Min: 17 °C
Max: 20 °C
Min: 8 °C
Max: 12 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Orbán mindent elrendezett



2012. augusztus 23., 16:49

Orbán szerint a demokrácia modellje nem könnyíti meg a válság kezelését. Értelmezzük ezt a mondatát a kedves vezetőnek. Értsük úgy, ha nem lenne demokrácia, akkor sitty-sutty vége lenne a válságnak?

Írta is a minap valamelyik mameluk az egészen független kormánypárti sajtóban, hogy hát a Római Birodalom korában is, ha baj volt, akkor diktátort választottak. Értjük persze.

Nem kellene bíbelődni ezzel a macerás demokráciával, az ellenzékkel (miért, most szoktak?). Azon nyomban el lehetne hallgattatni a Klubrádiót, lecsukatni Gyurcsányt, beköltözni a Sándor-palotába, a felcsúti fociakadémiához csatolni Budapestet, és a Parlament összes terméből lábtengópályát csinálni. A bírák a kedves vezetőre esküdnének fel és az ő intenciói alapján ítélkeznének. Az alkotmánybírák szabad idejükben nagy krumpliorral a cirkuszban lépnének föl, hogy valami hasznunk is legyen belőlük.

Elnöki rendeletben szabályoznák, hogy az általános iskolában első évtől tanulmányozni kell minden gyermeknek a kedves vezető műveit. Valamint arról is elnöki parancs rendelkezik majd, hogy az olimpián minimum 25 aranyat nyerünk mindig. Orbáni dekrétum szerint egy perc alatt létrejött az egymillió új munkahely, alacsony az infláció és egy új ukáz szerint mindenki mosolygós, rózsaszín és boldog. Ja, és a kedves vezető is egy méter nyolcvan.
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell.


Dési János /







 Ma is sok dolguk akadt a képviselőknek - parl...
 Tüntetés a családon belüli erőszak törvényért...
 Civil performansz - Képek
... kifordul medriből. (Néhány kritikus megjegyzés Arady harcostársnak.) >>>

A szó jelentése: értelmetlen, ésszerűtlen.Orbán Viktor szerint a mai világban nem elegendő racionáli... >>>

2013. május 21, kedd 20:15
Össztüzet zúdított a magyar kormányfőre a nemzetközi sajtó, hiába igyekezett a Külügyminisztérium előbb magyarázni Orbán Viktor "nácizós" reagálását Angela Merkel kijelentésére, majd azzal lezárni a vitát, hogy az egész ügyet a német parlamenti választás kampányának számlájára írják. Több külföldi l... >>>

Szíria | trafik | Bajnai | MSZP | EU | rendőrség | Orbán Viktor | MNB | Portik Tamás | Magyarország | per | Országgyűlés | DK | Kína | árfolyam | Bajnokok Ligája | választás | közlekedés | Fidesz | baleset | Zsidó Világkongresszus | gyilkosság | Mesterházy | parlament | trafikmutyi | Szeged | kormány | előrejelzés | forint | labdarúgás
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.