolt | devizakereskedelem | parlament | Merkel | DK | Mesterházy | forint | előrejelzés | költségvetés | Országgyűlés | Magyarország
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.