Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Illedelmes történelem

Népszava|2012. aug 27. 06:47
[A+ A-]
Nehezen szántam rá magam, hogy Márton László gyengére sikerült dolgozatával foglalkozzam. Közben Mihályi Gábor is megjelent a forradalmakért lelkesedő, nem túl színvonalas írásával. Naponta tapasztalom, ahogy a hit, a legendák, a mítoszok lopakodva kiszorítják a tényeket a történelemből. Szinte lehetetlen valakit meggyőzni, hogy a tényekből más következik, mint amit ő gondol. Az én világom nem így működik.
Márton László írásának már a címe taszít. A "Parazitabeszéd" nem szellemes csak szellemeskedő. Bizonyítva, hogy az idegen szavak világa kicsit bonyolultabb, mint sokan képzelik. Szentgyörgyi Zsuzsa, akit írásaiból ismerek és tisztelek, a szó eredeti jelentését bemutatva ízekre szedte az írás címét. Ő is az igaz szó híve, sokan ezért nem szeretik, amit ír. Mindketten a tények védelmében, a hazug, meggondolatlan szövegek ellen, ismeretterjesztő szándékkal írunk.

Márton "józan és pallérozott" beszédet sürget, ám dolgozata nem járul hozzá ehhez. A pallérozottat hagyjuk, ám írásából hiányzik a józanság. Sürgeti a baloldaliak saját jelképeit, de nem szereti, ha bírálják azokat, akik '56-ban keresik és Nagy Imrében találják ezt meg. E jelképhez persze előbb Kádár Jánost és rendszerét kell méltatlanul sárba taposniuk. Mellékesen jegyzem meg: ma nem jelképeket kellene keresni, hanem a politikai és a gazdasági kiutat ebből a mai félnáci, félművelt, gonosz rendszerből. A fél ország nyomorából.

Márton rosszul olvas: nem avattam szentté Kádár Jánost. Ez csak az ő egyoldalú szemüvegén keresztül nézve látszik így. Elismertem amit Kádár 1956 után tett az ország, a nemzet érdekében. A róla elnevezett kor tényeit raktam sorba. Nem ártana ha Márton László és barátai végre észrevennék: Magyarország 45 éven át megszállt ország volt. Közvetlen szovjet ellenőrzés alatt működött. Valójában nem "Kádár-rendszer", Hruscsov- és Brezsnyev-rendszer, hol enyhébb, hol szigorúbb, ám végig szovjet rendszer volt. Kádár János nem volt szent, ám az ország nagyon bonyolult helyzetében jól politizált. Azt is észre lehetne venni, hogy munkásságát tiszteletre méltó politikusok ismerték el. Sorolhatom Bruno Kreisky, Helmut Schmidt, Margaret Thatcher, Francois Mitterrand nevét.

Márton nem szeret, nem is tud vitázni. Nem söpörtem le az érveit, ez nem igaz, csak minden alapot nélkülöző kijelentéseit vitattam. Nagy különbség. Személyes sértésnek veszi, ha '56-ból az előrelátást, az erőviszonyok felmérését hiányolom. Ha nem fogadom el a "vak veréb" stratégiát. '56 októberétől akkor is idegenkedtem, most mitől szeretném?

Márton téved, nem merültünk alá, csak az eszünket használva nem csatlakoztunk a hagyományos magyar ámokfutáshoz. Egy magyar királyi törzstiszt véleménye sem számít, aki előre megmondta, mi lesz '56 vége. Velem együtt kárvallottja volt a háború utáni rendszereknek. Ő Nagy Ferenc kisgazda köztársaságának, én a Rákosi-rendszernek. Ám nem volt bennünk bosszúvágy, sérelmeinkért nem akartunk elégtételt venni. Kitől kaptunk volna elégtételt? A történelemtől?

Ami '56-ban történt - az előrelátás hiánya, a meggondolatlanság, a szabadjára eresztett anarchia, a lincselés, a gyilkolás - megbocsáthatatlan. Hiába akarják tisztára mosni. Hiába nyilatkoznak gúnyosan, lenézően azokról, akik az indulatok felszítása helyett a tárgyalásokat hiányolják '56 történelméből. A kis lépések politikája, a megegyezés jobb lett volna annál, mint ami történt. Márton elismeréssel ír azokról, akik "megalkuvás és túlélés között a halált választották". Évtizedek múlva a kényelmes karosszékből könnyű ilyen bölcs mondatokat írni. Tisztelem és sajnálom azokat a magyar katonákat, akik a Donnál a szovjet túlerő tüzében meghaltak.

Akik megfagytak, mert a harmincöt fokos dermesztő fagyban nem volt téli ruhájuk. Nekik nem volt választásuk. Ám akinek megadatott - ha valóban megadatott - a választás lehetősége, és élet helyett a halált választotta, azon a történelem elfogulatlan kutatójának el kell gondolkoznia. Napjaink forradalmár hőseitől eltérően én nem a halált választók, az építők pártján állok. A halál a vég, senkinek nem használ. Életben maradni esély, hogy még tehetek valamit a hazámért.

Mártonnak is gondot okoz a magyar nyelv. Barátaihoz hasonlóan ő is előjön azzal a váddal, hogy Szentgyörgyi és Csernok "a megtorlást természetesnek, már-már jól megérdemelt büntetésnek értelmezik". A történelmi tapasztalat alapján akár természetesnek is vehetem, hogy egy levert forradalom, felkelés után megtorlás, bosszú következik. A vád azonban Márton és barátai leleménye. Így nagyobbat szól az ellenünk írt förmedvény. A "történelem évszázados tapasztalatait" emlegettem, nem a saját véleményemet írtam. Elismerem, ezt így kicsit nehezebb megérteni, mint mondjuk Pósa Bácsi meséit.

