Min: 14 °C
Max: 18 °C
Min: 7 °C
Max: 10 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Feljelenti a kormányhivatalnál az esztergomi Fidesz-frakció a polgármestert
A Fidesz-frakció nem vesz részt azon a nyílt egyeztetetésen, amelyet a polgármester a város anyagi helyzetének rendezésére hívott össze csütörtökön öt órára, deklarálta az esztergomi képviselő-testület kétharmados többségét adó csoport.


2012. augusztus 23., 13:17

A frakció szerint ők arra kérték a polgármestert, hogy csütörtökre rendkívüli ülést hívjon össze két napirendi ponttal, amely döntés esetén kedvezően befolyásolhatja a város helyzetét. Ennek elmulasztásával a polgármester véleményük szerint megsértette az önkormányzati törvényt, ezért a Fidesz-frakció a kormányhivatalhoz fordul jogorvoslatért. A polgármester "egy olyan egyeztetést kezdeményezett, melynek során érdemi döntés nem születhet ... Ezért a frakció nem kíván részt venni ezen a programon, mely kizárólag Tétényi Éva politikai ambícióit szolgálja", írta a Fidesz-frakció.

A képviselőcsoport szerint Tétényi Éva polgármester önhatalmúlag indított adósságrendezési eljárást a város ellen, miközben az összes tartozásból még két százalék sem volt esedékes, és számos megoldás mutatkozott a probléma kiküszöbölésére. A polgármester csütörtökre a város anyagi helyzetével kapcsolatos döntésekről nyilvános egyeztető tárgyalást hívott össze. A rendezvényre a képviselő-testület tagjain kívül meghívta a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalt, a várost finanszírozó bankok képviselőit, valamint a város civil és szakmai szervezeteinek vezetőit. Az itt elhangzott javaslatok alapján született döntések meghozatalára keddre hívott össze rendkívüli testületi ülést.

Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott kijelentette: a kormányhivatal nem vesz részt az egyeztetésen, mert ott nincs feladata. "Érvényes önkormányzati döntések képviselő-testületi ülésen születhetnek, azonban az aggályos, hogy a polgármester nem arra az időpontra és nem azokkal a napirendi pontokkal hív össze ülést, mint amit a kezdeményezők jogosan kértek" - fogalmazott a kormánymegbízott.

A polgármester sajtóreferense az MTI-vel közölte, öt óra után kívánnak reagálni a Fidesz-frakció közleményére, mert addig több tárgyalást folytatnak a pénzügyi helyzetben érintett szervezetekkel.
Korábban a képviselő-testület Esztergom 2012-es költségvetését 1,1 milliárd forintos hiánnyal fogadta el, amely abból származik, hogy az állam az esztergomi önkormányzattól inkasszóval leemeli az általa tavaly decemberben átvett intézmények működtetési költségét. A polgármester a város gazdasági helyzetére való tekintettel felfüggesztette a képviselők tiszteletdíjának folyósítását, és közölte: az előrejelzések szerint szeptemberre kétmilliárd forint lesz a város hiánya, egyidejűleg az adósságrendezési eljárásban is ki kellene fizetni egymilliárd forintot, és az államnak is lesz egy 400 millió forintos inkasszója.


MTI







 "A haveroknál minden dohány" - DK demonstráci...
 Pintérnek bizottság előtt kellett beszámolnia...
 Orbán: az alkotmányos viták korszakán túl vag...
Hogy miért van az, hogy az egy főre eső pszichiátriai esetek száma éppen a Fideszben a legmagasabb, ... >>>

Hazánk egy kettős ideológia fogságában vergődik már három éve és úgy tűnik, mivel támogatottsága nem... >>>

2013. május 24, péntek 12:06
Egy miskolci fideszes önkormányzati képviselő közleményben tudatta, hogy családtagjai nem kötik meg a koncessziós szerződést - írja az eszon.hu >>>

Fidesz | árfolyam | Szíria | trafikmutyi | közlekedés | kormány | Erőss Zsolt | MNB | MSZP | Merkel | Magyarország | Orbán Viktor | parlament | Németország | per | labdarúgás | Kína | Országgyűlés | Bajnokok Ligája | forint | költségvetés | választás | DK | baleset | rendőrség | gyilkosság | EU | Emmi | trafik | előrejelzés
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.