Előző
Következő
új cikk

Belföld

2014: válasszon, ha bír

Népszava|2012. aug 23. 05:08
[A+ A-]
A választási regisztráció bevezetése alkotmányos jogfosztás, amelyet a Fidesz "izzadságszagú, erőltetett legitimációs érvekkel" igyekszik igazolni - mondta lapunknak a választási szakértő. A kormány által tervezett részletszabályok pedig csak súlyosbítanak a helyzeten, hiszen nemcsak a választójog gyakorlását, hanem már az előzetes regisztráció lehetőségét is korlátoznák. Kiderült az is: várhatóan épp az egyeztetés kikerülése érdekében egyéni indítványként adják be a javaslatot.
Gyakorlatilag már biztos, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése után szerepelni fog az előzetes feliratkozás rendszere a választási eljárásról szóló törvényben. Az utóbbiról szóló javaslatot azonban nem a kormány, hanem egy vagy több fideszes képviselő nyújtja be a parlamentnek - mondta el Navracsics Tibor. A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kossuth Rádióban ismerte el, hogy a jogalkotásra vonatkozó írott és íratlan szabályokat az őszi ülésszak elején ismét megsérti majd a Fidesz-KDNP, az egyéni képviselői indítványként benyújtott törvényjavaslattal ugyanis megkerülik a társadalmi és szakmai egyeztetést. (Sarkalatos ügyekben kötelező lenne az egyeztetés - a szerk.)

Máig nem bocsátotta sem a nyilvánosság, sem az ellenzéki pártok rendelkezésére a Fidesz a szeptemberben nem csak benyújtandó, hanem elfogadni is tervezett választási eljárási törvényjavaslatot. Navracsics ugyanakkor arra a kérdésre, hogy a kormány kér-e majd előzetes normakontrollt az ügyben, a különböző jobboldali médiumokban megjelent információkat megerősítve azt mondta: ha ilyen döntés születik, akkor minden további nélkül. "Rajtam nem fog múlni" - jegyezte meg.

Információk szerint egyébként a Fideszben vannak, akik megfontolásra érdemesnek találják, hogy az Alkotmánybíróság előzetes vizsgálatát kérjék. Ha ugyanis az Ab átengedi a jogszabályt, a fideszes informátorok szerint azzal az ellenzéket elcsitítják, ha viszont nem, akkor az egész ügytől el lehet tekinteni, és a kormányfőnek sem kell visszakoznia. Nem mintha Orbánt különösen érdekelné egy-egy jogszabály alkotmányellenessége, elég csak a bírói kényszernyugdíjazás ügyére gondolni.

Mint arról beszámoltunk: a kormányfő egy július végi rádióműsorban beszélt először arról, hogy bevezetik az előzetes feliratkozást 2014-től. Szavai szerint csak azok szerepelnek majd a választási névjegyzékben, akik jóval a voksolás előtt jelzik részvételi szándékukat, a feliratkozás határidejének elmulasztása pedig jogvesztéssel jár majd. Ez azt jelenti, hogy míg eddig a népesség-nyilvántartásban szereplő valamennyi választásra jogosult automatikusan felkerült a választási névjegyzékbe, és részt vehetett a választáson, addig a jövőben ezt csak az tehetné meg, aki egy meghatározott időpontig felveteti magát a listára. A feliratkozást elmulasztó állampolgárok nem szavazhatnak.

Eközben az is kiderült, hogy a kormány tervei szerint a választási irodákban lehetne feliratkozni a 2014-es választásokra. A Magyar Nemzet kérdésére, hogy a járási hivatalok kapnak-e majd bármilyen szerepet a választási feliratkozás rendszerében, Navracsics elmondta: elképzeléseik szerint a választási intézményrendszer - ahogy eddig, úgy a jövőben is - a választókerületekhez igazodna, és döntő részben nem a járási hivatali rendszerben működne, ugyanakkor hozzátette, hogy ezzel kapcsolatban még nem született végleges döntés.

"Annyi bizonyos, ha előírjuk a választópolgárok feliratkozását, akkor az államnak meg kell szerveznie, hogy mindenki a lehető legegyszerűbben intézhesse azt" - fogalmazott. Arról ugyanakkor nem beszélt, hogy amennyiben a választókerületekhez igazodva lehet majd feliratkozni, akkor nyilván az egyéni választókerületi választási irodákban szerveznék ezt. Ebből ugyanakkor országszerte összesen 106 lesz, magyarán mindössze ennyi hivatalban, hivatali időben, sok-sok kilométerre az otthontól és sok órás várakozással lehetne ezt megtenni.

