Min: 31 °C
Max: 35 °C
Min: 18 °C
Max: 21 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Budai Gyula öt tehénnel kocogott le vidékre
Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára öt tehenet adott át felső-kiskunsági gazdáknak szerdán a Szabadszálláshoz tartozó Balázspusztán.


2012. augusztus 23., 13:08

"Az öt, kitűnő állapotban lévő állat felajánlásáról egy levélben értesítettek, amely után felkértem Balogh József képviselőtársamat, a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének elnökét, hogy keressen tanyán élő, fiatal gazdákat, akiknek az állatokat ajándékba adhatjuk", mondta Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az állatok átadását követő sajtótájékoztatón.

Az MTI kérdésére az államtitkár elmondta: regisztrált állományról van szó, a sorsolás után átadott vemhes tehenek és üszők után a jövő évtől állattenyésztési támogatást igényelhetnek a gazdálkodók, amely állatonként 40-45 ezer forintot is elérhet évente.
Budai Gyula beszámolt arról, hogy az augusztus 31-én záruló nemzeti tanyafejlesztési program idei pályázataira óriási az érdeklődés. A közel 300 ezer, tanyán élő ember életkörülményeinek segítésére 2011-ben 1 milliárd forintot, 2012-ben 1,5 milliárd forintot, 2013-ban pedig 2 milliárd forintot biztosít a kormány, tisztán nemzeti forrásból.

Balogh József országgyűlési képviselő, Fülöpháza polgármestere reményét fejezte ki, hogy a tanyafejlesztési támogatásoknak köszönhetően egyre többen fognak a magyar hagyományokat ápoló tanyavilágban élni és termelni.

Gonda Imre szabadszállási gazda elmondta: nagyon nehéz a tanyasi élet, ezért minden kis támogatást nagyon megbecsülnek, az ajándékba kapott tehén a tizenegyedik lesz az állományában. Borjút nevelnek, mert a tej felvásárlási ára nem fedezi az önköltséget, hiszen csak 45 forintot kaptak volna egy liter tejért. Egy kifejlett tehén piaci értéke 300-350 ezer forint, míg a fiatal üszők 200-250 ezer forintot érnek.


MTI







 Horn Gyula
 Nagy elődök nyomában
 Mutyiszint
 Újra csak Orbán tudott megmenteni minket
 Holokauszt
 Nem tehetek róla...
 Csak hogy tudd...
 Árvíz
 Nyúlgát
 A hal
 Áradás
 A dal
 Kossuth tér
 Puskázók
 Cecile
 Örömhír
 Legyen elég...
 Táncválasztó, párzó
 Tündérmese
 Ez a színház...
Julcsa néni ül a kiskapu mellett a padon, mellette Kati ángyi, politizálnak.Julcsa néni anno nyolc o... >>>

A másnapi találkozóból nem lett semmi! Tudtam, mert ismerem az igazmondó János meséjét! Előre kuncog... >>>

2013. június 20, csütörtök 05:01
Életének 81. évében tegnap elhunyt Horn Gyula. A rendszerváltás utáni harmadik miniszterelnököt 2007 óta a budapesti Honvédkórházban ápolták. Horn a Magyar Szocialista Párt egyik alapítója, 1990-98 között pedig elnöke volt. A rendszerváltás idején külügyminiszterként szerzett nemzetközi elismertsége... >>>

Országgyűlés | Szíria | közlekedés | Budapest | Győrújfalu | Törökország | Orbán Viktor | Margitsziget | Fidesz | devizakereskedelem | Duna | korrupció | MNB | Németország | árfolyam | katasztrófavédelem | Csehország | rendőrség | EU | alkotmánymódosítás | titkos adatgyűjtés | Tarlós | áradás | védekezés | árvíz | kormány | kitelepítés | főváros | MSZP | forint
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.