Min: 20 °C
Max: 24 °C
Min: 5 °C
Max: 12 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Tarlós: nem mutatja be az Újszínház A hatodik koporsót
Nem mutatják be A hatodik koporsó című Csurka István-drámát az Újszínházban - mondta Tarlós István főpolgármester az MTI-nek, jelezve, hogy a döntésről kedden értesítette őt Dörner György, az intézmény igazgatója.


2012. augusztus 28., 17:17

A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a darabbal kapcsolatosan csak véleményt mondott, és azt megismerve Dörner György úgy döntött, hogy nem mutatják be A hatodik koporsót, helyette egy sokkal korábban írt, egészen más témájú Csurka-darabot tűznek műsorra.

A városvezető múlt csütörtökön az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy nem támogatja a darab színházi bemutatását. Szavai szerint noha Csurka Istvánnak vannak olyan darabjai, amelyeket elő kell adni, A hatodik koporsó című nem az. Jelezte: elolvasta a darabot, tartózkodik attól, hogy alkotói szempontból minősítse, ugyanakkor a végével baj van, az egy "igazságtalan, bizonyíthatatlan, elvakult állásfoglalást" tartalmaz.

Tarlós István az előadóművészeti törvényre hivatkozva elmondta, hogy fenntartóként nem avatkozhat bele a műsorpolitikába, még akkor sem, ha őt teszik felelőssé, ha bemutatják a darabot. Hozzátette, hogy el fogja mondani a véleményét és bízik abban, hogy az ér valamit.

A hatodik koporsó című darab ősbemutatója az Újszínház új évadának műsorán szerepelt. A teátrum korábban a szezon "húzó darabjának" nevezte a drámát.
Fischer Ádám karmester augusztus közepén közölte: ősszel nemzetközi aláírásgyűjtést szervez, addig különböző nyugat-európai lapokban tiltakozik a hazai kulturális élet viszonyai, elsősorban A hatodik koporsó bemutatása ellen.


MTI







 "Nemzeti Maffia Zrt." - Trafiktüntetés képekb...
 Kiszínezett ízek - Fotógaléria
 Nem ölt P. Tamás - a büntetőper képekben
... kifordul medriből. (Néhány kritikus megjegyzés Arady harcostársnak.) >>>

A szó jelentése: értelmetlen, ésszerűtlen.Orbán Viktor szerint a mai világban nem elegendő racionáli... >>>

2013. május 21, kedd 05:00
Miközben spórolásra hivatkozva csak a pártok kampányát finanszírozná az állami költségvetésből a Fidesz 2014-ben - megfosztva az ellenzéki pártokat működési forrásaiktól -, továbbra is számolatlanul költheti a közpénzmilliókat a Miniszterelnökség a kormány népszerűsítésére. >>>

árfolyam | választás | kormány | forint | előrejelzés | GDP | Bajnai | Szeged | Orbán Viktor | labdarúgás | trafikmutyi | Fidesz | időjárás | EU | gyilkosság | MNB | Portik | rendőrség | Magyarország | Kína | Mesterházy | Bajnokok Ligája | Szíria | Zsidó Világkongresszus | Budapest | Országgyűlés | trafik | baleset | per | MSZP
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.