A kormányzati tervek alapján az is előfordulhat, hogy a ma még polgármesteri hivatalokban működő települési, azaz helyi választási irodákra bíznák a regisztrációs feladatot. Legalábbis névleg, hiszen 2013 végéig a járási kormányhivatalok veszik majd át az eddig települési jegyzők hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyek jelentős részét, köztük a választások lebonyolítását is.

Miután - információink szerint - feliratkozni a választást megelőző 55. napig lehet majd, a jelentkezést pedig a helyi választási iroda székhelyén, magyarán a járási kormányhivatalban minden munkanapon, az irodához tartozó további településeken pedig legalább heti két alkalommal kellene lehetővé tenni a választóknak, egyértelmű, hogy jelentősen nehezítenék a regisztrációs lehetőséget. A kormány döntése szerint ugyanis a fővárosi 23-mal együtt 198 járási hivatal jön majd létre, tehát a magyar választópolgárok nagyobb részének utaznia kellene majd a választójogosultsága fenntartásáért.

Jogfosztás és porhintés

Teljesen mindegy, milyen részletszabályokat találnak ki éppen, a választási regisztráció bevezetése, sőt, már magának az elvnek az alkalmazása is súlyosan alkotmánysértő, és politikai alapjogokat korlátozó intézkedés - mondta lapunknak Szoboszlai György választási szakértő. Az Országos Választási Bizottság politikailag elmozdított korábbi tagja szerint a feliratkozás ötlete kizárólag a Fidesz direkt érdekeit szolgálja, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy az Európában és így korábban hazánkban is vallott demokratikus normákat, illetve az általános választójog kitételét sérti, ha bármiféle aktivitáshoz kötik az alapjog gyakorlását.

Szoboszlai úgy fogalmazott: ha csak a szomszédba kell átmennie a választópolgárnak, és ezt akár még a választás előtti utolsó napig is megteheti, már azzal korlátozzák a választójogát. Az sem lehet jogállami megoldás, ha egy ingyenes válaszlevélben kellene majd feliratkozni.

"A feliratkozás ötlete színtiszta jogfosztás, szükségtelen és egyetlen törvényes indok sincs rá" - fogalmazott a szakértő. A népesség-nyilvántartás ma Magyarországon teljes és alapos, míg a kormánypártok által felemlegetett Egyesült Államokban például egyáltalán nem is létezik, így porhintés a máshol alkalmazott regisztrációs folyamatokkal való dobálózás. Szoboszlai nevetséges és erőltetett csúsztatásnak tartja a határon túli, új magyar állampolgárok névjegyzékbe-vételi kényszerét is, hiszen az összesen legfeljebb negyedmillió új szavazó miatt egyáltalán nem szükséges szétverni 8 millió "régi" választó jól működő rendszerét.

A szakértő szerint mindezekből látszik: "izzadságszagú, erőltetett legitimációs érvekkel" igyekszik igazolni ezt a lépést a kormány, holott egyértelmű: a választási regisztráció bevezetése már önmagában alkotmányos jogfosztás.

Hozzászólások (20)

A hozzászóláshoz .