Márton mellékesen említi a "Köztársaság-téri vadállati gyilkosságokat". Ám nem képes felismerni, nem hajlandó elismerni egy egyszerű összefüggést: ha egy kormány szabadjára engedi az anarchiát, ezzel megszűnt a létjogosultsága. Kormányozni nemcsak mosolygó integetés a boldog népnek. Elsősorban felelősség. Ami azt jelenti, hogy a nemzet, a rend érdekében időnként gyűlöletes döntéseket kell hozni. Mindez nem filozófia, nem a "független, szabad szocialista jövő" kérdése. Politika. Rideg hatalmi ügy. Keresem az értelem egy szikráját a kormány '56 októberi döntéseiben, ám csak ábrándos tévelygést találok. Nem tudták, hogy Jaltában és Potsdamban kijelölték a befolyási övezetek határait? Elismerem a jószándékukat, ám hiányolom az előrelátást, a személyes kapcsolatot Hruscsov szovjet pártvezetővel. A kérdést: "Tovaris Nyikita, akkor most mi legyen?" Zrínyi Miklós jut eszembe: "vak veréb" módjára vezetni egy csatát húszezer áldozatot követelő hiba. Ám milliók életével játszik, aki egy országot vezet úgy, mint egy "vak veréb".

Nagy Imre már október 24-én így beszélt a rádióban: "Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke...". Téves a Márton említette "egyszerű tény, hogy csak október 28-án, azaz öt nappal később lett tényleges miniszterelnök". Mi az, hogy tényleges? Nagy Imre október 28-a után kérette magához "Andropov urat", nem küldött karhatalmat a pártház felmentésére, majd bejelentette, hogy semlegesek leszünk és kilépünk a Varsói Szerződésből. Ez külön-külön is hibás, borzasztó lépés volt, együtt maga volt a biztos szovjet beavatkozás. Mentségére szolgál, hogy nem volt egyedül. Kádár 1968-ban Komáromban - utalva a szovjet vezetésre - kérdezte Dubceket: Maga nem tudja, hogy ezek milyenek? '56-ban Nagy Imre sem tudta?

Németh László november 2-án írta: "Már ott áll előttem a veszély: a közeli, hogy a nemzet szent felindulásában a bosszúvágy sugalmazóira hallgatva olyasmit talál elkövetni, amit nem lehet többé jóvátenni, s a kissé távolabbi: hogy mialatt a fegyvert fogott nép figyelme a szovjet csapatok kivonása felé fordul, az új pozíciók felé csörtető emberek, akik régi fényük visszatérését várják, ... s a forradalomból ellenforradalmat, 1956 magyar szabadságharcából holmi 1920-as kurzust csinálnak." Igaz, jogos aggodalom azután, ami október 30-án a Köztársaság-téren történt.

Bajcsy-Zsilinszky Endre, Fejtő Ferenc és Kéthly Anna jogos kiemelése mellett nem méltányos így lebecsülni azt az Illyés Gyulát, aki 1936-ban megírta a Puszták népe című szociográfiát és 1950-ben Az egy mondat a zsarnokságról című verset.
Másik bírálóm, Mihályi Gábor sem tud tőlem szabadulni: "Nemrégiben azonban fellépett a katedrára Csernok Attila azzal, hogy Magyarországon eddig minden forradalom elbukott, ami tagadhatatlan tény. Majd ebből visszamenőleg arra a következtetésre jutott, hogy történelmi hőseink - Rákóczitól Nagy Imréig - ahelyett, hogy okos kompromisszumokat kerestek volna, magasba emelték a lázadás zászlóját. Következésképpen azt állítja róluk, hogy nem hősök, hanem kártékony karrieristák voltak." A szöveg eleje igaz.

A mai zavaros magyar világban már az is valami, ha elismerik a tényt, hogy valamennyi forradalmunk elbukott. Ebből levonhatnák azt a következtetést, hogy jól meg kell gondolni, mielőtt forradalmat csinálunk. A vége nem igaz. Az ugyanis, hogy "történelmi hőseink ...nem hősök, hanem kártékony karrieristák voltak" Mihályi találmánya, ilyet én sehol nem írtam. Mihályi "hőseiről" azt írtam, hogy alkalmatlan vezetők, nem azt, hogy "karrieristák" voltak. A "kártékony" igaz. Mert a hevület lelkes napjai-hetei, a törvényszerűen elbukott forradalmak után mindig nehéz volt visszatérni a szokványos, mindennapi élethez. Takarítani a romokat, a fegyver után megfogni az eke szarvát, a szerszámot, a tollat. Szántani, vetni, aratni, építeni, tanítani, gyógyítani. Gyilkolás helyett alkotni. Lecsillapítani a megbolydult lelkeket. Ma is a magyar jövőért kellene dolgozni, ahelyett, hogy vitatott személyeket és korokat felemelünk-elítélünk. Ez szükségszerűen megosztja a nemzetet.

A "süketek párbeszédét" valóban nincs értelme folytatni. Sokan vannak e hazában, akiket semmiről nem lehet meggyőzni. Ha a tények nem igazolják a nézeteiket, annál rosszabb a tényeknek. '56 októbere sajnos vért, romokat és évszázados meghasonlást hozott a nemzetnek. Hívei ezt nem veszik észre. Számukra '56 "forradalom és szabadságharc", hősköltemény volt és maradt. Hívőkkel pedig nincs értelme a történelemről vitatkozni.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!