Min: 20 °C
Max: 24 °C
Min: 5 °C
Max: 12 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Rátgéber: még három győzelem kell
Rátgéber László szövetségi kapitány szerint a férfi kosárlabda-válogatottnak a hátralévő hatból még négy nyerhető mérkőzése van az Európa-bajnoki selejtezőkön, s ha abból hármat megnyer, akkor kijuthat a 2013-as Eb-re.


2012. augusztus 23., 11:20

"A csoport második helye a cél, de az sem lenne baj, ha harmadikként sikerülne a továbbjutás" - jelentette ki a szakvezető csütörtökön azon a pécsi sajtóreggelin, amelyet abból az alkalomból hívott össze, hogy pénteken Eszéken Horvátország, hétfőn és jövő csütörtökön pedig Pécsett Ciprus, illetve Ukrajna ellen játszik a nemzeti csapat. "Az első ellenfél Horvátország lesz, amely a csoportelsőség biztos várományosa, övék a legerősebb csapat. Ellenük is helyt akarunk állni, a győzelemre azonban vajmi kevés esély mutatkozik. Ciprust mindenképpen le kellene győznünk, Ukrajna ellen pedig jó lenne meglepetést okozni. Az ukránok pihentebbek lesznek nálunk, mert három napjuk lesz a pécsi meccsre, nekünk viszont kevesebb. Pécs biztosan jó házigazda lesz, mert az itteni edzőtáborozás alatt mindenből a legjobbat kaptuk."

Dávid Kornél csapatvezető szerint az Eb-selejtezőkön minden meccs fontos, még a horvátok elleni is. Hangsúlyozta, hogy a magyar férfi válogatott a két pécsi találkozót mindenképp megpróbálja megnyerni.

A válogatott a sajtóreggeli után elutazott Eszékre.


A C csoport állása:

1. Ukrajna 5 pont/3 mérkőzés
2. Horvátország 4 (173-117)/2
3. Ausztria 4 (221-228)/3
4. MAGYARORSZÁG 3/2
5. Ciprus 2/2


Az Eb-selejtezők további programja:

augusztus 24.: Horvátország-Magyarország, Eszék 20 ó
augusztus 27.: Magyarország-Ciprus, Pécs 19 ó
augusztus 30.: Magyarország-Ukrajna, Pécs 19 ó
szeptember 5.: Ausztria-Magyarország, Schwechat 20:20 ó
szeptember 8.: Magyarország-Horvátország, Szombathely 19 ó
szeptember 11.: Ciprus-Magyarország, Nicosia 18 ó


MTI







Címkék: Rátgéber, férfi kosárlabda-válogatott, EB
 "Nemzeti Maffia Zrt." - Trafiktüntetés képekb...
 Kiszínezett ízek - Fotógaléria
 Nem ölt P. Tamás - a büntetőper képekben
... kifordul medriből. (Néhány kritikus megjegyzés Arady harcostársnak.) >>>

A szó jelentése: értelmetlen, ésszerűtlen.Orbán Viktor szerint a mai világban nem elegendő racionáli... >>>

2013. május 20, hétfő 19:40
Ha ma nem nyújt be váratlanul a parlamenthez senki olyan törvénymódosító javaslatot, miszerint 12 százalék legyen a dohánytermékek árrése, akkor a honatyák a 10 százalékot szavazzák meg. Ez is busás hasznot hoz a szerencséseknek, akik trafikot nyithatnak július elsejétől. Ehhez szerdáig szerződést k... >>>

Zsidó Világkongresszus | MNB | Portik | Országgyűlés | Mesterházy | per | választás | Bajnai | Bajnokok Ligája | GDP | kormány | trafikmutyi | Kína | baleset | előrejelzés | forint | MSZP | trafik | Szíria | labdarúgás | Magyarország | Budapest | gyilkosság | Szeged | EU | időjárás | árfolyam | rendőrség | Fidesz | Orbán Viktor
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.