akire 2012.08.23. 18:06
Donpedro-1-nek teljesen igaza van! Az idő sürget!
Recsanoka 2012.08.23. 15:43
donpedro-1!
Annyit még megjegyzek az EU gondolhatja azt, hogy nekünk ez a kormány megfelel, mivel
minden bántódás, következmény nélkül hagytuk, hogy így elszabaduljon a pokol!
Először talán nekünk kellene erőteljesen, határozottan fellépni!
Ordítva, üvöltve, csörömpölve, úgy, ahogy ezt a Fidesztől megtanulhattuk volna az elmúlt
időszakban! Mi is tehetnénk valamit saját érdekünkben!
Vitrioll 2012.08.23. 14:49
Az únortodox orbáni rezsim letér ezáltal a feliratkozásnak nevezett agymenéssel a kulturvilágot összefogó felvilágosodás talpazatán álló , a modern társadalmak ismérvéül szolgáló ,titkos ,szabad és álltalános választójogot biztosító civilizált népek s nemzetek közössége álltal járt útról.
Bárminémű választási cenzusnak nincs helye a modern és felvilágosult demokratikus világunkban !
Ez a legelemibb emberi jog és sok áldozattal kiharcolt vívmány amelyre rá akarja tenni gátlástalan mancsát az orbáni rezsim !
Ez a rezsim a középkori kiváltságosak rendszerét építi ,ahol mintegy kegy és kiváltság volt a szavazás ,ha volt egyáltalán !
Orbán és rendszere ezzel kiiratkozik a civilizációból is !
Recsanoka 2012.08.23. 14:37
donpedro-1! 14:10
egyetértek, feltételezem rajtam kívül is üdvözlik ezt a jó ötletet! Hogyan lehetne ezt kivitelezni?
Fel kell venni a kapcsolatot az általad felsorolt demokratikus csoportokkal, pártokkal az
együttműködés érdekében! Lenni kell Brüsszelben olyan fórumnak, aki meghallgatná és
érdemben segítségére lennének a magyar választók nagy csoportjának.
Erről nem csak itt kell beszélni, tevőlegesen cselekedni kell, mert az idő szorít!
donpedro-1 2012.08.23. 14:10
Tehát egy olyan helyzett állt elő amire még gondolni sem mertünk. Éppen ezért ehez a helyzethez igazodva lépni kell és elég gyorsan. Felkell lármázni Európát ! Küldöttséget küldeni ahonnan meghallgatásra találhatunk.A küldötség állhat, a HAZA és HALADÁS csoporjából,, szolidaritás csoportjából, a MSZP, csoportjából , az LMP csoportjából, és a DK csoportjából.
Utazni még eggyelőre szabad ez nem lett elvéve, tehát cselekedini kell ! Nem hónapok mulva hanem azonnal. Cselekedni azok nevében is akik még félelmükben nem akarják elveszteni utolsó falatjukat, cselekedni szükszéges annak a hatvankettő százalék nevében is akik még nemtudják mit akarnak.
donpedro-1 2012.08.23. 13:38
Értem én barátaim, hogy mindenkinek elkellene menni regisztrálni, csak ,hogy itt már az emberekkel úgy megutáltatták a politikát és pont erre játszik a fidesz. Ők a kubatov lista és é átjelentkezésekkel valamit össze kaparnak.
Jelen helyzetben egy küldötséget kell küldeni az Unióba, de akár az Ensz-be mert itt kevés a levelezés mert az könnyen a szemétkosárba kerül. Felkell lármázni a demokratikus Európát mert itt az életünkről van szó vagy cselédek maradunk saját hazánkban vagy felszabadult emberek.
Az pedig, hogy mindenki regisztráljon, az egy álom mint Matolcsy tündérországa.
El vették a médiát, mardt az utazás. De lépni kell az ellenzéknek, nem a sült galabot várni !
herrmann 2012.08.23. 13:35
Bonyolult izé ez a demokrácia; nem is értik, a kormányban, hogy mi is ez. Hamarosan ki is váltják egy egyszerűbb valamivel, ahol a választások is annyira leegyszerűsödik, hogy majd Mini.Elnökünk választ helyettünk, hiszen ő a mi érdekünkben cselekszik, és tudja, hogy mi a jó nekünk. Jobban is, mint mi magunk, mert olyan ostoba egy bagázs ez a magyar. De szerencsénkre itt van nekünk Kelet-Közgép-Európa legendás géniusza. Nem kell aggódnunk. Minden szép és jó lesz; mindenki jobban fog járni. Ha meg mást tapasztalnánk, akkor az csak azért van, mert túl egyszerűek, túl buták és képzetlenek vagyunk ahhoz, hogy felfogjuk és megértsük, mi is folyik ebben az országban. Isten útjai kifürkészhetetlenek.....de legalább közöttünk jár és értünk tesz....
Recsanoka 2012.08.23. 13:28
Emberek! Mielőbb lépni kell, mert ha ezek meghozzák a törvényt, talán még a "tákolmányba"
is rögzítik, nem fogunk tudni mit csinálni!
csipkerozsa 2012.08.23. 13:26
Amikor a magánnyugdíjjal kapcsolatos átjelentkezés zajlott, akkor annak kellett jelentkeznie, aki nem akart az állami kasszába visszakerülni. Most is az járjon utána, aki nem akar szavazni, tehát az regisztráljon.
papa.49 2012.08.23. 12:31
Kurva egyszerű REGISZTRÁLNI kell mindenáron, mindenféleképp mindenkinek.................
laccmond 2012.08.23. 12:09
Az Unió amúgy is egy következetlen, senkiháziak gyülekezete. A magyar alkotmányosság nem volt fontos számukra, orbán mindent megcsinálhatott, bezzeg amikor a nem az ő almukhoz (Európai Néppárt) tartozó Ponta kormány csinált hasonlókat, akkor azonnal felhördült Merkel meg a nyomi Barroso is.
Ennyire számíts az Unióra!!!
laccmond 2012.08.23. 12:06
Az Únióban se nagyon reménykedj, azok hónapokig, évekig kotlanak minden, eléjük benyújtott panaszon...
laccmond 2012.08.23. 12:05
vasárnapiban= most vasárnapiban
laccmond 2012.08.23. 12:04
donpedro-1!

AZ ellenzék hiába szólal fel ez ellen a közszolgálati tv-k és rádiók karöltve a kereskedelmiekkel nem számolnak be róla. Az ATV meg hiába foglalkozik vele, azt olyan emberek nézik, akik tisztában vannak azzal, amit leírtál, nekik nem kell bizonygatni.
Ha meg olvasol Vasárnapi Híreket a vasárnapiban olvashattad, hogy tüntetést sincs értelme szervezni, mint ahogy valószínűleg ősszel nem is lesznek (pedig lenne mi ellen), mert az emberek olyannyira féltik az egzisztenciájukat, az állásukat, hogy nem mernek kimenni.
Az ellenzék -gondolom én- azt várja, hogy elfogadják a regisztrációt, aztán mennek vele az AB-hez. Ha ott nem születik számukra megfelelő döntés, akkor csapnak majd patáliát.
Persze ahogy az imént írtam, ha bekerül a alaptörvénybe a szabály, akkor semmit nem lehet ellen tenni. Ezektől kitelik, hogy ilyen szintre helyezik, csak hogy ne lehessen megsemmisíteni...
donpedro-1 2012.08.23. 12:04
A TÉMÁBAN AZONNAL AZ EURÓPAI UNIÓHOZ KELL FORDÚLNI ! EZT MEGTEHETNÉ AZ ELLENZÉK : AKARJÁK ? ? ? ? ?
laccmond 2012.08.23. 11:55
wizes, ne aggódj, ha kell ezek beleírják az alaptörvényükbe (mint az egy kulcsos adót), oszt jónapot! Akkor még az AB előtt sem lehet majd megtámadni...
donpedro-1 2012.08.23. 11:55
Már tegnap ebben a témában egy jó páran írtunk kommentet. Valami okból az illetékesek törölték a cikket és a kommenteket. Akkor van e értelme ide írosgatni, mivel viszont egy pár gagyi cikket ma is futtatnak.

Most röviden írok ez az egész REGISZTRÁCIÓ DEMOKRATIKUS KÖNTÖSBE BUJTATOTT ÓRIÁSI VÁLASZTÁSI CSALÁS !

Szinte érthetetlen az a három demokratikusnak mondó párt miért nem világosítja fel az ország népét, hogy ezzel a regisztrációval CSALÁSSAL elveszik tőllük a szavazati jogot. a fityesz érdeke mentől kevesebb ember menjen el szavazni, mert ő majd a kubatov lista alapján mozgósítja vert seregét.

MIÉRT HALLGAT AZ ELLENZÉK ?
laccmond 2012.08.23. 11:53
"Előfordulhat, hogy országszerte kevesebb mint 200 helyen lehet majd csak feliratkozni."

200? Milyen 200? Ha nagy szarban lesz a fidesz, akkor majd csak a megyeszékhelyeken, és ott is csak reggel 8 és délután 4 között. De ha minden kötél szakad, akkor már csak a járások központjaiban lehet majd...
Túlságosan optimista a cikk írója, valószínűleg nem volt elég ez a 2 év, hogy alaposan kiismerje őket...
agricola45 2012.08.23. 08:57
Az Ausztráliában élő mélymagyar is személyesen Abádszalókon regisztráltatja magát?
wizes 2012.08.23. 06:20
Egyszerűen nem értem.

Az Alaptűrvény XIII: Cikk.

" (1) Minden nagykorú magyar állampolgárnak joga

van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen. "

Minden magyar nagykorú állampolgárnak joga van szavazni!!!!!

Azaz MINDEN nagykorúnak, nem regisztrálni van joga, hanem szavazni!!!!

Nem korlátozhatják alacsonyabb rendű törvénnyel, rendelettel, mivel az Alpatörvény a legmagasabb szintű.

Nem értem mit akarnak.
Mit nyavajognak a Napnál világosabban alaptörvény ellenes esetlegesen megszavazott törvényen.
Adnak a szarnak egy pofont fidesz szokás szerint.
Aztán majd rájönnek hogy az Alptörvényt ehhez kell igazítani és sokan észbekapnak miylen mocsok a fidesz törvényalkotása.